Dan Abnett és Mike Lee: Vérvihar (Warhammer, Sötétpenge Malus 2.) - kritika

A démon átkát elolvasva arra tippeltem volna, hogy a folytatásban majd hasonló "egyszemélyes hadjárattal" szembesülök, és csupán a helyszínek és a sakkfigurák cserélődnek le. Amolyan hajsza lesz az ereklyéért, kitérők nélkül... Kellemesen csalódtam, mert a Vérvihar talán árnyalatnyival jobb is, mint a bevezető kötet, de azt a színvonalat mindenképpen hozza. Nézzük is közelebbről, miként meséli elKolkuth Bálványának felkutatását a szerzőpáros!

Témaválasztás

A fülszöveg megint csak részben fedi a tartalmat: jóval többet kapunk az ott beígért történéseknél, és így nemigen van okunk panaszkodni. Ugyanis a kötet csaknem felét Hag Graef városába helyezték el a szerzők: majd a 170-ik oldaltól hánykolódhatunk az északi tengereken a Bőrmetszők nyomában (és britanniai vadászhajók elől menekülve). A téma adja magát: Malus visszatér a Káoszpusztákról, és Hag Graefben szembe kell néznie vetélytársaival és haragosaival, mielőtt az ereklye nyomába eredhetne. Akit lehet, a saját oldalára kell állítania, de a konkurensek elpusztítása természetesen még nagyszerűbb eredmény lenne... Ez távolról sem egyszerű, hiszen a legravaszabb főnemesekkel viszálykodik...

Felépítés (szerkezet, cselekmény, dramaturgia)

Szerkezet:

A regény jól elkülöníthetően két felvonásra van bontva: Malus előbb megvívja saját árnyékháborúját Hag Graefben, majd azt követően útra kel, hogy megszerezze Kolkuth Bálványát.

Cselekmény:

A történet egyenes vonalú is lehetne, csakhogy maga a druchii szereplőgárda a garancia arra nézve, hogy nem fogunk egyetlen percig sem unatkozni. Bevallom, én nagyobb kedvvel olvastam végig a kötetet, mint az első részt.

Az árnyékháború az első oldalaktól lekötött: Malusnak már a városba bejutásért is alkut kell kötnie, utána szembe kell néznie azzal, hogy távollétében kitaszítottá vált és megfosztották mindenétől. Ha ez kevés lenne, apja (Gyilkospenge Lurhan) haragja elsöprő erejű. A város ura válogatott kínzásokkal "lepi meg" Malust - bevallottan a halálát akarja. Malus nem is élné túl a kampókon függést, ha nem esdekel T`zarkan segítségéért. Egy idő után azonban már a démon közreműködése is kevés lesz (a továbbiak pedig a spolier kategóriába tartoznak).

Malusnak minden képességét be kell vetnie, valamennyi ördögien ravasz ötletét valóra kell váltania, hogy ellenségeit megtévessze. Igyekszik a főrangú méltóságokat egymásnak ugrasztani, és hát ehhez különösen jó érzékkel bír. A tét azonban óriási: olyan titkos játszmába tenyerel bele, amelyet Hag Graef mindenre elszánt hatalmasságai tartanak kézben. Tiltott orgiák (persze jelentős véráldozattal, és igazából 18+ karikás "hús és vér" jelenetekkel) kecskefejes áldozópapokkal... Vajon mi köze lehet Malusnak a Kicsapongás Hercegéhez, netán Slaaneesh álarcos híveihez?

(A bal alsó grafikán Slaneesh - a Warhammer 40K univerzumában - itt sem lehet sokkal szebb.:))

Jobbra fent pedig jellegzetes druchii harcosnő, akár Nagaira is lehetne.)

Ez bizony egy újabb alku, amit ha megköt, akár a javára is fordíthat: már amennyiben mindent egy lapra tesz fel. Ugyanis az ellene indított hajtóvadászatban nem lehet mindig sejteni, ki van mellette, és ki kívánja a halálát. Ahhoz, hogy egyáltalán útra kelhessen őrült vállalkozására, és Kolkuth Bálványának nyomába eredjen, ezt a háborút mindenáron meg kell nyernie.

Szereplők

A fentieken kívül feltűnik még pár jelenetben Eldire (Malus anyja), akitől még a vaulkhar (Gyilkospenge Lurhan) is tart, a kétarcú varázslónő: Nagaira, továbbá a szépséges Yasmir, akinek kegyeiért nagyurak egész hada verseng egymással. Nagaira és Yasmir jelenetei jól eltaláltak, a druchii "életérzés" kifejező példái.

Urial és vele Khain papjai tartozást törlesztenének Malus felé: ha a druchii nemes a markukba kerül, nem úszhatja meg a kínhalált.

Bruglir hadúr, Yasmir jegyese és Malus féltestvére rablóhadjáraton van, távol a várostól: flottája az északi tengeren cirkál, ő mégis a játszmába keveredik majd.

Mesélés (nézőpont, stílus, hangulat, szövegminőség)

Továbbra is Malus a nézőpontkarakter (s vele elválaszthatatlanul kapjuk Tzarkan kommentjeit, de amúgy a démon jellemzően végszükség esetén mozgolódik, és akkor sem minden esetben képes segíteni). A stílus az első részből már megszokott, a hangulat talán még komorabb is mint "A démon átkában", bár azt hittem, nehéz lesz felülmúlni. Mégis sikerült. A záró fejezetek kifejezetten nagyot ütnek, fordulatokkal, sodró eseményekkel.

Erősségek-Gyengeségek

Ugyanazt tudom írni, mint az előzményt elolvasva: aki szereti a Warhammer világát, vagy általában a "low" és "dark" alműfajok párosítását, bátran vegye kézbe, emlékezetes élményben lesz része. Amennyiben eleve előítéletekkel indul neki, mondván, ez "csak szerepjáték-regény", még akkor is kellemesen csalódhat. A kötet teljesen egyben van, alműfaján belül gyengeséget nem is tudok felhozni, hacsak azt nem, hogy

- a mellékszereplők továbbra sem kapnak kielégítő hangsúlyt,

- illetőleg T`zarkan jelenléte kissé statikus: nem sok szerepe van,ha viszont mégis, akkor "besegít" Malusnak a különféle összecsapásokban. Még jó, hogy ezek az események az ő beavatkozásával együtt is eléggé megizzasztják főhősünket, és az írópáros meg tudja teremteni azt az illúziót (még ha nyilvánvaló is, hogy illúzió), miszerint Malus bármikor elhalálozhat.

Ha egy picit közelebb tudná hozni a mellékszereplők lelkivilágát az olvasóhoz (ez sajnos nézőpontváltás nélkül nem fog menni), a veszteségek is nagyobbat ütnének. De mindent összevetve, a kötet értéke így is messze átlag feletti.

Összegzés

Kevés sosorzatnak sikerül az olvasó érdeklődését megfognia az első kötetet követően. Sötétpenge Malus ciklusa ilyen: a Vérvihar még jobb is, mint a felvezetés. Sötétebb, vadabb nála, az árnyékháború pedig mélyen szövevényes, mindvégig fordulatokat tartogat.

Számszerű értékelés: erős 8

Fantasycentrum, 2011, Aldyr

A kritikához pár saját nézőpont (azaz "szerintünk")

Alműfaji besorolás: szerepjáték-fantasy (esetleg másként low-fantasy)

Kiemelkedő ebben a közegben (és elérhető magyar nyelven, pl.):