*** GEMMELL LEGENDÁK I. ANTOLÓGIA *** Kifejezetten kedvelem Gemmell műveit, kevés kivételtől eltekintve rendszeresen a hatásuk alá kerülök. Ismerve életműve jelentős részét, érdeklődve vártam, milyen elbeszélésekkel tisztelegtek emléke előtt szerzőtársai. Másfelől „szakmabeliként” van némi fogalmam arról, milyen munka megírni egy-egy novellát; hát még olyat, ami végül sokak tetszését maradéktalanul elnyeri! Amennyiben pedig az író kezét efféle magasztos cél vezeti, a kihívás még nagyobb… Egyszóval ilyen aspektusból is érdekelt a végeredmény. Összességében a benyomásom egyértelműen pozitív, és mindazoknak jó szívvel ajánlom a kötetet beszerzésre, akik általában véve kedvelik a zsánert. A „Legendák” antológia ugyanis nem egy Gemmell utánérzés-gyűjtemény, hanem önálló hangú, tehetséges szerzők novelláinak csokorba válogatása, akárcsak egy Zsiványok antológia, vagy egy Legendák I-II./Szukits/, vagy egy-egy Cherubion Fantasy Exkluzív.
A novellákról:
*BARCLAY: érződik az elbeszélésen a megfelelés, a tisztelgés egyfajta nemes kényszere, mindezek ellenére (vagy pont ezért?) egy tisztességesen összekalapált anyag ütközettel, harcosokkal, a Hollók eredettörténetét papírra vetve. Nem kiemelkedő ugyan, de közepes/jó felütés.
*SEBOLD: történet egy keménykezű, démonszerű hatalmasságról, aki egy csatát követően saját halálára vár a kastélyában, miután különös sérülést szenved. Emlékezetes írás, mert bár rövid, átjön a főszereplő karaktere, és a cselekmény is tartogat fordulatot.
*WHATES: történet egy háborús veteránról, akit titokzatos megbízója egy régi ütközet helyszínére vezet vissza, ahol aztán az események természetesen felgyorsulnak, és két vonalon is meglepetéssel szolgálnak. A narráció kifejezetten kellemes, olvastatja magát, behúz, s bár a történet átlagos, emiatt talán mégis a kötet egyik legjobb darabjához volt szerencsém. Mást is szívesen olvasnék az írótól.
*CONSTANTINE: Számomra ez a leghangulatosabb elbeszélés. A cselekmény még csak nem is fordulatos, de a főhős – Marala úrnő, egy tehetős, kalandra vágyó történetíró, aki a Fekete-hegyeken túlra igyekszik, az ősi civilizáció /Kyla/ romjai közt kutakodni – elképesztő gyorsan átélhető, szerethető. A narráció tökéletes (számomra), rég olvastam ilyen gördülékeny, átszellemült „utazzunk-lássunk világot” szöveget. A lighurdok, ezek a kígyószerű, pikkelyes testű „félemberek” faja és maga Kyla is egzotikus hely, szívesen olvasnék még róla.
*LEE: a szöveg már-már nyers az előző elbeszéléshez mérten, ahogy azt a szerzőnőtől „megszokhattam”. A történet főhőse egy kegyetlenkedő varázslót akar végérvényesen likvidálni, s keresi fel ennek reményében Arkrondurl tornyát. Egyfajta „lightosabb” Witcher-sztorinak is mondanám, bár emberünk lelkivilágához itt nem kerülhetünk olyan közel, mint Geralt esetében. Ügyes húzás ez a novella ilyen rövidke terjedelemben, mert hangulatos, a stílus is élvezetes, és le van zárva az adott sztori. Itt jegyzem meg, hogy ez alapvetően valamennyi – a kötetben felvonultatott – elbeszélésre igaz.
*GREEN: tisztességesen megírt novellácska egy „üldözésről”, ahol a célpont vélhetően egy titokzatos, gyilkos fenevad. Komor hangulatú írás, de nem emelkedik ki a mezőnyből.
*ABERCROMBIE: a szerző hozza a tőle megszokott ritmust és stílust, amikor egy szökésben lévő „templomos” lovagnőt és társát mutatja be. Miként egyik interjúban nyilatkozta, először mindig a párbeszédeket írja meg, és ezeket tölti fel később a szükséges egyéb leírásokkal. Nos, itt is erőteljesek az interakciók, és persze nem maradhat el a véres csetepaté sem. Tény, hogy bár rövid terjedelmű, örömmel olvasnék még a harcos kedvű női párosról.
*MCKENNA: Kedvelem az írónőt, és most sem kellett csalódnom. Bár inkább a történet mondanivalóján van a hangsúly, és a csúcspont felépítése az, amit remekül elvégez, mégis felfelé viszi a kötet értékét.
*ANNE NICHOLLS: Nálam ez az antológia másik érmese, dacára, hogy a lezárás hangyányit talán elnagyolt. Pörgős, klassz a nézőpontkarakter /Kataljid, egy fiatal északföldi hercegnő, aki ért a gyógyításhoz és a közelharcban sem kell szégyenkeznie, s aki rangos fél-rabszolgaként tengődik egy hercegecske udvartartásának tagjaként/, kerek egész a cselekmény, és az írónő még arra is szánt energiát, hogy a mellékszereplőket árnyalja.
