Magyar fantasy 2020 írói szemmel - Szélesi Sándor válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 07. 09. - 21:53
Szélesi Sándor

Sándort szintúgy nem szükséges különösebben bemutatni a zsánert ismerőnek, mivel emblematikus tagja mind az írói, mind a szerkesztői körnek. Nevéhez fűződik az ÁTJÁRÓ magazin szerkesztése, részben az SFportál elindítása, de évekig dolgozott több kiadónál szerkesztőként, igaz, elsősorban sci-fi területen. Egy jó ideje filmforgatókönyvek írása jelenti nála az alapvető alkotási felületet, de a zsánerből sem vonult vissza teljesen. A Kalandor kiadó gondozásában megjelent regényeiben a magyar mitológia területére tett kirándulást, oszlopos tagja és egyik életre hívója a Mysterious Universe világán munkálkodó írói műhelynek (Fonyódi Tiborral vállvetve), ugyanakkor aktív szerzője a Galaktika magazinnak éppúgy, illetve más műfajokkal is kísérletezik (pl. Jumurdzsák gyűrűje, a Kincsem, a Szellemtáncos legendája vagy a Pokolhurok. Már 1990-ben lepublikálta első sf novelláit, 1997-ben pedig megjelent Városalapítók c. regénye a Cherubion kiadónál, majd ugyanitt első fantasy-regénye is, a Szerencse zsoldosai. Monas apó talán az egyik legkedveltebb karaktere zsáneren belül az olvasói körében. Újabban az ifjúsági fantasy keretein belül két szerzeményt jegyez: a Csillagfényszövőket és Az ellopott troll c. kiadványokat. Honlapja ide kattintva érhető el.

>>>>A heti hírblokk napi szinten frissül, lapozz lejjebb, hogy elérd! A villáminterjúk mostantól véletlenszerű sorrendben következnek.<<<<

[ Hozzászólási lehetőség, kérések, javasolt linkek a molyos karcnál + Az írók válaszai összesítve ]

Fantasy könyvek piaca... Hogy látod a mostani helyzetet? (pl.: Olvasói szokások, lehetőségek és kihívások íróként)

Kicsit olybá tűnik a piac, mint egy halom összefogott makaróniszál: szűkös megjelenések, erősen szegmentáltan, párhuzamosan (soha össze nem érően) egymással. A kiadók lehetőségei végesek, az írók lehetőségei végtelenek - elég nehéz így a fantasy teljes sokszínűségét átadni.

Az olvasók pedig elsősorban kiadókhoz kötődnek, csak másodsorban sorozatokhoz, és harmadsorban írókhoz. Ez nem újdonság, persze. Kihívás íróként úgy újat adni, hogy megfelelj a piaci elvárásoknak is...

Milyen terveidet szeretnéd megvalósítani a következő években? (A lezáratlan projektek éppúgy érdekesek számunkra, mint az éppen aktuális, vagy a nyilvánosságot még nem kapott elképzelések).

Szélesi Sándor könyvei

Jelen pillanatban forgatókönyveken dolgozom, ám ha ezek a munkák véget érnek, akkor a Varázslények ügyosztály második kötetét szeretném megírni (az első Az ellopott troll volt a Metropolis Media gondozásában). Igazából szórakozás nekem is, rettentően élvezem a magyar népmesei-urban fantasys hangulatot. Másrészt meg kellene írnom a Mysterious Universe space fantasy sorozat új részének a folytatását is: a Négykezes plazmára és energiavetőre regény Teuton alcímet viselő opuszát. York Ketchikan sem várathat magára sokáig.

Van olyan író a zsánerben, aki manapság megkülönböztetett figyelmet kap tőled? (Magyar és külföldi példát is mondj, ha lehetséges.)

A magyar szerzők közül a Gabónál publikáló Moskát Anita, a külföldiek közül jelenleg Django Wexler sorozatának harmadik kötetét várom a Főnix Astra sorozatában.

Bármilyen egyéb gondolat, amit szívesen megosztanál velünk és az olvasóiddal.

Ne torrentezzenek le piacon kapható könyveket. Segítsenek a kiadóknak azzal, hogy áldoznak a kedvenc íróikra, sorozatukra.

Köszönöm szépen a válaszokat, Sanyi! Jó alkotást! :)
Aldyr

Érdekességek

Szélesi Sándor: Lépjünk ki a tartályokból! mandiner cikk

Galaktika interjú 2019

SFportál interjú 2017

Anthony Sheenard interjú karcolat

Szélesi Sándor - Anthony Sheenard interjú -- 2016. június

ekultura.hu interjúk és kritikák + 2012-es interjú

letya.hu interjú Az ellopott troll

2012 - Lidércfény interjú + 2012 fantasybooks

ekultura 2016 videós interjú

scifi.hu interjú 2017

Pokolhurok - origo.hu cikk