Hernád Péter Hollóember és David Gemmell A kísértetkirály

Írta: Aldyr - 2015. 02. 24. - 15:22

Szuperhősök. Különleges képességekkel bíró, álruhás jótevők. A képregények és a mozivászon sztárjai. Rendszerint Amerikához szokás kötni őket, pedig…

Garai Gábor, azaz Hollóember éjszakánként Budapest egén járőrözik. Koltai Lilla, vagyis Fürkész, nyitott könyvként olvas mások gondolatai között. Vész Konrád, alias Fanyűvő sebezhetetlen harcos. Homonnai Ignác, más néven Pannónia Parancsnok emlékszik valamennyi őse életére, így évezredek tapasztalata áll a rendelkezésére. Ők négyen alkotják a Garabonciás Osztagot, a Magyarországot oltalmazó szuperhős alakulatot.

A lehetőségeik azonban nem mérhetőek nyugati kollégáik lehetőségeihez. Űrbázis helyett elhagyatott városszéli víztorony a központjuk, repülő erőd híján húszéves kisteherautón indulnak küldetésre. Elégedetlenségük napról-napra nő, hol egymás ellen áskálódnak, hol a világ szuperhősei felett álló korlátlan hatalmú szervezet, a Kamara ellen lázonganak.

A megalkuvást nem ismerő Hollóember egyre gyakrabban érzi, hogy rossz irányba haladnak. A csapat szétesőfélben van, márpedig amikor a pesti éjszakában elszabadul az ősi iszonyat, csakis ők állhatnak az útjába. Ám ahhoz, hogy az ellenségükön felülkerekedjenek, először a saját démonaikat kell legyőzniük.

A Garabonciás Osztag-sorozat első kötetében Hernád Péter kiváló érzékkel mutatja be a szuperhősök egyszerre emberfeletti és emberközeli jellegzetességeit, a közeli jövő Magyarországának ismeretlen, mégis minden ízében ismerős világába is elkalauzolva a modern fantasztikum kedvelőit.

Lázadások és betörések taszították Britanniát az úgynevezett sötét korba. Káosz és rettegés uralja az országot, a királlyal árulók végeznek, a Hatalom Kardja eltűnik a Ködkörön túlra.

Szászok, jütök és brigantok gyűlnek össze, hogy elpusztítsák a birodalmat, őket segíti a Boszorkánykirálynő és a Csaták Ura. Velük szemben egy puhány fiú és egy öreg hegyi harcos áll.

Ám a fiú ereiben királyok vére csörgedezik, a harcos pedig nem más, mint Culain, a legendás Lándzsalord. És egyedül ő ismeri a Boszorkánykirálynő rettenetes titkát.

A klasszikus Drenai regények szerzőjének tollából származik ez a nagy ívű, birodalmakat és mágiát felvonultató fantasy regény.