Interjú a szerkesztőkkel - Bíborgyöngyök III.

ARCHÍV CSEMEGE

A Fantasycentrum stábja egy korábbi ígéretének tett eleget, amikor interjút készített a Bíborgyöngyök III. kötet szerkesztőivel, akiket Heidel Dan és Keith Alanson írói álnéven ismerhetnek a magus-olvasók. (Raon=Heidel Dan, Redguy= Keith Alanson).

Az elmúlt hetekben jelent meg a Bíborgyöngyök III. – A számadás c. antológia. Mit lehet tudni az eredeti elképzelésekről? Hogyan nőtte ki magát az alapötlet trilógiává? 

Raon: Amikor csatlakoztam a csapathoz, már hónapok óta ment az ötletelés. Tetszett, hogy a társaság egyszerűbb, a hétköznapi emberekhez közelebb álló főhősökkel tervezett, és jobbára kisebb léptékű történetekkel a világ eddig elhanyagolt oldalát szerette volna bemutatni. Nem utolsósorban ez egyfajta megújulási szándék volt az olvasók felé, hogy az írók megmutassák, tudnak ilyet is.

A koncepció életre keltésében sokat számított Zsolt csatlakozása: az ő karakterei és átkötő novellái új irányt és lendületet adtak mindenkinek. A metaplotot átformáltuk, de a kezdeti alapvetések többsége megmaradt (pl. azt már a legelején kikötöttük, hogy a bíborgyöngyös nyakék semmiképp sem lehet szabvány ősi ereklye).

Kezdetben egy kötettel terveztünk, majd az elsőből kimaradt írások miatt kettővel. Csak a második kötet összeállításakor nyúlt hárommá a metaplot. Úgy gondolom, az alaptörténet jobban is járt volna, ha maximum két kötetben kerül bemutatásra.

Redguy: Eredetileg egyetlen novelláskötetet terveztünk, de győzött a szerzők grafomániája.

A Delta Vision fórumán úgy reklámozták a kötetet, mint az „első befejezett trilógia” a m.a.g.u.s. világához. Furcsa játéka a sorsnak, hogy amennyiben ti nem karoljátok fel a kötetet, valószínűleg ez a mini-sorozat is elődjei sorsára jut. Miként éltétek meg, hogy Kornya Zsolt után hozzátok került át az irányítás? Mit lehet tudni a körülményekről?

Raon: ha valami ennyi ideig készül, az senkinek sem jó. A harmadik kötet befejezésének elhúzódása az írásaikkal meg nem jelent íróknak, és a befejezéssel tartozó kiadónak is problémát jelentett. A Bgy III. miatt már más projektek is csúsztak, ezért amikor Zsolt más elfoglaltságai miatt kiszállt, az volt az elsődleges feladat, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozzuk össze a lehető legjobb megoldást.

Én pozitívan éltem meg a történteket. Sok szempontból kényszerpályán kellett haladnunk, de szerintem végül nem vallottunk szégyent.

Redguy: Kornya Zsolt megkért, hogy váltsam fel a szerkesztő posztján. Felhatalmazott az általa kihúzott szálak elkötésére, a karakterek használatára, és arra, hogy bevonjam be a munkába mindazokat, akikre a sorozat színvonalas befejezéséhez szükségem van. A megfelelő helyzetben mi voltunk a megfelelő emberek. A könyvnek meg kellett jelennie, mi pedig a döntéshozók szerint alkalmasak voltunk arra, hogy elkészítsük. Ráadásul kedvünk is volt hozzá és nyilván ez döntötte el a kérdést.

Melyik időszak volt a legküzdelmesebb az átvétel és a megjelenés között?

Raon: két vonatkozás is eszembe jut, nehéz lenne dönteni közöttük. Egyrészt az utolsó másfél hónap. Nagyjából ennyit is csúsztunk a tervezett megjelenéssel, így akkoriban már nem volt megállás.

Emellett végig elszöszöltünk a részletek kidolgozásával. A metaplot viszonylag hamar összeállt, ám az előzmények kötöttségei miatt több lényeges helyen nem lehetett a saját ízlésünk szerint formálni a történetet. Érdekes tortúra volt olyan megoldásokat találni, amelyeket végül volt kedvünk megírni. Szerintem a kötet kényesebb pontjainak kitárgyalásakor két másik kötetre való – amúgy teljesen működőképes – ötletet dobtunk ki.

Redguy: Nem izzadtam magam csatakosra. Jó szerzők jó novellákat adtak a kötetbe, a történetvonal logikus volt, a kollégák profihoz méltóan fogadták a javaslatokat. Mindenki kihozta magából a legjobbat, ha másért nem, a szakmai büszkeség miatt.

Milyen kihívásokkal szembesültetek?

Raon: Egy trilógia harmadik kötetét sokféleképpen össze lehet állítani. Mi végül amellett döntöttünk, hogy ha már a kezünkben a lehetőség, a harmadik kötettel igyekszünk a helyükre tenni azokat a kérdéseket is, amelyek szerintünk félrecsúsztak az első két könyvben. A munka koncepcionális része kezdetben könnyűnek tűnt, de ahogy beleástuk magunkat a részletekbe, kezdett rémálommá válni. Igyekeztünk minden függőben hagyott szálat lezárni, ezért több esetben válogatnunk és mérlegelnünk kellett. A rekordméretű terjedelem mellett sem jutott mindegyiknek megfelelő hely és alkalom. Némelyikért tényleg kár volt, de azok végül megmaradtak rendezői változatnak.

Redguy: A legkeményebb a munka legvége, amikor végül el kell, hogy engedje az ember a kötet kezét. Biztos, hogy tucatnyi átolvasás után is találni hibákat, de egyszer muszáj hagyni, hogy a kézirat nyomdába kerüljön. Nincs utolsó utáni alkalom javításra. Nem is lehet.

Sokakat érdekel, hogy az előző szerkesztő miért szállt ki a kezdeményezésből. Van erről valami publikus infó?

Raon: nincs ebben semmi titkos. Zsolt évek óta dolgozott a BGY projekten, és ez egyre több idejét emésztette fel. Amikor már nem tudta vállalni a kötet befejezését, átadta másnak. Egy ilyen helyzet eleve problémás, de szerintem korrektül járt el, mert az ötletei és a karakterei felhasználásában is szabad kezet adott.

Redguy: Ismeritek az e-mail címét. Kérdezzétek meg tőle. Egy biztos; nem a kötet miatt.

Raon, te szerkesztőként jegyzed a könyvet, Red pedig az irodalmi szerkesztő. Bizonyára van közös múltatok, hogy kettőtökre esett Gáspár András választása…

Raon: Reddel ugyan hivatalosan ez volt az első közös munkánk, de a háttérben már több éve követtük egymást írásait. Alapvetően Red kapta meg a kötetet, engem ő kért fel a koncepcionális szerkesztéshez. Letettem egy tervezetet az asztalra, ami működött, helyenként még tetszetősnek is tűnt, így végül András is rábólintott.

Redguy: Tíz éves az ismeretségünk. Közös projektünk nem volt, de emberként kedveljük, szakmailag pedig tiszteljük egymást. Úgy döntöttünk, hogy akár együtt is dolgozhatunk, legfeljebb nem válik be a dolog. Gáspár Andrást nem érdemes belekeverni, ez alapvetően Kornya Zsolt, illetve a mi kettőnk döntése volt.

Meséljetek valamit a közös munkáról! Akadtak nézeteltérések, vagy minden olajozottan működött?

Raon: ha két ember a minőségre való törekvés szellemében dolgozik együtt, nézeteltérések nélkül nincs érdemi munka. Valahol ez jelzi azt, hogy mindketten hozzáteszik, ami tőlük telik. Komoly problémánk viszont nem származott ebből. A lényeges kérdésekben egyetértettünk, a kis dolgokban pedig jól jött a másik kontrollja.

Redguy: Ahol két gondolkodó ember együttműködik, ott lesz nézeteltérés. Köztünk is volt. Megbeszéltük, megoldottuk. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár elhanyagolható.

Gáspár András milyen mértékben koordinálta a munkálatokat?

