Sötételfekkel foglalkozó cikksorozatunkat ezzel az összefoglalóval zárjuk (bár egy kisebb bónusz anyag azért még várható holnap reggel). Ténylegesen meglepetést okozott a számunkra, hogy gyakorlatilag a Forgotten Realms és a Warhammer világán kívül nincs értelme sötételfekről beszélni... Ehhez a kettőshöz persze még hozzátehet újdonságot a hazai fantasy-világ - Ammerúnia - írói stábja, az első kötet fogadtatása mindenesetre az előzetes elvárások felett teljesít. Nos, nézzük a Warhammer és a Lineage sötét elfjeit! (+ bónusz anyag holnap)
"Rideg szívvel és éles pengékkel fogjuk levágni az ellenségeinket. A gyengék azért vesznek el, hogy az erősek élhessenek, ezért senkinek sem kegyelmezünk. Ekkor és csakis ekkor fogják az ellenségeink tudni, hogy valójában mint is jelent a rettegés." - Malekith, Naggaroth Boszorkánymestere.
Warhammer „sötét és kemény” háttér világáról ismert, mely kultúráját a reneszánsz Németország és Tolkien Középföldjének keresztezéséhez lehetne hasonlítani - írják a Wikipédián.
Warhammer világának földrajza nagy vonalakban a Földünké, a középkori térképekkel mutat hasonlóságot.
Káosz a világ egyik központi eleme, a Káosz erői megállíthatatlanul megpróbálják szétszaggatni a halandó világot. Magát a világot számos különböző faj népesíti be, mint az emberek, nemes elfek és sötét elfek (tündékhez hasonlíthatóak), törpök, élőhalottak (undead), orkok, lizardmen, ogrék és sok más a többi fantasy világéhoz többé-kevésbé hasonló teremtmény. Forrás: (http://hu.wikipedia.org/wiki/Warhammer)
Kornya Zsolt így ír a világról:
"A Warhammer tervezői igen egyszerű megoldással kerülték el ezt a veszedelmes csapdát: nem is próbálják titkolni, hogy ők a saját világukat az igazi Földről, és annak is egy bizonyos történelmi korszakáról mintázták. Az ille
tő korszak a késő reneszánsznak felel meg, valahol a XV.-XVI. század fordulója táján. A Games Workshop szakemberei félelmetesen következetesnek mutatkoznak ezen a téren: még a kontinensek alakja is hasonlít, a fantáziaországok valóban létező államalakulatok analóg megjelenítései, nyelvi téren pedig szinte ordítóak a párhuzamok. (A Warhammer-karakterek olyasféle neveket viselnek, mint Jean-Paul Charpentier, Ulrich Schatzenheimer vagy Milan Radic.) A tudományos ismeretek és a technológia szintje ugyancsak történelmi előképeken alapszik: lőfegyverek léteznek ugyan, de még kezdetlegesek és kockázatos a használatuk az orvostudomány gyerekcipőben jár, a járványokat a miazmás földmélyi kigőzölgéseknek tulajdonítja a hajózás egyelőre az evezős gályáknál (partmenti vizek, beltengerek) és a vitorlás karavelláknál (óceáni utazások) tart. Kulturális diszkrepanciák csak annyiban léteznek, amennyire azt a valós történelem megengedi, és nagy földrajzi távolságok választják el egymástól a más-más alapelvek szerint élő közösségeket...
