Tehetségkutató pályázat 2009 – Értékelés

A pályázat eredménye a Delta Vision honlapján

Nem értékelés az olyan, ami nem igazodik a formaságokhoz, essünk hát túl rajtuk mi is: a zsűri nehéz helyzetben volt.
Nagyon sok pályamű érkezett, zömük terjedelme alig maradt el a kiírásban megszabott maximumtól... a nyár folyamán bőven volt tehát olvasnivalónk. Az élmény természetesen csak akkor az igazi, ha megosztható, és a szerzők munkája is csak úgy válik befejezetté, ha művük eljut az olvasókhoz – utóbbiak elismerése az alkotó ember igazi diadala, mely minden más jutalomnál előbbre való.
És most lássuk a lényeget.

Ynev két évtizedes múltra visszatekintő, komplex és sokszínű világ. Egy efféle franchise rendszerbe betagozódni, az összes vonatkozó elvárásnak megfelelni nehéz, olykor kimondottan hálátlan feladat – kevesen tudják ezt e sorok írójánál jobban. A pályaművek értékelésekor nem vártuk el, hogy a történetekben minden adat, név és egyéb részlet „kánonban” megszabott helyén legyen – beértük annyival, hogy a kézirat vonatkozó részei magukban hordozzák a javíthatóság, a pontosíthatóság ígéretét. Akik elvéreztek, nem amiatt véreztek el, mert nem, vagy nem eléggé ismerték Ynevet, ahogy a puszta ynevológiai tájékozottság sem biztosíthatta senki helyét a legjobbak között. Azok, akiket az alábbiakban nevesítünk, legalább alapszinten elvégezték a házi feladatot: kellő gondossággal, olykor megkapó merészséggel közelítettek a történeteik háttereként szolgáló világhoz, és az ismert elemek variálása helyett igyekeztek valami újat, csak rájuk jellemzőt hozzátenni.

Részletesebb – pláne egyéni – értékelésre a terjedelmi korlátok miatt nincs mód. A pályázat győztesei számára természetesen adott lesz a konzultációs lehetőség, de a többieket sem akarjuk megfosztani tőle: a Delta Vision hamarosan induló új fórumán ezügyben is állok az érintettek rendelkezésére.

A befutók közé azokat soroltuk, akik lelki szemeink előtt együtt állnak a dobogó legfelső fokán, mivel műveik közt csak szubjektív alapon lehet(ne) értéksorrendet felállítani. Ezek a történetek helyet kapnak a pályázat legjobbjait (is) felvonultató elbeszéléskötetben, mely reményeink szerint segíti majd karrierjük kibontakozását.

A helyezettek művei tartalmilag és formailag is alkalmasnak találtattak a publikációra, így jó eséllyel helyet kapnak ebben, vagy valamely későbbi elbeszéléskötetben.

A Wayne Chapman különdíjas írás csiszolatlan gyémánt, melynek – ha a szerző hajlik bizonyos változtatásokra – mindenképp lesz helye a kötetben.

A kiemeltek közé azokat soroltuk, akik jó munkát végeztek, s noha ez alkalommal nem kerültek a legjobbak közé, szívesen olvasnánk még tőlük.
A Delta Vision augusztus 31-től (hétfő) folyamatosan lép kapcsolatba az alább felsorolt szerzőkkel, és a jövő hét folyamán megnyitja az értékelő fórumot is.
Az összes közreműködő munkáját megköszönve maradtam

                                                                                                                 Gáspár András



Befutók


 Antal Igor:  Egy régi vendég
 Boruzs Gergely Gábor:  Könnyű álom
 Urbán Tamás Rezső:  Bor és bosszú
 Szalai Ágnes:  Az álarcos férfi legendája
 Bereczki Viktor:  Erioni történe


Helyezettek


 Körtvélyes Ákos:  „...s mert fontos a család”
 Farkas Dénes:  Erioni játszm


Wayne Chapman különdíjas


 Király Árpád:
 A megtörhetetl


Kiemeltek


 Zámori Máté:  Bűnbánat
 Gali Viktor:  Hölgyválasz
 Harmath Dávid:  Apám kar


 

Minden pályázónak köszönjük a lelkesedését és a munkáját, a győzteseknek pedig gratulálunk!

Delta Vision kiadó