Greg Keyes: Hollóisten 2.

Írta: Aldyr - 2011. 03. 02. - 12:48

A roppant Folyam, ez a hatalmas és éhes isten a hegyektől a távoli tengerig kanyarog, és a földek, amelyeket érint, az uralmát nyögik. Erejének senki sem állhat ellen: minden más istent és szellemet felfalt, vagy elűzött a maga közeléből. Ám a pusztákon, ahol már nincs hatalma, csak úgy nyüzsögnek a kisebb-nagyobb természetfölötti lények, szellemek és lelkek.

Hezsi, a Váltott Isten elől menekülő nhóli hercegnő azonban a nomád mángok között sem lel menedékre. S bár saját sámánhatalmával is meg kell birkóznia, mind világosabban látja: addig nem lesz nyugta, míg véget nem vet a Folyamhoz fűződő kapcsolatának. De az isten feletti győzelem nem csak neki fontos immár, és döntései az egész világot megváltoztathatják.

Khe, aki kevesebb, de egyben több is egykori önmagánál, a Folyam küldötteként indul el a hercegnő kézre kerítésére. Kutatása során szörnyű igazságokra derít fényt istenét illetően – de a Folyam ereje egymagában kevés ahhoz, hogy eligazodjon a világban.

Mindez pedig talán épp úgy zajlik, ahogy azt a Hollóisten eltervezte – mert bármekkora is a Folyam hatalma, a csalárd és ravasz Holló képes túljárni mindenki eszén. Talán csak a halandókén nem.

A Váltott Isten gyermekei színpompás, gazdag világán istenek és halandók vetélkednek egymással a hatalomért – Greg Keyes könyvciklusa a felnőtt, értékteremtő fantasy alapműveinek egyike.

Szerző: Greg Keyes
Megjelenés: 2011. március 22.
Terjedelem: 480 oldal
Fordító: Tamás Gábor
ISBN szám: 978 963 9890 89 3