A Warhammer világában jelenleg az emberek dominálnak, ez azonban nem volt mindig így. A történelem négy különböző fejlődési szakaszon ment át, mindegyikben más-más faj uralkodott. Kezdetben voltak a szlannok, ezek a félisteni lények, a mágia és a tudomány mesterei, akik szabadon utazgattak a bolygók között, s ők hívták életre az összes többi értelmes fajt. Ahogy telt az idő, egyre inkább visszahúzódtak, elmerültek titokzatos kísérleteikben, és a világot fokozatosan átengedték első gyermekeiknek, az elfeknek. Az elfek kíváncsi, törekvő népnek születtek kecses hajóikon bejárták a messzi tengereket, csodálatos városokat és birodalmakat építettek, de nem égett bennük ugyanaz a tűz a mindenáron megszerezni vágyott tudás iránt, mint a szlannokban. Harmóniában éltek önmagukkal és a természettel, a háború, az erőszak idegen volt tőlük mikor megjelent a színen a Második 
Nép – a törpék –, igaz barátsággal fogadták őket. Viszálykodásra egyébként sem lett volna okuk, hiszen a két faj élettere különbözött, a békés kereskedelem viszont – éppen ezért – mindkettejük számára gyümölcsözőnek bizonyult. Csakhogy a törpék harciasabb, sűrűbb vérű lények voltak az elsőszülötteknél, és a kapzsiság lángja időnként emésztő hévvel csapott fel kebelükben. Ez vezetett a Nagy Háború kirobbanásához, amelynek pontos kiváltó okát senki sem jegyezte fel, s idővel maguk az érintett felek is elfeledték. A vérgőzös öldöklésnek végül az elfek vetettek véget noha győzelemre álltak, kivonultak az Óvilágból, ismeretlen földrészekre és szigetekre távoztak fehér árbocos hajóikon. A kapzsi, keménykötésű törpék mohón vették birtokukba a felszabadult területeket. És ekkor történt a katasztrófa.
A legendává homályosult szlannok, akik már rég elvesztették érdeklődésüket a környező világ iránt, őserdei magányukban veszedelmes kísérleteket folytattak. Kapukat akartak nyitni más bolygókra, más univerzumokra valami azonban nem úgy sikerült, ahogyan akarták, és amikor az északi-sarki jégsivatagok fölött fölfeslett a tér szövedéke, a nyíláson nem egy másik nap barátságos, meleg sugarai áradtak be, hanem a valós világok között tomboló Káosz nyers, kiforratlan energiája. Az iszonyatos energiakitörés végigsöpört a hómezőkön, szele elérte a civilizált vidékeket is. Százával dőltek romba a törpék zord fellegvárai, a vihar flottaszámra sodorta el az elfek tengerjáró hajóit. Ám a pusztítás nem csupán fizikai természetű volt a Káosz beette magát a talajba, a vízmélyi iszapba, szétterült a levegőben, s ahová a csírái hullottak, hamar gyökeret eresztett. Az élőlények – oktalanok és értelmesek egyaránt – megmagyarázhatatlan mutációkon estek át egyeseknek a teste torzult el hátborzongató módon, mások azonban a lelkükben hordták a rothadást – és ezek voltak a legveszedelmesebbek. Elkorcsosult szörnyek – hajdan-büszke elfek és törpék nyomorúságos roncsai – özönlötték el az Óvilágot, és nem maradtak sokáig vezetők híján a fortyogó Káoszból névtelen entitások emelkedtek elő, ártó, démoni hatalmak, a dögvész és a bomlás megtestesülései. Azok, akik romlatlanok maradtak, felvették a harcot a gyülevész hordák ellen a harc azonban kilátástalannak tűnt, hiszen a Káosz mérge belülről is emésztette őket.
A szörnyű veszedelemre minden faj máshogyan reagált. A katasztrófa a szlannokat sújtotta leginkább: bár földrajzilag az ő településeik estek legmesszebb az Északi-sarktól, a belső fertőzésnek nem jelentett akadályt a távolság, és az ősi nép keserves árat fizetett azért, hogy tiltott tudományokba kontárkodott. A szlannok ezrével estek áldozatul a mutációknak degenerált maradékaik végül fokozatosan elfeledték őseik tudományát, és démonimádó korcsokká züllöttek a Dél-Amerikának megfelelő Lustria erdőmélyi városaiban.
Az elfek borzalommal szemlélték a megváltozott világot, s mivel a sors kerekét visszaforgatni nem állott hatalmukban, elhatározták, hogy legalább néhány romlatlan területet megőriznek – ha kell, a legkeményebb eszközökkel. Elszigetelték hát magukat a külvilágtól a Szigetkirályságokban és Albionban, és minden kapcsolatot megszakítottak a többi fajjal. Civilizációjuk fejlődése állóvízbe torkollott, kultúrájuk egyre inkább az öncélú élvhajhászás, a hedonizmus rabja lett. Az esetleges behatolókkal kíméletlenül leszámoltak, s miközben fennhangon hirdették, hogy egyedül ők maradtak romlatlanok, nem vették észre a Káosz finom rozsdáját, mely egyre szorosabb béklyót kovácsolt a lelkük köré."
Forrás: Raoul Renier: Warhammer - A játék és ami mögötte van (lfg.hu)
A Sötét Elfek- vagy Druchii, ahogy magukat hívják- Chill Földjén, Naggaroth birodalmában élnek, az Újvilág messzi északi részén. Hat baljóslatú, megerősített városaikból menetelnek, hogy leigázzák a Régi Világ szabad embereit. A vér áldozata egybefonódott a Boszorkánykirály Malekith nevével, seregeik csatamezeit a megölt áldozatok testei lepték el.
”Éles fémmel és hideg szívvel kell letörni ellenséginket. A gyenge meghal, az erős uralkodik, senki nem lehet felesleges. Akkor és csak akkor fogják megsimerni az ellenségeink a félelem igazi jelentését.”
Sötét Tömeg - Warhammer Sötételfek táblás játékban
Forrás: (http://www.wargammers.hu/kik-a-sotet-elfek.html)
Támadásnál egy jól vezetett Sötét Tömeg még gondolatnak is ijesztő. A dühöngő Boszorkány elfek többek, mint az ellenséges gyalogság megfelelője, mivel a Hideg Lovagok széttörhetik a legmeghatározóbb ellenséges vonalat. Ezért egy tipikus Sötét Elf sereg gyors, jól felszerelt és különösen képzett verekedésben és lövészetben.
A fentebb említett seregtípusokon kívül a Sötét Elf játékosok választahtnak Előkelőek, Nemesek, Boszorkányok, Szörnymesterek közül a seregeik vezetéséhez. A halálos Merénylők, Harci hidrák, Mantikórok, Sötét Pegazus, Fekete Sárkányok, Corsairek, Hideg Szekerek, alabárdos Fekete Gárda és Kivégzők nagy fegyverekkel pusztító közelharcos csapatok. A csatározó Árnyak, repülő Hárpiák, Sötét Lovasok képében érkező gyorslovasság növelik a sereg taktikai opcióit. Végül a Vérüst, ami régmúlt napok ősi lelete, mikor még istenek jártak a földön- ez képes helyreállítani Khain Menyasszonyainak fiatalságát és egészségét, akik fürdenek benne és minden Sötét Elf sereget, amely megközelíti az üstöt, megérinti az Őrjöngés.
Ezen seregek mindegyike, egy dörzsölt generális alatt, meg alkotják azt a Sötét Tömeget- ami veszélyes és elsöprő ellenfél bármely sereg számára. De öröm irányítani őket bármely generális számára.
Sötét elf - Sötét elda: Warhammer 40.000
A Warhammer 40000 képzelt világában a sötét eldák az eldák rokonai, egy ősi és fejlett elf-szerű fajé. Seregeik sebességben és technológiában felülmúlják ellenfeleikét, habár gyakran nélkülözik a rugalmasságot.
A Sötét Eldák egész lényükben, érzékeikben gonoszak és erkölcstelenek. Nem csak minden másnál jobban szeretnek fájdalmat és szenvedést okozni, de egykori gyengébb áldozataik érzéketlen manipulálása is örömmel tölti el őket.
Ők a Warhammer Fantasy sötét elfjeinek megfelelői, és általában a sötét elfeké. Kalózkodásban, rabszolgagyűjtésben és kínzásban lelik örömüket és a végletekig szadisták. A sötét elda seregek különféle anti-gravitációs suhanókat és siklókat, mint például Raidereket, Ravager-eket használnak nagy sebességű támadások indítására. Enyhe figyelmeztetéssel vagy a nélkül támadnak, egy dimenziók közti labirintust használva, a Hiperhálót. Ezen keresztül sokkal gyorsabban és biztonságosabban képesek utazni, mint a többi faj a „hipertéri ugrás” technológiával.
A sötét eldák különlegesnek számítanak a Warhammer 40000 többi faja között, mert nem birtokolnak több bolygót, hanem csak egy nagy és sötét várost: Commorragh-ot. Általában kalózokként tevékenykednek, néha zsoldosokként.Fajuk a művészetekben, tudományokban és a harcművészetben, az érzelmek és érzetek legvégső fokát hajszolta, cselekedeteik morális vonatkozásait figyelmen kívül hagyva. Az Eldák Látói (Seers) egy szörnyű következményt sejtve figyelmeztették a népet az Élvezet Szektákra, azt állítva, hogy semmi jó nem származhat belőlük. Végül is az Eldák olyan sokat áldoztak fel maguk közül rituálisan, hogy ez Slaanesh káoszisten megszületését okozta, és megszületésekor sikolyai lyukat téptek a térbe, az Elda birodalom közepébe. Csak néhány, a galaxis szélein tartózkodó mestervilág (Craftworlds) élte túl a kataklizmát. A szakadás a tér szövetében, amit „Ő, aki szomjazik” (She, Who Thirst) okozott ma is létezik. A Birodalomban az „Iszonyat Szeme” (The Eye Of Terror) névvel illetik.
Világok ezrei pusztultak el e miatt, millió és millió Elda halt meg. A kaotikus zűrzavarban sokan saját testvéreik kezétől pusztultak el, Elda ölt Eldát. A legenda, ami pontosan leírja, hogy mi történt a „Kínzó története” (The Torturer’s Tale) néven ismert. Előkészülvén a sejtett katasztrófára a Látók elképzelhetetlenül hatalmas űrhajókat építtettek, Mestervilágokat, néhány elérte a bolygók méretét is. Annak ellenére, hogy sok belőlük túlélte a Bukás idejét és Az Iszonyat Szeme létrejöttét (a legjelentősebbek: Ilyanden, Biel-Tan, Saim-Hain, Ultwé és az Alaitoc), néhányat beszívott a hasadék szörnyű ereje. Egy újra kiemelkedett, az Altansar a 13. Fekete Hadjárat idején.
Idővel a Sötét Eldák egyre jobban kezdtek szenvedni a „A Szomjúság”-tól (The Thirst), a mindent felemésztő és folyamatosan növekvő vágytól, hogy más lények lelkét fogyasszák. Slaanesh, a káoszisten, Az Eldák Nagy Ellensége, okozza ezt, aki elszívja a még élő Eldák lélekenergiáját. A Sötét Eldák azért fogyasztanak lelkeket, hogy elhárítsák Slaanesh hatását, talán azért, hogy enyhítsék szomját, talán azért, hogy megújítsák saját lelküket. Ha Slaanesh elfogyasztja egy Sötét Elda lelkét teljes egészében, az meghal. A Sötét Eldák hosszú életűek, de nem halhatatlanok. A lélekfogyasztás visszafordítja öregedésüket, és ha folyamatos lélek utánpótlásuk van, akkor nem kell félniük, hogy természetes halál miatt Slaanesh karmai közé kerülnek. A szükséges lelkeket a nagyszámú elejtett fogolyból nyerik ki, akiket a rajtaütéseik során szereznek. A lélekfogyasztás szokása egy kétségbeesett élt ad a foglyok egyébként egyszerű és rövid sorsához. Menthetetlenül meg vannak átkozva, halálvágyukat a bensőjüket rágó félelem motiválja attól, hogy végül még a lelkük is megsemmisül. A Sötét Eldák, ezek a gonosz kalózok egy dologért élnek, és csak is azért az egyért: Kínt és Szenvedést okozni mindenkinek, aki nem Sötét Elda.
Forrás: (http://warhammersite.forumotion.com/t29-a-sotet-eldar-faj)
Ajánlott cikk: Raoul Renier: Warhammer - A játék és ami mögötte van (lfg.hu)
Lineage
A sötételfek egykoron semmiben sem különböztek a felszíni elfektől, ám a feketemágia használata miatt - az emberekkel folytatott háborúk során -, száműzték őket. A háborút elvesztették, de a mágia sötét oldalát továbbra is tanulmányozták. Sok mindenben hasonlítanak felszíni rokonaikhoz, külalakjukban azonban jelentős az eltérés: magasabbak, bőrük szürkés-kékes, hajuk fehér. Shilent, a halál istennőjét követik.
A sötételfek otthona északon a Köd hegység egyik óriási barlangjában található. A város felső szintjének hatalmas mennyezetét vasszerkezetek tartják Az alsó részén található egy sötét tó, melynek közepén Shilen szobra áll. Bár a városra örökké sötétség borul, lakóinak ez nem jelenthet kihívást. A felszíni elfek által rájuk tett átok miatt a napfényben kifejezetten sérülékenyek, viszont a sötétben kifinomult érzékekkel rendelkeznek.
Shilen és az istenek háborúja
Amikor az emberek körüli viszályok elcsendesedtek és Gran Kain visszatért az istenek közé, hatalmas tragédia történt. A tragédia kiváltója ki más lehetett volna, mint az istenek leggátlástalanabbja, Gran Kain. Óriási hibát követett el azzal, hogy legidősebb lányát elcsábította. Ez a kapcsolat Shilen terhességéhez vezetett. Mikor ezt Einhasad megtudta, hirtelen haragra gerjedt és megfosztotta lányát az isteni hatalmától. Majd szegény Shilent a kontinensről is száműzték. Eközben Gran Kain mit sem törődve az egésszel hagyta, hogy lánya hátán csattanjon az ostor.
Shilen száműzötten és terhesen Kelet egyik sötét erdejében lelt menedékre. Ott várva tudatlanságának gyümölcseit. Shilen gyermekei fejlődését nagyban meghatározták anyjuk akkori érzelmei: a fájdalom, a kín, a kétségbeesés és legfőképpen a gyűlölet. Ezen érzelmek hatására gyermekei eltorzultak, átalakultak és belőlük lettek a démonok. A démonokon kívül nap világot látott még hat darab óriási teremtmény: a sárkányok.
Shilen gyűlölte nem hagyott alább az évek során, sőt még fokozódott is. Elhatározta, hogy gyermekeiből álló seregével elpusztítja az isteneket. Shilen legerősebb gyermekeit a sárkányokat állította seregei élére. Aulakiria, a fény sárkánya szomorú tekintettel fordult anyjához: „Anyám, nem tudod mit cselekszel. Nem akarhatod az istenek teljes pusztulását. Biztos azt akarnád, hogy apád, anyád és testvéreid a porba hullva fulladjanak meg saját vérükben?”. De Shilen gyűlölettel és fájdalommal átitatott döntésen nem sokat változtattak utóda szavai.
Végül a démoni seregek összecsaptak a fény erőivel, közvetlenül az istenek lakhelyénél. A hat sárkány tüze szinte mindent felemésztett, amit az istenek palotájánál találtak Shilen seregei. A repülő rémek ereje teljesen ledöbbentette az isteneket és évtizedek után a háború lassan a végéhez közeledett.
Számtalan isteni küldött, katona és démon veszett oda a harcok során. Az ég folyamatosan villámlott és dörgött, mikor az ellenek egymásnak feszültek. Azokban az időkben Ádenban teljesen megállt az élet és Óriás és ember együtt figyelte, mi lesz a csaták végkimenetele.
Azonban a csata még éveken át folytatódott azután, hogy eldőlni látszott. Einhasad és Gran Kain sokkal erősebb volt és hatalmasabb, mint Shilen gondolta volna. Ezek alatt az évek alatt számtalan démont és sárkányt leöltek.
A sárkányok harcoltak tovább, veszteségeik ellenére, de egyre jobban ellenezték több ártatlan élet kioltását az istenek kénye kedvéért. Míg végül megelégelték az értelmetlen mészárlást, szárnyra kaptak és a túlélő démoni seregekkel alászálltak a földre, hol egyenlőre nyugalmat leltek. Az istenek végezni akartak még a megmaradtakkal, de kimerültek és azt sem tudták megakadályozni, hogy Shilen kiépítse az Alvilágot és úrnője legyen annak.
Forrás: (http://www.deeps.eoldal.hu/cikkek/lineage-2-legenda/az-isteni-haboru.html)
A Fantasycentrum összefoglalója, szemezgette: Aldyr
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges