Kornya Zsolt a kezdetektől a zsáner meghatározó alakja. Az Acél és oroszlán, a Pokol, a Kráni krónika Ynev világához írt klasszikusok, de hozzá kötődik Éjfél Kapitány, a Jidori történetek (Worlukhoz), a Vér városa antológia éppúgy. Ez utóbbi kezdeményezése az 1290-1340 közötti időszak egyes európai színtereire repíti az olvasót, felhasználva az Ars Magica szerepjáték koncepcióját. A Legendák Európája a XIII. századi Európán alapul, azonban fontos különbség, hogy a középkori hiedelemvilág elemei – a nép babonái és képzetei - igazak. A gyermekeket valóban elragadják a tündérek, és a hegyek csúcsain és az erdők mélyén tényleg mesés lények tanyáznak. Meghatározó elem a Mágusok és Bajtársak kompániája (domíniumok), utóbbiak pl. olyan képzett harcosok, erdőjárók, várurak stb., akik segítik a varázslót ügyei intézésében. (Wikipédia alapján átszerkesztve.)
Nos, mindezek az elemek tetten érhetők a Hitehagyott c. kiváló novellafüzérben, amely Kornya Zsolt kiemelkedő (ha nem egyenesen a legjobb) szerzeménye. Mivel az utóbbi években elszórtan megjelentek egyes "Ars Magica"-novellák az írótól, döntően a Cherubion Fantasy Exkluzív antológiákban, célszerűnek tűnhetett ezeket a Hitehagyott mintájára önálló kötetbe rendezni, s néhány új történettel megtoldani. Nézzük az eredményt!
Az inkvizítor
Egy "mini" történet, amolyan hangulatos bevezetés, érzékletes bemutatása a legkülönfélébb kínokozási procedúráknak. Renier képességeihez mérten ez bizony ujjgyakorlat csupán, annak viszont hibátlan. Értékelés: 6 *
Az exorcista
Megjelenik az egészen más módszerekkel dolgozó főhős, aki a bemutatkozást követően a legtöbb elbeszélésben tiszteletét teszi. Amolyan klasszikus "Ördögűzős" képsorok tanúi lehetünk, és az exorcista - ellentétben az inkvizítorral - kedvelhető alak. Feltűnik a "testőrzői" hármas, Aymar vezetésével. Zsolttól ez bizony csak átlagos: 5
A grimórium
A "nagy találkozás": a tét egy ősi varázskönyv, és akik igyekeznek saját játékukat megnyerni, természetesen az inkvizítor és az exorcista.
Egyes jeleneteiben ez a novella talán a Kráni krónika kíván lenni, de még csak az árnyékába sem léphet. Én itt azt éreztem, hogy az író fel akarta venni egy korábbi stílusát - sikertelenül. A Kráni krónika szövegvezetése parádés, minden mondat a helyén van és nincs ritmusból való kizökkenés, nincs pozőrködés. Ebben az elbeszélésben egyes elemek már-már komikusan túlírtak. Gyakran másodpercnyi időegységben kapjuk nagytotálból a karakterek cselekedeteit, de nem a feszültség növekszik, csupán morcosan felvonjuk a szemöldökünket az eltúlzott óvatoskodástól, a vörösréz szemfogtól és "a pillanat törtrésze alatt oda-vissza átszikrázó indulatoktól", vagy az ilyesmiktől:
"Gyors helyezkedés zilálta szét a csillanó esőbarázdákat, csizmás lábak zörögtek a nyirkos avaron, ahogy három kísérője állást foglalt körülötte, a lovagok félkaréjának eleven tükörképeként. A sokesztendős gyakorlat olajozottságával mozogtak, akár egy munkába lendülő malomgépezet fogas áttételei..."
Vagy egy másik: "Az inkvizítor egy ideig elmélyülten tanulmányozta prémgallérján a vízcseppeket, ahogy szeszélyes sziporkákban táncoltatják a kelő nap gyöngyházszín fényét. Néhányszor óvatosan megcirógatta őket finom csontú, törékeny ujjaival, és figyelte, hogyan hullámzik végig rajtuk az ezüstös csillogás... "
Pár mondattal később (még mindig az esőcseppek és a szőrme...):
"Ahol végzett, a díszeitől letarolt szőrmén sötét, csatakos foltok maradtak, megannyi tenyérnyi pusztaság gyanánt; majd a szemerkélő eső friss ezüstgyöngyökkel szórta tele őket, s szapora pergésükben ismét felszikráztak a napsugarak."
A varázskönyv szinte mellékes, a karakterek találkozása pedig nem több egy hosszadalmas (és unalmas), s végül eredménytelen előjátéknál. Ez a mélypont: valahol 3-4 között.
