Kedvelem az antológiákat, és ezzel talán nem vagyok egyedül. Ynev világához az utóbbi időben több ilyen kötet a kezembe került: a "Bíborgyöngyök II-III"-at még nem sikerült betervezni; "A világ közepét" a felénél abbahagytam, mert az írók magas szintű fogalmazási készsége volt az egyetlen pozitív értéke.
Aztán felcsaptam "A vihar Ibara felett" első lapjait...
Nem vagyok nagy Ynev-szakértő, de Avery regénye mély nyomokat hagyott bennem, emiatt a Manifesztációs háború és Amhe-Ramun számomra is "behívó szavak". Gondolom, többen így voltak ezzel. Vélhetően komoly lehetett a kihívás, hiszen meg kellett felelni a régiek elvárásainak, elmélyíteni a már kialakult kedvező imázst, és közben hozzátenni ahhoz új információkat. Szerintem mindez kifejezetten jól sikerült. Klikkelj a "Tovább" gombra a részletekért!
Wayne Chapman: Holdkelte
Felvezetésnek készült, annak teljesen megfelel!
Jan van den Boomen: Idő mélyiből
"A haldokló nap sugarai vörös húrokként remegtek az égen..."
Egyetlen jelenet kibontása, avagy szépen megírt történéstöredék Sonion "felemelkedéséről".
Számomra picit túlírt, de még az élvezetes kategórián belül marad.
Mondjuk Glen Cook ezt a jelenetet elintézte volna 8-10 mondatban, Gemmell pedig 20 sorban.:)
Wayne Chapman: Együttállás
Számomra az újdonság erejével hat, amikor W. Chapman E1-ben fogalmaz. A "Gorduin-mondatfűzést" is kedvelem, de mindig közelebb állt hozzám a DOOM-regényekben megtapasztalt írói stílus. Az "Együttállás" egyfajta érdekes "keverék", a "realista egyszerűnél" sokkalta szebb a mesélés, de nem billen át és duzzad fel túldíszített szóhalmazzá - pergő, jól olvasható. A cselekmény fordulatos, a történetbe ágyazott dramaturgiai pontok átélése azonban nekem nem sikerült (talán túl rövid volt a terjedelem ahhoz, hogy egyes karakterek megfelelő kibontást kapjanak?).
A Halál tizenkét terme, Sirenar, Al Marem, a félelf nekromanta, csak hogy pár emlékezetes kulcselemet felemlegessek. Mindvégig deja vu érzésem volt, "A halál havában" hangulata járt át, ami egyik személyes kedvencem. Összességében jól sikerült darab ez a mostani elbeszélés, a kötet egyik legjobbja!
Jan van den Boomen: Törésvonal
Hászír történetében megjelennek a titokzatos homoki elfek, értő módon, élvezetesen előadva. "Az ellenségem ellensége a barátom" alapelv ölt testet a történetben; a sztori hihető, a szereplők mindkét oldalról háromdimenziósak, ami önmagában is szép teljesítmény, főként, ilyen rövidke írásba belesűrítve. Elolvasnám a folytatását.
John J. Sherwood: Al-Ajur veszedelme
A sztori röviden így összegezhető: küzdelem a kalligráfust "védelmezők" és az őt megszerezni vágyó amundok közt. Az író izgalomban kívánja tartani az olvasót csupán azáltal, hogy az ostrom célját homályban hagyja, illetőleg a kalligráfus tevékenységét misztifikálja. Számomra a novella amolyan elnyújtott felvezetés benyomását keltette.
Zelei Gábor: Haladék
"Sogron így szeret titeket..."
A többihez mérten kifejezetten akciódús alkotás!
Egy amundok által ostromgyűrűbe fogott dzsad erődítmény az események kiindulópontja. Főhősünk elvállal egy küldetést, ami kiragadja a pokolból, de csakhamar inkább visszakívánkozna oda. Kulcsszavak: sogronita, lánymentés, amundok. Rövid, az író nem akar sokat markolni, de azt maximálisan teljesíti is - igen kellemes darab!
Raoul Renier: Ranagol árnyéka
Erőssége a szavak fűzése, a mesélői stílus; főhősünk szinte "életre kel" a lapokon. A sztoriról már nehezebb pozitívan nyilatkozni. Hosszab mű felvezetéséhez túlságosan kurta és lezárással is bír. Szóval amolyan hangulatfestés két novella közt. A karakterben van erő, de a szösszenetből nehéz eldönteni, mivé fejlődne, amennyiben több teret kapna. Ha pedig a helyszínt elmosnánk, ez a novella bizony elmenne akármelyik Sötét Mersant kötetbe, igaz, ott is elbújna a húzó írások között - sajnos.
