Könyvajánló fantasy témában Karácsonyra 2018

Írta: Aldyr - 2018. 12. 21. - 12:32

Az idei felhozatal kevéssel gazdagodott 2017-hez mérten (rövid piaci értékelésünk év végéig érkezik), mégis érdemes kiemelni pár önállóan is értelmezhető tételt (olyat, ami nem adott sorozat x-ik tagja!), amelyek ajándékként is jó szívvel ajánlottak. Íme: 

Klasszikus fantasy (kard és boszorkányság) (*) 

Szerintünk kiemelten ajánlott kategóriájában:

Elantris"Elantris gyönyörű… volt. Az istenek városának, a hatalom, a ragyogás, a mágia lakhelyének nevezték. Aki ott járt, állítja, építőkövei is valamiféle belső fénnyel izzottak, s a város csodálatos és kiismerhetetlen varázslatok otthona volt. Éjjel ezüstös láng­oszlopként már messziről láthatóan világított.

Ám bármennyire fényűző volt is Elant­ris, lakói túlszárnyalták: hajuk csillogóan fehér, bőrük már-már fémesen fénylő ezüst – úgy ragyogtak, akár a város maga. A legendák szerint halhatatlanok vagy szinte azok voltak: gyorsan gyógyultak, s óriási erővel, szellemi és testi fürgeséggel áldották meg őket. Kezük egyetlen intésével varázslatot idéztek, s Opé­lon minden részéből zarándokoltak az emberek Elant­ris­ba, hogy gyógyulást, élelmet vagy éppen bölcsességet kérjenek a helyiektől. Istenségek voltak.
És bárki ilyenné válhatott.

Saód­nak nevezték, átalakulásnak. Váratlanul és véletlenül következett be – általában éjjel, azokban a titokzatos órákban, amikor az élet lelassul és megpihen. Koldus, mesterember, nemes vagy harcos: bármelyiket elérhette. A saód­dal a szerencsés kiválasztott élete véget ért, majd újrakezdődött; az illető maga mögött hagyta korábbi, közönséges létét, és Elant­ris­ba költözött. Elant­ris­ba, ahol boldogan élhetett, bölcsen uralkodhatott, és egy örökkévalóságon át imádták.

Az örökkévalóság tíz évvel ezelőtt ért véget." ----------------------------

"Áruló istenEgy várost elképzelhetetlen borzalmak fenyegetnek, ezért a leggyűlöltebb száműzöttjében kell megbíznia, máskülönben mindent elveszíthet. 
Edrin Walker tíz éve menekül démonok és adósságok elől. A becsületét vesztett mágus hazatér, hogy megbosszulja barátja kegyetlen halálát. Lynas olyan titokra derített fényt, ami végzetes lehet egész Setharistre nézve. Próbálta figyelmeztetni az Arkánumot, a várost uraló varázslókat, de nem járt sikerrel. Élve nyúzták meg, és Walker minden vágást érzett. Most a gyilkost keresi, és semmi sem állíthatja meg. Mágusok, halandók, démonok vagy akár istenek – Walker szénné égeti mindet, ha kell. Végül is, nem ez lesz az első eset, hogy megöl egy istenséget…" --------------------------

szörnyek családja"Valaran U’Chak a küzdővermek rejtélyes származású hőse, az abasziszi arénák királya, a Kobrák bajnoka. Mindene megvan, amit csak egy magafajta gladiátor kívánhat: hírnév, pénz, annyi szerető, amennyit csak akar. Ám amire igazán vágyik, az számára elérhetetlen.

Mindaddig, amíg nem kap egy váratlan ajánlatot. Ezt követően olyan küzdelem veszi kezdetét, amelyben mit sem számít a nyers erő, vagy az évtizedeken keresztül csiszolt harctudás. És az U’Chak sorsát irányító hatalmak nem érik be az életével, ha veszít.

De ha győz… nos, az ár még mindig lehet magasabb annál, mint amit hajlandó megfizetni.

Malcolm J. Hunt, a Bosszúangyal és a Kígyószív szerzőjének harmadik regénye ezúttal nem ősi titkok, vagy epikus háborúk közé kalauzolja olvasóit, a tét azonban most sem kisebb, mint a korábbiakban: a döntés szabadsága, a felelősség súlya és egy család, ami talán Ynev jövőjét is meghatározza."

Újhullámos fantasy

Szerintünk kiemelten ajánlott kategóriájában:

Ezer név"Lépj ​be a hősi fantázia világába, amely muskéták dörejétől és acél csengésétől visszhangzik – de ahol az igazi csatát az alattomos, sötét mágia ellen vívják… 
Marcus d’Ivoire kapitány, a Vordanai Birodalom egyik gyarmati helyőrségének parancsnoka már beletörődött, hogy egy álmos, világvégi helyen kell kitöltenie a szolgálatát, ám egy lázadás fenekestül felforgatja az életét. Miután elült a lőporfüst, rámaradt egy demoralizált sereg irányítása, amely erőtlenül kapaszkodott egy aprócska erődbe a sivatag peremén. 
A múltja elől menekülő Winter Ihernglass férfinak öltözve, közlegényként szolgál a Vordanai Gyarmati Hadseregben, annak a reményében, hogy így elkerüli a feltűnést. Amikor azonban tisztté léptetik elő, el kell nyernie emberei szívét, és olyan csatába vezetni őket, ahol minden esély ellenük szól.

„Teljes szívből ajánlom Az Ezer Nevet, nemcsak a fantasy, de mindenféle katonai fikció rajongóinak. Steven Erikson, David Drake, Glen Cook, Naomi Novik, Tom Kratman, Jack Campbell, David Weber, és John Ringo rajongói, vigyázzatok: új katonaifikció-cowboy jött a városba, és a neve Django.” – SFSignal.com  ------------------------------

A birodalom bűnei„Hiába az elsöprő túlerő – a lőpor és a vér legyőzhetetlen!”

Fatraszta nem túl nyugodt hely: bűnözők, szerencsevadászok, vakmerő telepesek és az ősidők relikviái után kutató mágusok végső állomása a vadon kapujában. Csak a kancellárasszony vasakarata és a titkos rendőrség acélos ökle tartja egyben az országot – egyelőre. Az elnyomott nép és a nagyhatalmú birodalmak szorítása egyre erősödik.

A fővárost, Szárazpartot fenyegető felkelés ellen ármánnyal és fegyverrel egyszerre lehet csak küzdeni. A feladat súlya három megbízott vállát nyomja: a simlis ügynök, Michel Bravis, egy jogtalanul elítélt, verhetetlen háborús veterán, Őrült Ben Styke és a lőpormágus zsoldostábornok Vlora Flint képezi az utolsó védvonalat a káosszal szemben.

Amikor egy ásatás során ősi, felfoghatatlan hatalmú monolitra bukkannak, a szárazparti vezetésnek rá kell döbbennie, hogy a lázongás volt a legkisebb problémája…

Egy szenzációs új trilógia nyitánya a népszerű Lőpormágus világban!"-------------------------

ÉjszárnyA széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.

A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van.

"Sötét, csavarokkal teli, kiváló történet." Mark Lawrence

"Az Éjszárny azon ritka könyvek egyike, melyeknél úgy érzem, hogy kifejezetten nekem írták… Ed McDonald rendkívül ügyes kézzel bánik az akciójelenetekkel, ráadásul kitalált egy olyan főszereplőt, akinek minden rossz tulajdonsága ellenére csak drukkolni lehet."
Anthony Ryan

"Ritka erős és sötét első könyv." Brian Staveley

"Az Éjszárny egy véres, kemény fantasy, amiből mégsem hiányzik a szív… Imádom a világát, ami egyszerre különös és ismerős. A történetmesélés ereje fantasztikus. A Fekete Sereg és Az első törvény világa rajongói nagyon elégedettek lesznek ezzel a könyvvel."
Django Wexler -----------------------------

Ezüstfonás"Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak.

Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi.

A mítoszokból és tündérmesékből merítő Ezüstfonás varázslatos és sokrétegű története éppúgy elbűvöli majd olvasóit, mint Novik Rengeteg című, Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas regénye tette."

Dark fantasy

Vegyes antológia

Egyéb

*=alzsánerek nagyjából ezen saját felosztás alapján, illetve esetenként a moly.hu besorolásait is alapul véve.

BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!