Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria-krónikák 1.) - kritika

Írta: Aldyr - 2013. 03. 26. - 14:50

Alműfaji besorolás*: klasszikus fantasy - kevés mágiával
Alműfaján belül szerintünk hasonló hozzá: Jon Sprunk: Az árny fia

BORÍTÓ:

A színek és a layout picit a Joe Abercrombie trilógiára hajaz, egyszerűbb kivitelezésben. A dombornyomás kétségkívül egyedivé és széppé teszi. "Divatos". Rendben van, bár szerintem az eredeti megoldás (lásd lentebb) nagyobbat szólt volna.

FŐBB SZEREPLŐK:


Royce: tolvaj és harcos. Ügyes, de érzelmi kötődés nálam nem jött össze. Több olyan jelenet kellett volna hozzá, mint a "toronyból kimenekítős".

Hadrian: harcos és tolvaj. Ő jött át a leginkább. Jól vív, kiegyensúlyozott férfi.

Archibald: főnemes. Átlagos "mesterkedő" típus.

Alenda Lanaklin: egy márki lánya. Átlagos. A kötet harmadánál eltűnik, és nem is kerül elő többé. A folytatásokban bizonnyal lesz még szerepe.

Myron: szerzetes. Idegesítő alak, alapvetően mégis hiteles.:) Nagyon kiakasztott azzal, hogy semmit nem tud a kolostoron kívüli gyakorlati életről. Sután jöttek át ezek a helyzetek - a többségét át is ugrottam, mert képtelen voltam tovább olvasni.

Gwen: prostituált, mádám, fogadótulaj. Érdekesnek tűnt, sajnos egyelőre kevés szerepet kapott.

Magnus: törpe "zsoldos". Ráosztott szerepe alapján nem túl szimpatikus figura, mégis, szívesen olvastam volna róla többet.

Braga: főúr. Főszerepet kap, és kellően ellenszenves.

Sajnos mindegyik karakterre jellemző, hogy a mélységnek híján vannak; elbírtak volna
a jelenleginél sokkal mélyebb árnyalást. Brent Weeks pl. meghaladja Sullivant e területen, de Brandon Sanderson Ködszerzet-ciklusa is messze jobban teljesít.

NÉZŐPONT:
E3.
És kicsit dramaturgia nélküli a váltogatás az egyes nézőpontkarakterek között...
Valójában a cél talán az lett volna a váltogatással, hogy közelebb kerüljenek hozzánk ezek a szereplők, de ehhez vagy kevés oldalszámot kaptak, vagy nem a legmegfelelőbb környezetbe/cselekvésbe helyezte őket Sullivan, mindenesetre a "még megfelelő" minősítés fogalmazódik meg bennem.

STÍLUS, MESÉLÉS:


A helyszínek/történések ábrázolása valahogy steril, nekem nem jöttek át erős érzések vagy emlékezetes "pillanatképek". A kastély az kastély, a barlang az barlang. :) Egyedül Ezrahaddon "börtöne" maradt meg bennem ütősebb jelenetként, továbbá Arista hercegnő kiszabadításának pillanatai.
Alapvetően okés, olyan jó közepes, de fényévekre van pl. Mark Lawrence: Tövisek hercegének ütemétől és erejétől.
Szóval, igazából nem fedeztem fel "egyedi" kézjegyeket.

CSELEKMÉNY:
Döcögősen indul a sztori (elsősorban a stílus miatt), de még fenntartja a figyelmet. A cím által sugallt trónutódlási csatározás közepébe cseppenünk, fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, és emészthető adagokban kapjuk az információkat, amelyekből a legvégére áll össze a teljes kép.

"Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…"

Valóban ez a lényeg, a két szereplő mindvégig aktív részese az eseményeknek.

DRAMATURGIA:

Jelen van, de nem erőssége a kötetnek. A cselekmény bár leült néhol, végül mindig átlendült egy-egy holtponton, és kíváncsi lettem a két tolvaj újabb és újabb bevetésére. Az izgalmakat nem annyira sikerült felfokozni, de a zárásnál akadtak azért meglepetések.

HANGULAT:

Ebben egyelőre nem túl erős a regény... Sem a világ, sem a szereplők, sem a mesélés nem ragadott meg. Talán 25 évvel ezelőtt ezt másként ítélem meg.

SZÖVEGMINŐSÉG:


Ezrahaddon "archaizáló" paraszt-nyelvezete teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Óriási megkönnyebbülés volt, hogy egy idő után maga az író "reformálta" meg, és vezette rá őt a "modern" beszéd használatára.
A szöveg amúgy gördülékeny, az nem a fordító hibája, hogy a cselekmény több helyütt leül, és unalmas párbeszédek zajlanak a világ hátteréről vagy egyéb lényegtelen dolgokról.

ÖSSZEGZÉS:

Egyáltalán nem rossz könyv ez, csupán nem én vagyok az elsődleges célcsoport... Erőssége az egyszerűsége, követhetősége, és akad pár elvarratlan szál, ami tényleg érdekes lehet a folytatásokban. Szórakoztató, könnyű olvasmány, azoknak ajánlom elsősorban, akik most ismerkednek a műfajjal, netán az ifjúsági fantasy egyik manapság kedvelt sorozatával akarnak közelebbi ismeretséget kötni.

Aldyr