Raon: a tervezet elfogadása után elvileg csak a végeredménnyel kellett volna elszámolnunk, de bármilyen kérdésben szívesen segített. Éltünk is a lehetőséggel, ha a téma miatt kellett a csapatmunka. Az Eligoros szálhoz hasonlatos „ynevológiai esemény” például nem jelent még meg a M* irodalomban – és abban, hogy ez kijöhetett, neki is megvolt a szerepe.

A szerkesztői hármas munkáját úgy is megfogalmazhatnám, hogy én gereblyéztem össze az ötleteket, Red kontrollálta, hogy mi nőjön ki belőlük, és a végén András volt az, aki levágta a vadhajtásokat.

Redguy: Nem koordinálta. Ötleteket adott, és a végső verziót nézte át. Ekkor bináris választás volt a része: vagy meghúzza a ravaszt, vagy nem. Sorsdöntő szerepe az általunk írt egyes novellák elbírálásánál volt. 

A harmadik kötetben a metaplot irányváltásának lehetünk tanúi. Mi ennek az oka? Ha jól tudom, Kornya Zsolt másként képzelte a lezárást.

Raon: az irányváltás igaz, a lezárás nem. Az irányváltást több minden indokolta. Egyrészt Zsolt munkái szerintem zseniálisak, amit ő kitalált, azt abban a formában csakis ő tudta volna jól megcsinálni, más nem. Irodalmi öngyilkosság lett volna megpróbálni leutánozni azt, amire elméletileg sem lehettünk képesek.

A másik fő ok az volt, hogy a kezdeti tervekben kis léptékkel induló metaplot a második kötet végére már teljesen átcsúszott politikai-nagyhatalmi szférákba. Ha már így alakult, úgy gondoltam, adjuk meg a módját. A Bgy III. történetvázát így elsősorban egy Ynev-hiteles, reális megközelítés megoldásaiból és a régi vonalas, heroikus történetszövésre jellemző elemekből állítottam össze. A kötet premisszájaként is azt fogalmaztam meg, hogy a gyöngyvadászat olyannyira túlnőtt a fogadó feleken, hogy végül életbe lépett Észak-Ynev önvédelmi mechanizmusa.  Bizonyos dolgokat szerintem egy elit elfvadász, és egy Fekete Hadúr sem úszhat meg következmények nélkül.

Mivel így is szűk mozgásterünk volt, a munkát csak úgy tudtuk elvégezni, hogy megtaláltuk azokat a megoldásokat, amelyeket végül a magunkénak érezhettünk. Ezeknek elég egyértelmű nyomai vannak: mindketten telepakoltuk az írásainkat az eddigi munkákra tett utalásokkal (illetve olyanokkal, amelyekkel ezután fogunk dolgozni). Redguy a Por a porhoz című regényének elemeihez nyúlt – nálam a Weilát követő regitor imperalis, a Ceriak-hitű démon, az inkvizítor Ventar, a diplomata Henog Canwen, az elf sereneya, a ryeki tébolyfilozófusok kidolgozása mind-mind az eddigi és az eljövendő M* munkásságomhoz tartoznak. Ezekkel nagyjából fel is vázoltam, hogy milyen témák foglalkoztatnak Észak-Yneven.

Ami a lezárást illeti, bár csavartunk a dolgokon és nem is keveset, az első pillanattól kezdve irányelv volt, hogy Zsolt elképzeléseit végig tiszteletben tartsuk.

Redguy: Kornya Zsolt a magyar fantasy kiemelkedő alakja és mellesleg igen jó haver, de onnantól, hogy átadta nekünk a kormányt, az irányítás a miénk volt, mi pedig éltünk a lehetőséggel. Töketlen egy banda lettünk volna, ha nem ezt tesszük. Azóta sokat beszélgettünk vele és kiderült, hogy tökéletesen elégedett a könyvvel. Ő máshogy csinálta volna, de leköszönésével a kérdés irrelevánssá vált.

Raon, azt írod a blogodban:

http://heideldan.freeblog.hu/archives/2010/08/05/Olvasi_krds_Yandra_bosszja

„A harmadik kötetet úgy építettük fel, hogy önmagában is megálljon a lábán”. Miként lehetséges ez egy trilógiánál, főként úgy, hogy az első két kötet szorosan egymásra épül. 

Raon: szerintem ez bármilyen sorozatnál alapkövetelmény. Egy történetnek önmagában is élvezhetőnek kell lennie – az előzmények ismerete csak plusz élményt kell adjon, olyan érzést, hogy „erről nem érdemes lemaradni”. A kettes kötet is úgy indul, hogy a prológusban Zsolt beleszőtte a történetbe a fogadásról szóló tájékoztatást és a fogadás aktuális állását. Nálunk ezzel szerencsém volt, mert az Alanson&Fellings által írt „Az osztó nem játszik” novella tálcán kínálta a megoldást. Emellett erre rá lehetett kontrázni a végén is („Az osztó mégis játszik”, Alanson&Fellings&Dan hatkezes), így ez egyfajta keretes szerkezettel ki is jelölte a kötet sarokpontjait.

Redguy: Ha egy novelláskötetet egy kívülálló leemel a polcról a könyvesboltban és nem érti, miről van szó, akkor kudarcot vallottunk. Ez nem regénytrilógia, tehát muszáj minden egyes résznek külön is megállnia a saját lábán.

Mindketten szerzők és szerkesztők is vagytok a kötetben. A két szerep hogy fér össze? 

Raon: sehogy. Ez a szerep kezdetben hízelgő volt, úgy a munka közepén viszont már kezdett nyomasztóvá válni. A végére olyan érzéssel járt, hogy bármennyire is beleadott mindent az ember, az még mindig nem volt elég. Azért nem véletlen, hogy ezek külön a szerepek munkakörökként vannak kitalálva.

A kötet szempontjából a megosztott figyelem óhatatlanul hibázáshoz vezet. Ezt csak plusz idővel lehet helyretenni – már ha van olyan. Nálunk még így is a jobbik eset fordult elő, mert ketten jól kiegészítettük egymás munkáját.

Összességében azt mondanám, a tisztességes megoldáshoz elégnek bizonyult ez a felállás, az extra minőséghez nem.

Redguy: Nem fér össze. Többnyire elfogadhatatlan az efféle megoldás, de csak két választásunk volt; vagy bevállalunk egy rossz konstellációt, vagy nem lesz kötet. Mentségként csak azt hozhatom fel, hogy azokat a novellákat, amelyekben részem volt, gyakorlatilag Gáspár András szerkesztette, akinek a neve amúgy is ott van az impresszumban.

Hogyan foglalnátok össze a végeredményt?

Raon: nehéz kérdés, mert a maximalista énem általában sorra azt veszi elő, miben hibáztam, hol lehetett volna még csiszolni a dogokon. Viszont szerintem itt most sikerült megütni egy említésre érdemes szintet: tisztességes iparos munkát végeztünk, helyenként emlékezetes megoldásokkal. A hibákból igyekszem tanulni, lesz ez még jobb is.

Redguy: Egész jó könyv lett. Büszke vagyok rá.

Egy kicsit a személyes tervekről… Ha jól emlékszem, Keith Alanson nevével elsőként a Por a porhoz c. regény kapcsán találkozott az olvasóközönség. Milyen volt ennek a kötetnek a fogadtatása?

Redguy: Nagy példányszámban fogyott, összevesztem miatta az adóhivatallal és ritkán látom antikváriumban. Ez azt jelenti, hogy többnyire kedvelik. Sokan csendben szeretik, néhányan hangosan utálják, de senki nem maradt iránta közömbös.

Heidel Dan neve is egyre többeknek ismerősen cseng Ynev világán. Veled az Inomis időkben szintúgy találkozott az olvasó. Hogy élted meg azt az időszakot? Milyen személyes eredményeid vannak abból az időből?

Raon: Kiadói közegben a jó munkához szerintem tapasztalat kell, tudás, és tekintély. Ahogy én láttam, az Inominál senki nem rendelkezett egyszerre mind a hárommal. Az egész csapat jószándékú volt és lelkes, de alapvetően amatőr, akik olykor extra lendülettel próbálták kompenzálni a hiányosságaikat.

Félreértés ne essék, ez részemről önkritika is egyben, hisz benne voltam a sűrűjében. 2003 tavaszán jelentem meg az Anyrok alkonya című kötetben három és fél novellával, illetve a folytatás Lobogók hajnala című kötetének epilógusával. Ezekre az írásokra a fenti jelzők még hízelgőek kis – hát még arra, ami a háttérben történt. Eredetileg szerkesztőként is jegyeztem volna a köteteket (az Ó-Ryek koncepció az én nyomom Yneven), és oka van, hogy ennek végül semmilyen nyoma nem maradt. Nem volt ez szép történet, de a lényege annyi, hogy nem voltam elég jó ahhoz a munkához.

Mennyiben volt más az akkori szerkesztői projekted, és a mostani?

Raon: A feladat elvi jellege nem sokban különbözött: Ó-Ryek a megjelent történelmi kötöttségek köré épült, a Bgy III. pedig az első két kötet alapjaira. Akkoriban az építő szándék és a megérzéseim vezettek, most – ha szabad így fogalmaznom – egy profibb munkafelfogás. Ebben nyilván jól jött az elmúlt hét év tapasztalata is.

Ha ma írnád meg, ugyanazt és ugyanúgy írnád?

Raon: Semmiképp. Egy író ismerje fel, hogy amit tud, az mire elég, és ennek megfelelően válasszon kihívást. Az Anyrok alkonya témaválasztása szerintem telitalálat volt, de látni kellett volna, hogy a tudásunk édeskevés volt hozzá.

Ha ma írnám meg, egyértelműen nem ezzel kezdenék. Ha ezzel kellene kezdenem, egyértelműen nem így írnám meg. Ha pedig csak így sikerülne megírni, az anyag egyértelműen nem juthatna el a megjelenésig.

Redguy: Nem. Mélyre eláshatnám magam, ha nem tudnék jobban írni, mint hét évvel ezelőtt. A Por a porhoz írásakor elemi hibákat követtem el. Könnyű lenne a körülményekre vagy kívülállókra kenni, de ez gyávaság volna. Mai ésszel azt a regényt abban a formában nem engedném nyomdába. Egy hozzáértő és könyörtelen szerkesztőre lett volna szükségem. Ott és akkor nyilván gyűlöltem volna, de ma már hálás lennék neki.

Milyen elvárásaitok vannak saját elbeszéléseitekkel szemben?

Raon: Ha egy írásom ajánlják másoknak, vagy az olvasóim szívesen elolvassák másodszor is a dolgaimat, akkor az már közelít ahhoz, amit el szeretnék érni. De mindig van feljebb.

Szerintem az nem jó, ha valaki megelégszik azzal, ha egy adott témában kiemelkedik. Mondjuk egy kiadónál, a témában, vagy ebben az országban. Focis példával élve szép eredmény, ha valaki kitűnik a magyar nb1-ből, de az igazi játékot az angoloknál, spanyoloknál, németeknél játsszák. Mércét is onnan érdemes választani, ahol a legmagasabbak az elvárások. Ha ez megvan, nem is feltétlenül az a lényeg, hogy a kívánt szintet mikor éred el (vagy hogy eléred-e egyáltalán), hanem, hogy ez a szemlélet előbbre visz, csak ettől lehetsz jobb.

Redguy: Mindenkinek véges mennyiségű pénze és ideje van. Egy ponyvaregény megvásárlására szánt pénz egy közepes éttermi ebédet ér, a rászánt időt pedig el lehet tölteni akár egy nővel is. Ha ennek ellenére megéri elolvasni, akkor jó munkát végeztem.

Milyen a munkafolyamat (az ideális és a valóságos)?

Raon: Családos emberként nekem már annyi is elég, ha egyedül lehetek (vagy legalább csend van), erőm is van valamennyi, a fejem sem zsong a hétköznapok szemetétől, és száz százalékosan arra figyelhetek, amire akarok. Ezért írok általában alvás helyett. Ha ezek az alkalmak viszonylag rendszeresen követik egymást, az már tulajdonképpen ideális munkafolyamat. Onnantól minden csak rajtam múlik.

Redguy: Az ember leül és ír, vagy leül írni, aztán szakmányban vedel, darálja a Borderlands szörnyeit, és elhiteti magával, hogy csak ihletre vár. Ha tudok, dolgozom, ha nem, akkor úgy teszek, mintha. Előbb-utóbb azért végzek.

Mit gondoltok az új nemzedékről (Pl.: A Világ Közepe antológia apropóján)?

Raon: ide diplomatikus okosságokat illene írni, de szerintem az efféle ködösítés nem segít senkin. Ahogy én látom, az új nemzedék tagjai pontosan ugyanazokat a hibákat követik el, mint mi annak idején. A fejlődés törvényszerűségeit ismerve ebben valahol nincs semmi meglepő – ugyanakkor más nézőpontból meg szomorú dolog ez. Sokan és sokfélét mondtak már az írói önképzőkörökről, ezért én nem kezdek igehirdetésbe, ez tőlem nyilván nem is lenne túl objektív. Ami biztos: ha valaki komolyan be akar futni, és hajlandó utánajárni a fejlődési lehetőségeknek, annak manapság már jóval több lehetősége van, mint amikor mi kezdtük. Aki képes fél-egy évet rászánni az életéből, a megfelelő tanulással olyan szintről ugorhatna neki a hivatalos munkáknak, amellyel közülünk senki nem rendelkezett annak idején. És ez a lehetőség bárki számára elérhető.

Redguy: Vannak köztük jók és vannak közepesek. A kötetben nem volt igazán reménytelen ember. Aki hajlandó tanulni, az idővel befuthat, aki nem, az kigyullad, elsüllyed, utána megint kigyullad, ráadásul sok pofont is kap közben.

Mesélnél egy kicsit arról, hogyan lett belőled író, és miként kerültél be a magus alkotói csapatába?

Raon: Gyilkos egy kérdés. Ha ilyet olvastam, én mindig elhúztam a szám a válaszok sablonossága és fellengzőssége miatt, de most, hogy belegondolok, velem is az a helyzet, hogy már a tinédzserkor elején eldőlt minden. Az első regényem megírása (amellyel iszonyú szerencsém volt, hogy végül nem kellett senkinek) a létező legklasszikusabb hülyeséggel indult: egy bizonyos számú olvasásélmény után úgy döntöttem, hogy ez nekem is menni fog. Sőt, mit menni fog, még jobban is, mint a nagyoknak. Persze akkoriban még azt is elképzeltem, hogy milyen jó lesz, ha egyszer majd hivatásszerűen tudok ezzel foglalkozni – egyetlen mentségem, hogy az ember sok mindenről álmodik fiatalon. Ezek többségét általában elveszíti, amikor elkezdi bedarálni a hétköznapok valósága, de jó esetben talán meg tud őrizni néhányat, vagy legalább a kitartás megmarad. Velem is csak ennyi történt: valahogy mindig átvergődtem a kudarcokon, és eljutottam a hőn áhított célig.

A M* történet sem tegnap indult. Úgy ’95-től kezdve folyamatosan próbáltam bekerülni a „belső körbe”, és külön történetet írhatnék arról, mikor hogyan miért nem sikerült. Egyszer talán meg is írom.

A horizontra az írói önképzőkörünk 2000-es indulásával kerültem fel, és innen tulajdonképpen egyenes út vezetett a kiadói világba. Az már az én saram, hogy a lehetőséggel gyakorlatilag csak mostanság sikerül élni.

Redguy: Régebben zenész voltam. A zenekarom angol nyelvű szövegeit írtam és sokan dicsérték őket. Egyszer, még a múlt században leültem regényt írni, csak úgy, poénból. 2000-re elkészült, szerintem középszar lett, mások szerint jó. Egy idő után kaptam ajánlatot a kiadásra, de nem éltem vele. Jól tettem, máig mentegetőzhetnék miatta. A kézirat idővel döntésképes emberek kezébe került, akik megkértek, hogy írjak pénzért és dicsőségért. Nem utasítottam vissza az ajánlatot. A Magus később jött, én pedig vállaltam, mert Ynevet a Halál havában óta különösen kedvelem olvasóként.

Termékeny írónak tartod magad?

Raon: Nem, de egyszer szeretnék az lenni. Évente egy regény és néhány novella, az már említésre érdemes szint. Ettől még messze vagyok, de már nem annyira, mint tavaly ilyenkor.

Redguy: A újabban megjelent hét novelláskötetből kettőben vettem részt. Amint a mellékelt ábra is mutatja, nem vagyok termékeny.

Novella vagy regény kategória az, amiben a jövőben utazol?

Raon: Ma már mindkettő. Szerintem az olvasók vagy egy igazán nagy dobás, vagy egy-két regény után kezdik számon tartani az írót – de ahhoz, hogy valaki aktív szerzőnek nevezhesse magát, kellenek a novellák is.

Redguy: Is.

A legközelebbi megjelenési terveidről mondanál pár szót?

Raon: Tervekből nálam sosem volt hiány. Ha végigveszem, milyen koncepciókat dolgoztam ki az elmúlt években, máris egy évtizedre be lennék táblázva. Persze nem valószínű, hogy mindegyikből lesz regény, de a jobbakkal igyekszem elszámolni az olvasóim és önmagam előtt is. Ez konkrétan a Ceriak szál történeteit jelenti, illetve legalább kettő másik Yneves regényt, amelyek szerintem többet érnek annál, hogy elhalálozzanak félúton.

Redguy: Pillanatnyilag nagyon otthonosan érzem magam Yneven, már Erionban is van törzskocsmám. Maradok, amíg akarok, vagy amíg ki nem rúgnak. Tervezek még egy dieselpunk-pulp regényt, továbbá tervben van egy méltatlanul elhanyagolt magyar sf/fantasy világ feltámasztása is.

Van élet a számodra a m.a.g.u.s.o.n kívül?

Raon: Ez talán nem hangzik túl jól, de amellett, hogy a fantasy örökké kedvenc műfajom marad, szakmai oldalról nézve egyfajta kiugrási pontnak tekintem, ami csak egy állomás, és messze nem az út vége. Kvázireális történelmi regényekkel és felnőtteknek szánt, modern mesékkel szeretnék foglalkozni, csak azokhoz, amiket kitaláltam, technikailag még nem vagyok elég jó. Emellett közéleti témákban vannak terveim, elsősorban a sport és az önismeret területén. Ami már látótávolságban van, az a Játék című novellám regénnyé bővítése. Az előképet nem titkolva ez amolyan Pop, csajok, satöbbi hangulatú munka lesz egy amatőrszintű focikarrierrel színezve – hogy az olvasók mit szólnak hozzá, az majd kiderül. Megírni biztos nagy élmény lesz.

Redguy: Az első könyvem nem Yneven játszódott: http://books.hu/haegemonia_kirajzas-2#oldal2

Az utolsó sem ott fog.

Milyen jövőt jósoltok Ynevnek?

Raon: Bármilyen rossz hír is ez a M* fanyalgóinak, szerintem Ynev volt, van és lesz. Ha egyszer az egész műfaj bedől, Ynev az utolsók között is tartani fogja magát, ha mást nem, hát dacból is.

Redguy: Lehet, hogy mindannyiunkat túlél és levizeli a sírunkat.

Milyen lesz a következő 20 év?

Raon: Ez nekem túl nagy távlat, felosztani pedig nem látom értelmét. Amire tippelni mernék, hogy az elkövetkezendő öt eseménydús lesz. Majd kiderül, mire elég a lendület.

Redguy: Fogalmam sincs.

Vajon lesz-e olvasója a magusnak a tizenévesek körében?

Raon: Szerintem most is van elég. A jövőben is lesz.

Redguy: Már van. Ha pedig a mai harmincasok gyerekei elérik a kamaszkort, főleg lesz.

Vajon képes lesz elérni a fiatalokat?

Raon: Ez leginkább csak a szerzőkön múlik. Olyat kell írni, ami érdekelheti őket is.

Redguy: A mai tizenévesek épp olyanok, mint mi voltunk tizenévesen. Nem a Marsról jöttek. Ha nekünk bejött Ynev, bejöhet nekik is. Marketing kérdése.

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a további munkához!

Fantasycentrum

Raon blogja