J. R. R. Tolkien - A Hobbit Vagy: Oda-vissza

Írta: Aldyr - 2014. 10. 31. - 08:59

Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!...

Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: "betörési szakértőként" kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén!
J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta "a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A HOBBIT-ot és A GYŰRŰK URÁ-t, és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket."

ISBN: 9630799768, Megjelenés: 2014.11.28.
Kötésmód: ragasztott kartonált, Oldalszám: 316

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 43-44. hét

Írta: Aldyr - 2014. 10. 21. - 08:29

Adorján Balázs: Az éj gyermekei - Tisztítótűz

Írta: Aldyr - 2014. 10. 14. - 07:18

A történet egy másik világ 1264. esztendejében játszódik, ahol immár 44 éve zajlik a háború az emberek és a vámpírok között. Ezt a konfliktust az emberi birodalom, Ungroth népe csak Vérháborúként emlegeti. Ebbe a helyzetbe csöppen bele többek között Ferenc a király fia, akit a kedvese halála miatt csak a bosszú hajt. Virgil a vámpírcsászár egy tábornoka, aki a császára ellen fordul, hogy véget vessen a vérontásnak, és Nettogrof, egy elf, akinek egész életét véres események sora árnyékolja be, pedig a vágya csak egy hely, ahol békében élhet. Tőlük függ az egész birodalom jövője, de nem sejtik, hogy a háttérben náluk sokkal nagyobb erők dolgoznak. Ráadásul az éjszaka legszörnyűbb teremtményei vadásznak rájuk, hogy meggátolják őket a céljaik elérésben…

Hossz: 26 fejezet / 164-169 oldal
Formátum: eKönvy (eBook) / A5
Megjelenés: 2013-08-12
Kiadó: Holdkelte Könyvkiadó
Ár: ingyenes

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 40-42. hét

Írta: Aldyr - 2014. 09. 29. - 07:05

Hírfutár: hírek a fantasy-piacról 2014. 39. hét

Írta: Aldyr - 2014. 09. 22. - 16:08

Mark Lawrence - Bolondok hercege 46 oldalas pdf részlet

Írta: Aldyr - 2014. 09. 21. - 11:35

Mark Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen… (dedikált példányok is előrendelhetőek)

Olvass bele ide kattintva: Bolondok hercege 46 oldal pdf-ben!

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

EXTRA HÉT - Eric Muldoom: Boszorkánylovag

Írta: Aldyr - 2014. 09. 10. - 16:55

A jövőben adott rendszerességgel fókuszált figyelmet adunk az aktuális magyar kiadványoknak. "Extra hét" sorozatunkat Eric Muldoom Boszorkánylovag c. "high fantasy" regényével folytatjuk! Ha ajánlanál további linkeket, szívesen fogadjuk, bővítsük a háttéranyagot közösen! Frissítés folyamatosan! Jó olvasást a kötethez!

KRITIKÁK a regényről

INTERJÚ, CIKK

EGYÉB ÉRDEKESSÉGEK

George R. R. Martin: A tűz és jég világa - Westeros és a Trónok harca világának hivatalos története

Írta: Aldyr - 2014. 08. 31. - 15:02

Ha a múlt prológus, akkor George R. R. Martin mesterműve – korunk legeredetibb, legszórakoztatóbb fantasy sagája – pokolian hosszú bevezetést igényel. Ez A tűz és jég világa formájában végre megérkezett (idén Karácsonyra! - a szerk.).

A több száz színes képpel illusztrált kötet bemutatja a Hét Királyság történelmét, továbbá tartalmazza Westeros és Essos részletes leírását. A könyv azoknak az epikus csatáknak, ádáz viszályoknak és vakmerő lázadásoknak az élénk, izgalmas leírása, amelyek A tűz és jég dalában megismert esményekhez vezettek. A kötet elkészítése során George R. R. Martin hosszú éveken keresztül együtt dolgozott Elio M. Garciával és Linda Antonssonnal, a méltán nevezetes Westeros.org rajongói oldal alapítóival, vagyis azzal a két emberrel, akik majdnem olyan jól ismerik ezt a világot, mint elképesztő képzelőerővel rendelkező teremtője. A 336 oldalas könyv több mint felét maga George R. R. Martin írta.

A kötetben a nagyurakkal, septonokkal, mágusokkal és dalnokokkal kapcsolatos információk mellett, tudományos fejtegetések, legendák és mesés történetek egyaránt helyet kaptak. Olyan krónika ez, amely a Hajnalkortól a Hősök Koráig terjedő időszakot öleli fel, amelyben szó esik az Első Emberek érkezéséről, Hódító Aegon felbukkanásáról, a Vastrón felállításáról és Robert lázadásáról, valamint az Őrült Király bukásáról, vagyis arról az eseményről, amely elindította a „jelenkor” küzdelmeit, lángra lobbantotta a Starkok, Lannisterek, Baratheonok és Targaryensek közötti viszályt. Kiváló kiegészítő George R.R. Martin káprázatosan valósághű univerzumához.

„Rengeteg olyan történelmi anyagot teszek bele, melyet szerintem élvezni fognak az olvasóim… Eddig még feltáratlan részleteket közlök Aegon hódításáról, a hit elleni harcról, a Sárkányok Táncáról, gyarló Aegon szeretőiről stb." (George R. R. Martin)