Brent Weeks: Az árnyak útján (Éjangyal-trilógia 1.) - kritika
Részlet a regényből! (63 oldal!)
Brent Weeks számomra teljesen új név a fantasy-zsánerben. Amikor felfigyeltem „Az árnyak útján” c. kötetére (Éjangyal-trilógia 1.) a könyvesboltokban, haboztam. Vaskos volt, ígéretes fülszöveget kreáltak hozzá, de attól való félelmem, miszerint a nálamnál fiatalabb generációnak íródott, visszatartott a vásárlástól. Az Eragonnal (Paolini) már anno tettem kísérletet, és bár nem csalódtam túl nagyot, nem is ragadott meg annyira, hogy begyűjtsem a folytatásokat. Aztán időközben mégis eljutott hozzám Weeks kötete, és elolvasva már egyértelmű, hogy hiba volt az Eragonhoz mérnem. Sokkal inkább érdemes összevetnem George R. R. Martin Jég és Tűz Dala regényeivel vagy Joe Abercrombie trilógiájával, netán Steven Erikson Malaza-sorozatával. Nézzük, miért is!
Témaválasztás
Adva van egy fiú, Azoth, aki Telep nyomornegyedében próbál túlélni egy tolvajcéhben. Egyik bevetésén tanúja lesz, amint a legendás orgyilkos – Durzo Blint – kutyaszorítóba kerül. Ez az első mementó azon a hosszú úton, amely végül egy elhatározással veszi ténylegesen kezdetét: Azoth eldönti, Durzo Blint tanítványa lesz.
- Tovább (Brent Weeks: Az árnyak útján (Éjangyal-trilógia 1.) - kritika)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges