A Tövisek hercege magasra lőtte be a szintet (itt írtam róla), a folytatásnak mégis sikerült ezt túlszárnyalnia.
Ötletgazdag, igazán remek kis könyv ez a maga 500 oldalas terjedelmével!
Nézzük is közelebbről!
Az írói eszköztár használata újfent lenyűgöző. Meghatározó szerkezeti keret például a visszatekintés: van a jelen, és van a négy évvel ezelőtti múlt (akárcsak az első kötetben), illetőleg a Katherine naplójába való betekintések eseményvonala. Mit mondjak: egyetlen percig sem unatkozunk, mindhárom vonalon robajlanak előre az események, hogy a legvégén összeszaladjanak egy bravúrosan előkészített végkifejletben (ostrom). Ez a típusú professzionális felépítés és jó érzékkel adagolt dramaturgia kevés író sajátja.
A lapok végül elfogynak, mi pedig óriási sóhajjal letesszük a kötetet, és elmormolunk egy fohászt annak érdekében, hogy mielőbb kézbe vehessük a trilógia záró darabját.
Ja.
Szóval hatása van a kötetnek, még így, két hét távlatából is. 
A vezérszálakat amúgy Lawrence elvarrta, köszöni szépen, a Tövisek királya önállóan is élvezhető darab (Figyelem! Az első rész ismerete ettől függetlenül alapvető, enélkül senkinek nem javaslom kézbe venni).
Persze Jorg nem rejti véka alá, hogy saját elhatározása alapján rövidesen császár lesz. Kevéssé meglepő módon a Tövisek császára c. záró kötet (külföldön idén augusztusban) ezt a szálat viszi majd tovább, de abban biztosak lehetünk, hogy az a kaland sem lesz lineáris útvonal bejárás: merthogy itt is kaptunk fordulatot bőséggel. Az előző kötet szintúgy tág teret hagyott a fantáziának, ami egy-egy konfliktus megoldását illeti. Lawrence most is bevet olyan ötleteket, hogy az ember haja égnek áll. Többségük egyszerű, mint a faék, mégis, akkor és ott, abban a szituációban kiválóan működnek. 
Szüntelenül izgulhatunk a főhősökért - mondom többes számban azért, mert itt egyes karakterek közelebb kerülhetnenk hozzánk, nem csupán Jorg van fókuszban. E tekintetben ez a kötet többet hoz, mint az előző (bár ott sem panaszkodtam), és abban is, hogy Jorg jellemének megítélése még nehezebb lesz: több olyan cselekedetet véghez visz, amely által szerethetőbb figuárává válik...
Hogy aztán a következő lépésével gyorsan sárba tapossa az előtte felépített pozitív imázst...
Vagy mégsem?
Inkább azt érzem, hogy maga sem tudja eldönteni, mi vagy ki akar lenni valójában. Ösztönösen cselekszik, illetőleg a cél szentesíti az eszközöket alapon, de legmélyen belül a saját erkölcsi kódexe sokak számára már a "megfelelő, kedvelhető" kategóriába igazodik. Ez az "elbizonytalanodás" nekem bejött, még úgy is, hogy jellemének árnyalásával megsokasodtak a morális belső párbeszédek. Érdekes, mert mindet élveztem, nem ült le tőlük a kötet. Ebben segítségemre volt a belső nézőpontú mesélés, és Lawrence lényegre törő, kifejezetten olvasmányos stílusa.
A fordítás minősége pazar, újfent le a kalappal a kiadó és megbízott munkatársai előtt!
Megtippelni sem tudom, Jorg milyen árat fizet majd a császári jogarért... mert királyként bizony alaposan meggyötrik.
Spoilereket nem ellőve: szerelmi dráma, erőszak, valósággá váló rémálom, kísértő múlt, gyilkos szándékkal közeledő félistenek, kíméletlen eszközökkel dolgozó cselszövők, brillírozott tudású kardforgatók, ellenséges "tűzmágus", a világégés mutánsainak halálos közelsége... - ez mind megtalálható a kötetben.
Továbbá egy titokzatos ládikó, benne szörnyű titkokkal Jorg múltjából, s természetesen a világégés utáni Föld technológiai csodái - amelyek így leromlottan és elfeledetten éppolyan ismeretlenek a "mai kor" emberének, mint amennyire veszedelmesek.
Akad itt még kultikus horrorfilmeket megszégyenítő alapossággal és ötletességgel kidolgozott, borzalmakkal teli mocsárvidék, és Anne Rice Interjú a vámpírral díszleteit hangulatában megidéző sírkert - komor rémálmok terepeként.
Ha mindez nem lenne bőségesen elegendő, realisztikus hatású bepillantást nyerhetünk egy klasszikus középkori erődítmény mindennapi életébe, vagy testközelből élhetjük át egy várostrom vérmámoros pillanatait.
Mint írtam, változatosak a helyszínek: Jorg utazása, miközben szövetségeseket keres, dúskál a jobbnál jobb színterekben. Igaz mindez a cselekményre is: a "követjárás", az ostromló sereggel való összecsapások, a Katherine-szál - ezek számos emlékezetes (ha nem is vidám) jelenettel kényeztetnek minket. A "mellékvonalas" karakterek közül senki túlélésére ne kössünk előre fogadásokat - úgyis veszítenénk...
Akadnak páran, akikkel megérzésem szerint dolgunk lesz a folytatásban, és miért is ne, igazán remek módon építi fel őket Lawrence. A "dán" uralkodó - Alaric - újbóli szerepeltetésére pl. feltétlenül számítok.
Fogalmam sincs, miként zárul rövidesen a trilógia, és hogy sikerül-e Mark Lawrence-nek az, ami Joe Abercrombie-nak (szerintem) nem jött össze, jelesül, hogy a legvégsőkig képes emelni/csiszolni a minőséget, és a trilógia zárását sem szúrja el. Az viszont már biztos, hogy a Tövisek királya figyelemre méltó alkotás, magasan kiemelkedik az elmúlt évtizedek fantasy-felhozatalából. Olyan mű, amelyben a klasszikus és a dark fantasy elemei, a horror, továbbá az újhullámos "urban" és steampunk fantasy stílusjegyei bámulatos módon vegyülnek egymással, elképesztően érdekes és egyedi összhatást alkotva. Ha lehet még fokozni, akkor ez az az irodalmi (minőség)szint, ami már saját műfaján kívül is figyelmet követel és érdemel. Kérjük a folytatást!
Aldyr,
Fantasycentrum, 2013
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges