Allen Newman: Naplovag

Írta: Aldyr - 2009. 07. 20. - 19:11

JAVÍTOTT LINK!: Részlet pdf-ben a regényből

Raynard Tancarvil azzal a szándékkal érkezik Tigoronra, hogy barátja halotti leplét a föld alatt rejtező Sziklatemplom oltárára terítse. A szigeten azonban nem azt találja, amire számított: a külhoni országokból érkezett lovagok egymással viszálykodnak, az isteni parancsolatok betartása helyett azok megszegésében jeleskednek, s ennek okán nemhogy az ősi szentély visszafoglalása, de még a hídfő megtartása is lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Raynard vihar sodorta falevélhez hasonlatosan hányódik a hatalmasok között, míg végül beáll a zarándokok védelmezői, a Naplovagok közé, és velük együtt leereszkedik a mélybe, hogy megküzdjön a sötétség lényeivel, az Elfajzottakkal…

A Vasemberek szerzőjének regényében a Tigoron meghódításáért folyó Szent Háború történetébe nyerhet az olvasó betekintést.

Hősök, harcosok, felfedezők.


Mindannyian az ismeretlennel, a létüket s a világ sorsát fenyegető veszéllyel néztek szembe. Róluk szól ez az egyedülálló, történelmi fantasy novellákat tartalmazó kötet, melyet a címadó, Káosz világán játszódó regény, és a véreskezű karibi kalóz utáni hajszát bemutató kisregény foglal komor keretbe.

A Tartalomjegyzék:

 

Naplovag /regény/

Út Spártába

Thule – A világ vége

A vér íze

Hollók Caledonia felett

Montdidier kutyája

Jeruzsálem falai

Istenítélet

Elefánttemető

Két rövid történet

A harag kelyhe

 

Megjelent!!

http://www.cherubion.hu/index.php?m=CERUBION&cikk=1257