Dan Abnett és Mike Lee: A démon átka (Warhammer fantasy, Sötétpenge Malus sorozat) - kritika

A Warhammer kétségkívül egyedi világához még Kornya Zsolt írt érdekfeszítő ismertetőt a Rúna magazin hasábjain. Azóta eltelt pár év, megjelentek különböző kiadványok, és a játékiparban begyűjtött sikereknek köszönhetően az egykori "kult-fantasy" mind többekhez jut el. Magyarországon a szerepjátékos vonala sosem volt piacképes, ellenben a David Ferring jegyezte Konrad-regény megjelent, szintúgy a folytatása, majd kalózkiadásként(?) a Farkaslovasok c. antológia. A Szukits kiadó végül belekezdett a Félix és Gotrek sorozatba, talán a Warhammer 40K (kiemelten az Inkvizítor) sikerén felbuzdulva, s még jó időben besodródva a játékipari fejlesztések generálta erőtérbe.

A klasszikus fantasy-sorozat úgy tűnik életképes (10 kötet már a magyar rajongóknak is begyűjthető), szintúgy a W40K regények. És itt a legújabb húzás, megint kiváló időzítéssel: a mélypontból (különféle stratégiákkal) egyre több kiadó kerül emelkedési pályára, igaz, egyelőre "csak" a kínálat szélesedését tekintve (ugyanis a példányszámok csökkennek, az árak emelkednek). Örömmel fogtam tehát kézbe a legújabb Sötétpenge Malus regényt, amely a sötételfek (druchii-k) világába dobja az olvasót. Új fejlesztés, új vonal, előre mutató tervek! Őszintén kíváncsi voltam, hogy a Konrad és pár másik kötet (Farkaslovasok, Trollvadász) ismeretében milyen lesz a Dan Abnett - Mike Lee páros által jegyzett mű. A mérce magas, legutoljára Abercrombie köteteit olvastam, aztán Reniert, Sapkowskit, Gemmellt. Amikor viszonyítási alapot kerestem, mégis maradtam a Warhammeres élményeimnél, elvégre ezeket alapul véve a kritika mégis megalapozottabb, hitelesebb - vsz. Nos, lássuk!

Témaválasztás

A fülszöveg megtévesztő és egyben óriási spoiler, de gondolom a folytatások miatt alkalmazták. A démon valóban megszállja a főszereplőt, de ez a kötet legvégén következik be, ez egyfajta csúcspont. A sorozat első darabja tehát (ellentétben a reklámszöveg ígéretével) a sötételfek világát, a druichi lovag - Sötétpenge Malus - karakterét és Tz`arkan felkutatásának történetét hivatott bemutatni.

Felépítés (szerkezet, cselekmény, dramaturgia)

Az első harmadban úgy tűnik, a regény egymással szorosan összefüggő novellák egysége. Ezt követően a történetmesélés egyenes vonalúvá válik. Nekem tetszett a novellafüzér szintű megoldás is, de a cselekmény egy bizonyos ponton túl valóban indokolta az amúgy zökkenőmentes váltást.

A történet íve röviden így jellemezhető: a druchii lovag - Sötétpenge Malus - nem örvend túl nagy népszerűségnek Hag Graefben, szülővárosában. Ezért hajót raknak alá és egy "hakseer" utazásra küldik a Rosszindulat-tengerre (tulajdonképpen kegyetlen fosztogatásról van szó az ellenséges nemes elf (high elf) városokban, bizonyítandó a főnemes bátorságát és vakmerőségét). A rablóhadjárat ugyan csak a magas rangú uraknak járó kiváltság, ám úgy intézik, hogy ez az út lehetőleg az utolsó legyen a számára (vélhetően saját apja kívánja a halálát). Minden pillanatban ébernek kell maradnia, mert még a szolgálatára kirendelt lovag is lehet orgyilkos, nem szólva a Manticore kapitányáról és legénységéről.

Malus végül nem kevés "nemeself" vért kiontva hazatér, túlélve pár komisz merényletet és -csapdát, de nem sok jóra számíthat a "viperafészekben", holott rabszolgákkal és kincsekkel megrakodva érkezik. Nem is kell csalódnia: a hangzatos elnevezésű Éjsikoly-hegység völgyében meghúzódó városban kőkemény próbatételek várják, és végül az árnyékháborúban alul marad...Egyelőre.

Hiszen Malus nem adja fel egykönnyen: képes újra és újra felállni, s újabb célt kitűzve készülni a visszavágásra. Az eszközökben egyáltalán nem válogat: brutális kínzás, halálos fenyegetés, leszámolás: az arzenál kellőképp színes és elborzasztó.

Csakhogy legújabb akcióját követően sürgősen menekülnie kell a városból: és ha már menekül, nem akárhová. Nyomában a legsötétebb mágiával irányított druchii gyilkosokkal a Káoszpusztákra hajszolja naulgirját (hátas bestia), maga köré gyűjtve két kardtársát és még tucatnyi testőrt. Utóbbiak között minden bizonnyal az ellensége gyilkosai is elvegyültek, de a Káoszpusztákon valamennyi kardforgatóra szüksége van (persze később észleljük, nem minden áron).

Nos, Malus története eddig sem volt pehelykönnyű utazás, a regény azonban további durva, sok esetben már horrorba hajló eseményt/epizódot tartogat. Olyannyira, hogy néhol pengeélen táncol a dramaturgia: a számolatlan ütközettel és kegyetlen történéssel szembesülve Malus szinte halhatatlannak tűnik. Aztán mégsem. Mindig akad erősebb és vérszomjasabb ellenfél... A feszültséget a szerzőpáros mindvégig fenntartja, jól adagolja, holott a kötet elég vaskos; mégsem akad benne üresjárat.

Szereplők

A druchii lovag jelleme éppen olyan, amilyennek a gyűlölt és megvetett fajt beharangozták: elég nehéz is azonosulni egyes cselekedeteivel, mert ezek a legtöbb olvasót talán megbotránkoztatják. Malus sötét jellem, mégis van benne gerincesség, értékeli a hűséget és tartja magát az esküjéhez, bárki felé is tette le azt (a félig már elrothadt boszorkány sztorija különösképp lenyűgözött!:-)).

Aljasság, ravaszság, keserűség és bosszúvágy – ezek a minősítők nem véletlenül szerepelnek a kötet fülszövegében. Ilyen a környezet, úgyhogy végül nem csodálkozunk, hogy a főhős tökéletesen idomult élőhelyéhez.

A további szereplők már nem ennyire árnyaltak, sőt. Még a hozzá közel álló kardtársak is picit üresek, és ennek talán az az oka, hogy Malus mellett csaknem lehetetlen érvényesülni: mindenkit elnyom vasakaratával, és a szerzők amúgy is kevés önálló cselekvést adnak a mellékszerelők kezébe. Mégsem minősíteném „tölteléknek” őket, mert jól kiegészítik a főnemest, és több esetben tartanak tükröt elé (leginkább hasztalanul, vagy ha mégsem, akkor ők húzzák a rövidebbet).

Mesélés (nézőpont, stílus, hangulat, szövegminőség)

A nézőpont karakter egyértelműen Malus, habár a mesélés E/3-ban történik. Elég gyakran találkozunk Malus belső hangjával is, ezeket a gondolatokat dőlt betűvel szedték a szerzők. A stílus átlagos, az első 50-100 oldal után már nem tűnik fel, hogy a szöveg gördülékenysége nem Renier vagy Abercrombie. Sajnos „másodpercírás-percírás” technikák vegyítésével készült (a harcok kifejezetten részletesek), azaz minden kézmozdulatot és pislogást szemléltetnek az írók. Én személy szerint nem kedvelem ezt, ezért is írtam: kellett „jópártíz” oldal, mire elfogadtam/megszoktam.

Amúgy a regény hamisítatlan Warhammer-feelinget hoz, nálam a Konrad szintjét simán eléri e tekintetben. A fordítás, a szövegminőség rendben van.

Erősségek-Gyengeségek

Erőssége a hangulat és Malus karaktere. Olvastatja magát a kötet, mindig történik a druchii főnemessel valami olyasmi, ami rendszerint újabb és újabb kilátástalan helyzetbe sodorja. Én ritkán tettem le kezemből a könyvet.

Gyengesége talán a mellékszereplők viszonylagos felszínessége, de valljuk be, egy „low-fantasy” regénynek ez ritkán tartozéka, főként az esetben, amennyiben Malus „egyszemélyes hadjáratáról” olvasunk.

Összegzés

Szkeptikusan vettem kézbe a regényt, mivel a Félix és Gotrek sorozat begyűjtését az első két kötetet megismerve abbahagytam, és a Konrad folytatása sem fogott meg. Mégsincs okom a panaszra, mert a szerzőpáros igen tisztességes munkát tett le az asztalra. Warhammer rajongóknak kötelező darab, de mindazok kedvelni fogják, akiknek tetszik Renier Pokol c. regényének hangulata, vagy a Codricból megismert Tűzföld, esetleg szívesen olvassák Michael Moorcock Elric történeteit.

A folytatás (Vérvihar) is az asztalomon van, kíváncsi vagyok, mit sikerül kihozni a démon és Malus kényszerű együttműködéséből.

Számszerű értékelés: 8

Fantasycentrum, 2011, Aldyr

A kritikához pár saját nézőpont (azaz "szerintünk")

Alműfaji besorolás: szerepjáték-fantasy (esetleg másként low-fantasy)

Kiemelkedő ebben a közegben (és elérhető magyar nyelven, pl.):