Keith Alanson és Norman Fellings: Ibara arany napja
"Ettől vigyázzba állt bennem a reggeli füge."
Számomra kétségkívül a kötet legerősebb elbeszélése!
A fogalmazás szerencsére/vagy inkább tudatosan mentes a "kötelező m.a.g.u.s-díszítőelemektől", a túlerőltetett szófüzérektől. A mesélői hangvétel pazar, kiválóan eltalált. A cselekmény nem hagy percnyi pihenőt sem az olvasónak, a szereplők - többé kevésbé, de főhősünk esetében inkább többé - szépen mélyülnek el és töltődnek fel sajátos jellemzőikkel.
Vezérvonal: hogyan lesz egy minden hájjal megkent rabszolgakereskedőből dicsőített hadúr?
Szép ív, hihető átváltozás. Príma alkotás, nálam első helyezett!
Heidel Dan: Vérlitánia
A fogalmazás kiváló, a felépítés is példás, megtervezett. Rengeteg viszont a világ hátteréről adagolt háttérinfó - a probléma az, hogy ezeknek egy világleírásban vagy a függelékben lett volna a helyük. Olyannyira, hogy teljesen elterelik az Ynev-fogalomgyűjteményhez nem szokott olvasó figyelmét az amúgy is végtelenül lassan csordogáló cselekményről és a jellegtelen főhősről. Utóbbi különösen fáj, mert amúgy akár hiteles is lehet a karakterábrázolás (geográfusnak pont tökéletes), csakhogy képtelen voltam azonosulni ezzel a típussal: Raszuf lassú, sokat mereng; fájdalom, mélabú, nálam ezek a szavak minősítik a hangulatot. A geográfust lázba hozó dolgok engem egyáltalán nem dobtak fel. A szerző ennél bizony sokkal jobb alkotásokat is jegyez.
Mira Sandoval: Rózsa és tövis
Átélhető mesemondás, alapvetően üresjáratok nélküli cselekményszövés (leszámítva az elbeszélés utolsó kétötödét). Legfőbb értékének a kurtizán megformálását tartottam, illetve bónuszként azt, hogy főszereplője korábbról már ismert (Ibara arany napja), és most új nézőpontból élhetjük át Habib történetét. Jó kis darab!
Keith Alanson és Norman Fellings: Tükörkép
Egy régi elszámolnivaló újra csatasorba állít néhány kiszolgált veteránt. A célpont egy kráni követség oltalmazó gyűrűjében távolodik, de Salcomon és három kardtársa mindent megtesznek, hogy bosszújukat beteljesítsék.
A mesélők múltat idéznek, párhuzamosan futtatják a két cselekményszálat, teszik ezt jó dramaturgiai érzékkel. És a végkifejlet nem egészen úgy alakul, miként arra számítunk. Újabb emlékezetes alkotás a szerzőpárostól!
Csaba Tamás: Pókmajor
Az óriás homoki zugpók fonala méregdrága árucikk. A háború forgatagában néhány szerencsevadász betör egy pókmajorba, hogy eleven példányokat zsákmányoljon. A (kockacsörgős) kaland nem várt meglepetésekkel szolgál a számukra. Kulcsszavak: amundok, boszorkánymester, nekromanta, zugpók. A főhős alakja nem igazán fogott meg, de a meseszövés élvezetes, a cselemény pergő.
Összegzés: 10/7
Dacára annak, hogy az írások színvonala egyenetlen, szerintem ez a kötet az utóbbi idők legjobb m.a.g.u.s. antológiája: szerkesztését és tartalmát tekintve éppúgy. Az ibarai hangulatot kiválóan sikerült megragadni, a történetek is megfogtak. Értékes és élvezetes kötet - megkockáztatom - bármely fantasy-rajongó gyűjteményében!
Aldyr
A számszerű értékeléshez mi is alapul vettük Bécsi József, alias orka rendszerét:
10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás
9. A zsáner meghatározó, irányadó írása
8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény
7. Jól megírt, igényes alkotás
6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással
5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű
4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás
3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás
2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű
1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges