Magyar fantasy 2020 írói szemmel - J. Goldenlane (Goldman Júlia) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 07. 10. - 09:13
J Goldenlane

"Írónak lenni frászos" - J. Goldenlane a mi fogalmaink szerint "második nemzedékbe" tartozó író, hiszen 2000 előtt publikálta első novelláját a CODEX Legendák könyve sorozatban (1998). Meghatározó piaci szereplője volt a 2000-es éveknek a Beholder zászlaja alatt. Az elsők egyike, aki Patreon oldalt indít, és láthatóan eredményes ebben, ma már munkaideje felét írással tölti - az Olvasók (és vélhetően saját maga) örömére. Egyik nyilatkozata alapján az Isteni balhé és a Papírtigris (egy "majdnem" CODEX-regény) a kedvence. Első regénye megjelenési körülményeiről így nyilatkozott anno: "Ott volt a kinyomtatott kézirat a Beholder Nagyon Nagy Főnöke (Maci) asztalán (komoly aknamunkámba került, hogy odakerüljön, egy ismerősöm egy ismerőse vállalta el, hogy apróbb gerillaakció keretében oda helyezi), és akkor, minő véletlen csoda, lefagyott a windows. A Nagyon Nagy Főnök újraindította a gépet, és mivel az időbe telik, unottan beleolvasott a mázlis módon éppen kézre eső kéziratba. Aztán nem tudta letenni. Szóval, így kerül egy könyv az olvasó polcára. Mázlival." Napjainkban a Delta Vision kiadó törzsírói gárdájának tagja, és újrakiadások mellett vadonatúj kiadványokat is jegyez, mint például a Napnak fénye, Holdnak árnyéka, Csillagok szikrái vagy a Térdig sárban

>>>>A heti hírblokk napi szinten frissül, lapozz lejjebb, hogy elérd! A villáminterjúk mostantól véletlenszerű sorrendben következnek.<<<<

[ Hozzászólási lehetőség, kérések, javasolt linkek a molyos karcnál + Az írók válaszai összesítve ]

Fantasy könyvek piaca... Hogy látod a mostani helyzetet? (pl.: Olvasói szokások, lehetőségek és kihívások íróként)

Nem érdekel a piac. Író vagyok, aki írni szeret, de az üzlet nem az én világom. Nagy szerencsémre pompás Patreon közösség áll mögöttem, így az én helyzetem védettebb, mint egy átlagos, magyar íróé, és ezért nem is kell a könyvpiaccal foglalkoznom. Nagyon hálás vagyok ezért minden támogatómnak.

Milyen terveidet szeretnéd megvalósítani a következő években? (A lezáratlan projektek éppúgy érdekesek számunkra, mint az éppen aktuális, vagy a nyilvánosságot még nem kapott elképzelések).

Regényt írok. A jövőben is regényeket szeretnék írni. A mostani történet az ókori Rómában játszódik. A jövőben írt regényeim feltehetőleg nem az ókori Rómában fognak játszódni. Kb ennyi.

Van olyan író a zsánerben, aki manapság megkülönböztetett figyelmet kap tőled? (Magyar és külföldi példát is mondj, ha lehetséges.)

Goldelnalne kötetei

Gondolom, irtó szégyen, de az elmúlt évben alig volt időm olvasni. Szóval a megkülönböztetett figyelem az én esetemben most annyit tesz, hogy nagyon várom Gaura Ágnes következő Bori-történetét, meg Kae Westa új könyvét, ami a csicsergő madarak szerint készen van. És persze rettenetesen szurkolok Vivien Hollowaynak, hogy összejöjjön neki is egy erősebb Patreonos támogatás.

Bármilyen egyéb gondolat, amit szívesen megosztanál velünk és az olvasóiddal.

Várj, mindjárt idézek magamtól valami halhatatlan bölcsességet! Pl.: „Nem te hallucinálsz engem, hanem én téged!” (Holdnak árnyéka) Vagy: "Ami az egyik oldalról nézve holttest, az a másik oldalról szemlélve vacsora." (Farkastestvér) Illetve: „Járj a széllel, száguldj a szélviharral, ne aggódj a messzi jövő miatt, és bízz, hogy ismét, újból, és megint szerencséd lesz!” (Holdnak árnyéka)

Köszönöm szépen a válaszokat! :)
Aldyr

Egyéb érdekességek

Prológus interjú 2017

A Mini-könyvklub interjúja J. Goldenlane-nel, Könyvsarok 2016

Ekultura interjú

Interjú Beholder - Rpg.hu

Napnak fénye kritika Szentinel Torony

Farkastestvér kritika hagyjatokolvasok

Könyvkritika: J. Goldenlane: Isteni balhé (2016)

J. Goldenlane: A jósnő hercege (fantasya.hu kritika) 2003

J. Goldenlane: Napnak fénye (Napnak fénye-ciklus 1.) Fummie + Shannara kritikája