Mártírok és őrizők
Na kérem, erre az elbeszélésre vártunk mi, olvasók!
Nem tudom, mi történhetett (talán a pár éves kihagyás jót tett), de ez végre egy olyan novella, amely méltó Renierhez. Az persze egy dolog, hogy vegytiszta Vaják (Witcher) hangulatú az egész (alig pár hét időeltolódással olvastam a két kötetet, a Vaják kritikát lásd itt), ám mindez vélhetően senkit nem érdekel. Valójában itt indul a kötet, ez lett volna a legütősebb kezdés, nem pusztán azért, mert már hozza a Hitehagyott színvonalát. Van itt vámpír grófnő, elhagyatott kastély, véres összecsapások, mégis több tud lenni az e témában eddig olvasottaknál. Sodró cselekmény, izgalom, és a testőrzők (pribékek) természetfeletti képességeiről is megtudunk egy s mást. Érték: 8,5
A szellemlátó
Itt leül a kötet, de alaposan, és sajnos ez a legterjedelmesebb elbeszélés...
A szellemlátó valójában három egybefűzött történetként is felfogható: az előzmények és a fiú megtalálása, aztán a vele való kísérletezések, majd a megmérettetés. Sokáig reménykedtem, hogy az író ritmust vált, de nem. A kísérletezés "fejezeteiben" már akadnak érdekes és pezsgő mini-történések, a lezárás felé haladva pedig egyre kevésbé van hiányérzetünk - ütős kis darab lehetett volna, ha nem ilyen végtelen hosszú. Pontozás: 6
A párviadal
Egy újabb remek novella! Van itt rejtőzködő, kiöregedett mágus és hatalomra éhes boszorkányúrnő, s bár a kettejük küzdelme éppen elegendő izgalomra adna okot, a cselekménybe parádés ötlettel belerondít az exorcista kompániája. 8,5 vagy akár 9
A rémálom
Jól sikerült "magánbemutatkozó" az amúgy - a kötet előző szakaszában - jótékony homályban hagyott Béroul testvérhez. Spoilerek nélkül nehéz lenne elemezni,
úgyhogy: 6
A követség
Az előző elbeszélés folytatása; még komorabb, még véresebb annál. Az exorcista bizony aggódhat - végre színre lép egy méltó ellenfél! Elfogult vagyok: 8
Éjszakai látogató
Hát, lehetett volna mással/másként zárni a novellafüzért...
A "Rémálommal" és a "Követséggel" megjelent egy új irányvonal, de azt bizony hiába várjuk megizmosodni - talán majd az "Exorcista 2.-ben?
Igazán fájó pont a "Grimórium" hajmeresztő mértékben túlburjánzott szövegezésének visszatérte. Spoiler nélkül csak azok értik, akik már olvasták, de kérdem én: szükség volt erre? A mindent tudó elbeszélő, a "god-modba kapcsolt" narráció nekem nem hiányzott. A "látogató" már nem az, akinek megismertem, bár megeshet, csupán a körítés zavaró.
Habár a novella ötletes, sajnos nem több lezárásnál, ujjgyakorlat szintű epizódocskánál. Mondhatni "cliffhanger"? Hát, reménykedő sóhaj, hogy lesz majd folytatása. Valamikor. 6
Összegzés: 10/6,5
Magas a mérce, kétségtelen, éppenhogy Raoul Renier tette fel a torony csúcsára. A kötetet érdemes beszerezni, mert akad benne pár igazán remek villanás, de a Hitehagyott szintjét nem sikerült második nekifutásból elérni. De nem is vagyunk jóval alatta... Szóval jó szívvel ajánljuk bárkinek, aki kedveli a Sötét Mersant köteteket, és azoknak is, akik rajonganak az igényes, az átlagost meghaladó színvonalú dark fantasyért.
Fantasycentrum, 2011, Aldyr
A kritikához pár saját nézőpont (azaz "szerintünk")
Alműfaji besorolás: dark fantasy (Novák Csanád "A tenger tigrisei" c. kötetben lefektetett kategóriái alapján)
Korszakalkotó ebben a közegben (és elérhető magyar nyelven, pl.):
- Raoul Renier: A Hitehagyott - 10/10
- Egyes H. P. Lovecraft és R. E. Howard elbeszélések (pl. utóbbitól "A Föld férgei", Árnykirályok antológia, Cherubion, 1992, ford: Kornya Zsolt)
Átlagos:
Viszonyítási alap:
- Raoul Renier: A Hitehagyott - 10/10
Linkek:
A számszerű értékeléshez mi is alapul vettük Bécsi József, alias orka rendszerét:
10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás
9. A zsáner meghatározó, irányadó írása
8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény
7. Jól megírt, igényes alkotás
6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással
5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű
4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás
3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás
2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű
1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges