Jó széllel előre - Vincent Prendergast: Keserű áramlatokon (retro)

Írta: Aldyr - 2015. 01. 21. - 11:30

Juhász Viktor munkásságával több helyütt találkozhattak az Olvasók: M.A.G.U.S., Codex, Ars Magica, a Requiem világa, Átjáró - csak hogy néhány fontosabbat ragadjak ki a sorból. Sohasem törekedett arra, hogy feloldódjon az éppen „jól futó”, népszerű áramlatokban, egyéni hangvételét minden esetben megőrizte, ezáltal mindvégig megkülönböztethető maradt. Írásai méltán tették népszerűvé az Olvasók körében, s neve manapság talán már összefonódik a műfaj „hőskorával” is, amely az én értékítéletemben valamiféle minőségi garanciát jelent. Megjelenése után pár nappal már birtokomban volt a regény, s elolvasását követően elvárásaim igazolást nyertek.
Már a regény megírásának háttere is figyelmet érdemel. Adva van ugyanis egy külhoniak által megálmodott fantáziavilág, Théa, a 7 tenger világa, amelyhez a legelső regényt magyar szerző követi el… A helyzet nem nevezhető éppen szokványosnak. Hazai vonatkozásban több példát találunk arra, amikor irodalmi alkotások alapján körvonalazódik egy világ, s épül rá a szerepjáték (Ynev, Worluk); ellenkező példa is akad, de ez esetben a sikerhez vezető út rögösebbnek tűnik (Codex + link, Requiem).

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2015. 2-4. hét

Írta: Aldyr - 2015. 01. 07. - 20:24

Olvassunk magyar szerzőket fantasy-témában 2014-ből!

Írta: Aldyr - 2014. 12. 27. - 15:51

Az 1998-tól kezdődően küldetésünknek érezzük, hogy támogassuk a magyar szerzők munkásságát a fantasy-zsánerben, mert szenvedélyünk ez a műfaj.
Kiemelt figyelmet szentelünk az alkotásaiknak, mert szeretnénk, hogy azok minél több Olvasóhoz eljussanak – hisszük, hogy minden kis lépés számíthat ebben a folyamatban. Mindezek szellemiségben hirdetjük meg legelső „kihívásunkat”.

A teljesítéshez 8 könyvet szükséges elolvasni a 2014-es felhozatalból, amelyet itt találtok:
http://moly.hu/polcok/magyar-fantasy-2014

Az olvasások 2014. január 1-től érvényesek.
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉST kérünk, a linket kérjük mellékelni a hozzászólásban.
Amennyiben nem lenne kedved szöveges értékelést írni, KIVÁLTHATOD, ha KÖNYVENKÉNT legalább 2 IDÉZETET kiírsz, továbbá „csillagokkal” értékelsz.

A könyvek besorolása irányzatok alapján (szubjektív felosztás!):

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 49-52. hét

Írta: Aldyr - 2014. 12. 02. - 08:38

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 47-48. hét

Írta: Aldyr - 2014. 11. 17. - 22:07

Mi vagyunk az éjszaka (vámpírfilm)

Írta: Aldyr - 2014. 11. 14. - 12:56

Saját véleményünk: tisztességesen összerakott anyag! Akinek tetszett az Interjú a vámpírral, vagy a Blade, annyit azért ne várjon tőle, de mindenképp egy átlagost meghaladó darab. Nálunk 10/7. 
Mozimania.com ismertető: "Dennis Gansel, az elismert ‘A hullám’ c. film rendezője, a ‘Mi vagyunk az éjszaka’ (We are the night) című filmjében Berlin városának sötét oldalát mutatja be. A történet egy csoport vonzó vámpírnőt követ nyomon, akik a város számos klubjában rejtőznek, élvezve a luxust és kényelmet, amit halhatatlanságuknak köszönhetnek és kitöltve haragjukat a védtelen áldozataikon. A film nagyszerű, stílusos változata a klasszikus vámpírtörténeteknek – egy érzéki, karizmatikus történet az éjszaka összes szemszögéből."

Amennyiben feliratot keresel hozzá, mi ezt a változatot ajánljuk: We Are The Night [Wir Sind Die Nacht].2010.BRRip.XviD-VLiS

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 46. hét

Írta: Aldyr - 2014. 11. 13. - 07:08

NORDES: A Timberston-ház - magyar fantasy-antológia

Írta: Aldyr - 2014. 11. 06. - 18:16

NORDES – az ország Maldiberan északnyugati csücskében, amelyet néhányan – helytelenül – Kis Dréniának neveznek. Ez a föld a szabad emberek birodalma, ahol királyok helyett a céhek parlamentjéből szervezett Mesterszövetség uralkodik. Ez az a hely, ahol jóformán semmi sem lehetetlen, semmi sem egyszerű, és – amennyiben elegendő aranypénz lapul az erszényedben – bármi megtörténhet. Észveszejtő gazdagság, asszonyi ölelés, ármánykodás, és sötétben megvívott, titkos érdekháborúk. Ám a város gyászba és komorságba borul, amikor kiterjeszti rá hatalmát a hírhedt kermon-szekta, az örömöket megvető rend savanyú képű papsága, a zokogók…

A történet gerincét Colin J. Fayard négyrészes ciklusa, a „Nordesben az élet olyan, mint a bor” alkotja, mely a Timberston család négy generációjának szemszögéből mutatja be Nordes egyik legzaklatottabb korszakát. Mint ahogy a kötet többi írása is ugyanezen évtizedekhez kötődik. TARTALOM:

Nanna Dashwood & John Caldwell: A sárkány hattyúdala
Anthony G. Morris: Üzlet az árnyak között
Dougal Glendower: Nordesi história
Gabriel Sandstone: Patkánytáncoltató
Eric Muldoom: Mytheron szépe
Tim Morgan: Gyémánt és rozsda
Craig McCormack: Az utolsó dal Nordesért
Norbert Winney: Szenvedélyek oltárán
Colin J. Fayard: Nordesben az élet olyan, mint a bor - Emrik/Koszta/Omaru/Stephan története
Krysta Hans: Pillangóhatás

Megjelenik november 17-én!

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 45. hét

Írta: Aldyr - 2014. 11. 04. - 17:19