*TCHAIKOVSKY: stílusában, hangulatában, a komor háttérben, a „leharcolt” szereplőket és a harcok minőségét tekintve mind-mind ez áll a legközelebb ahhoz, amit Gemmell-től megszokhattam. Remek írás, nálam egyértelműen dobogós, ha nem a legjobb. A „Szitakötők”,
„Darazsak”, „Sáskaszerzetek” világa hamar beszippantott, ez a novella akár egy regény felütése is lehetne. A főhős, a lezülött vénasszony, a néhai fegyvermester, aki egykor elit kardművészként szolgálta Közjót, de ma már csak a halált várja a megfelelő kihívó személyében, kiváló választás.
*SIEGEL: mesés novella, tündérvilággal, álmokkal, nekem kicsit amolyan Raoul Renier stílus. És… a lezárás, a mondanivaló nálam nagyot ütött, pozitív értelemben.
*UNERMAN: szintén „népmese” kategória nálam, a három leánykérő története. Aranyos sztori, frappáns, csattanós lezárással.
*STAN NICHOLLS: Ez is „Gemmell-es” hangulatú és felépítésű sztori „miniben”, ismerős panelekkel, két testvérről, küzdelmekről, csapdáról, elit íjász egységről, és főként bajtársiasságról, bátorságról.
Summázatként: bárki, aki kedveli a műfajt, támogathatja e kötet megvásárlásával a Gemmell-díjakat is, ez pedig szerintem jó érzés. :) Másfelől pedig van annyira jó ez a válogatás, hogy sokaknak szerezzen kellemes órákat /akár kedvelik Gemmell munkásságát, akár nem/, és akad több olyan emlékezetes novella, amit évek múltán is könnyű lesz felemlegetni. Számomra méltó tisztelgés ez a kötet a „mester” emléke előtt.
*** A KÍSÉRTETKIRÁLY ***
Britannia, Pendragon, Merlin, római légiók… pár kulcsszó, ami engem azért alapvetően (még mindig) lázba hoz. :) Gemmell istenadta érzékkel nyúlt ehhez a sokakat megihlető témakörhöz. Néha elfogott az érzés, hogy túl hirtelenek a váltások a nézőpontok között, túl gyors a sodrás és emiatt nem jut elegendő idő mélységében kibontani a karaktereket. Mégis behálózott a kötet, nem eresztett, s bár nem ez lesz a kedvencem tőle, simán kiérdemel egy főhajtást. :)
Különösen tetszett a Kísértetsereg bevonása, a két szerelmi szál bontogatása és elvarrása, illetve az Árnyékok farkasából megismert mágikus kövek szerepeltetése.
És ami elsőre zavarónak tűnt, végül azt kell mondjam, – mint sok más kötetében, úgy itt is – erősséggé vált: sikerült a szereplőket kevés szóval átélhetővé és elevenné tenni. Egyedül Gilgamesről olvastam volna többet, akár önálló nézőpontot is, illetve a szász harcosokról.
Jó kis kötet, és már a kezem ügyében van a folytatás.
*** A HATALOM UTOLSÓ KARDJA ***
Gemmell tovább szövi a Pendragon legenda egyes szálait ebben a könyvben… és hogy! A Hatalom utolsó kardja esetében végre az volt az érzésem: hamisítatlan Gemmell-kötet, annak minden fontos összetevőjével együtt!
Azt gondoltam, az első részben lezárultak a főbb szerelmi szálak, de… tévedtem. Elképesztő, hogy Gemmell – a karakterek belső átalakulására fókuszálva – több alkalommal is tud csavarni ezen a területen!
Kicsit fajsúlyosabbá válik a nagyobb hadtestek összemérése (bár még nem annyira látványos és részletgazdag, mint egy „Legenda” vagy egy Abercrombie-féle ostrom), valamivel erőteljesebb a nyers erőszak megmutatása, és az atlantiszi istenek is gyakrabban mutatkoznak – szerintem.
Pozitívumként éltem meg a római légiók újbóli bevetését, és külön kedvemre valók voltak a csatából már kiöregedett, élemedett korú "mellék"szereplők, akik nélkül ez a kötet (és mondanivalója) nem lenne az, ami. Gemmell életfilozófiája és attitűdje a fontos emberi értékekről, rendre visszaköszön az oldalakról…
*** ÁRNYÉKOK FARKASA ***
Egyik kiemelt kedvencem, Gemmell, alkotásaiban eddig sem csalódtam, valószínűleg ezután sem fogok… Ennek a regények az eseményszálait elvarrta a szerző, és jól is van ez így. Több potenciált nem éreztem a karakterekben, leszámítva John Shannow alakját. A „világégés” utáni Föld elképzelt jelene viszont van annyira érdekes a számomra, hogy a további köteteket is kézbe vegyem. Természetesen az Árnyékok farkasa mindazt hozza, amire a szerzőtől számítani lehet: sodró cselekményt, „lőporfüst szagú” akciójeleneteket, kihívásokat tartogató szerelmi szálat, jobbra-balra kidőlő mellékszereplőket, „jin és jang” jellemeket, jelentős személyes átalakulásokat, ami a karaktereket illeti. Különösen tetszett még Atlantisz és az átmenekített technológia megjelenítése. A kötetet olvasva többször felidéződött bennem Mark Lawrence Európája, Stephen King Setét tornyot kutató Rolandja, és a George Miller által feldolgozott „Mad Max” miliő. Szóval, tisztelet a szerző felé, mert ha nem is ez a legjobb alkotása (számomra), azért ez egy kiváló anyag lett!
2016 © Aldyr
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges