"...Ha egy novellámon valaki már egyszer is felnevetett, akkor már megérte." Szántó Tibor, alias Benjamin Rascal, alapvetően novellistának tartja magát: 1998-ban mindjárt három elbeszéléssel nyitott a Cherubion kiadónál (Zűrös egy éjszaka; A nagy csapat; A vér nem válik vízzé). A hazai zsáner-irodalomban több olyan szerzőt találunk, akinél a humor visszatérő, tudatos építőelem az elbeszélésekben. Benjamin Rascal esetében biztosan kijelenthetjük, hogy a nyelvi humor (kiemelten is a párbeszédek), a helyzetkomikum alapvető varázskomponensek: a szerző láthatóan ebben az "alzsánerben" mozog otthonosan, érzi jól magát. Conan a barbárt kiparodizáló regényei (közös szerzemények Nemes Istvánnal), vagy az ötkötetes Star Wars paródia-sorozat (Sztárt Wársz) szintúgy ezt a vezérvonalat mélyítik tovább. Jelent meg kis példányszámú exkluzív anyaga, Robert E. Howard előtti tisztelgése (Conan él!), és nagyívű "orkos" kötete a Káosz-ciklushoz (Orkháború I-II), talán ez utóbbira a legbüszkébb. Merthogy az orkok szinte a kezdetektől fémjelzik munkásságát, talán egyfajta "védjeggyé" is váltak a Worluk regény-multiverzumban. "Az orkokat a standard fantasyben általában a buta, legyakandó ellenfélként tartják számon." írja Razor. Tibor írásaiban nagyon is színes a kép: ötletgazdag, változatos megközelítésben olvashatunk erről a fajról. Mai fejjel egyaránt próbál "szórakoztatni, nevettetni – és elgondolkoztatni, megindítani." Legújabb kisregénye a Hét tenger hétpróbás orkjai várhatóan idén kerül boltokba.
>>>>A heti hírblokk napi szinten frissül, lapozz lejjebb, hogy elérd! A villáminterjúk mostantól véletlenszerű sorrendben következnek.<<<<
[ Hozzászólási lehetőség, kérések, javasolt linkek a molyos karcnál + Az írók válaszai összesítve ]
Fantasy könyvek piaca... Hogy látod a mostani helyzetet? (pl.: Olvasói szokások, lehetőségek és kihívások íróként)
(Mennyi hely van itt?! Mert lenne mondandóm a témáról. :-) ) Én borzasztóan pesszimista vagyok, már jó ideje. 1998-ban első írásom egy 8000 példányban megjelenő kötetben látott napvilágot (Vadak és barbárok). A következő évben a Kiadó már csökkentette a példányszámot 5-6000-re - és csökkenti azóta is évről-évre egyre jobban. (Idén talán 1000-nél, 800-nál? 500-nál tarthatunk? Már nem követem :-P) De talán az még nagyobb baj, hogy ritkulnak a megjelenő kötetek is: korábban negyedévente-félévente megjelenhetett az ember írása - mostanára...
Legyen elég annyi, hogy egy három éve leadott írásom most jutott el odáig, hogy talán idén kiadásra kerül (Kalóztánc 2. Hullámokkal táncoló - Hét tenger hétpróbás orkjai - a szerk.). Nem érzem azt, hogy legalább a megjelenések motiválnának, mert a pénz, vagy az elismerés (vagy az elismerés és a pénz...?!) már régen nincs. Az ember örüljön, ha megjelenhet nyomtatásban a neve. Nem tudom, nekem ez nem tűnik valami lelkesítőnek. Hogy az ember örömforrásnak tekinthesse, amiért megéri - legalább.
Ráadásul szerintem folyamatosan csökken az olvasók száma - ellenben egyre nőnek a kiadott új címek. Én már 1994-95-ben döntési helyzetbe jutottam olvasóként, amikor azt mondtam, hogy ki kell választanom egy-egy sorozatot, amit követni fogok, mert nem győzöm pénzzel. (Így döntöttem a Cherubion Exkluzív, és a Valhalla - Legendák és enigmák sorozatai mellett.) Szerintem most olyan szinten hatalmas a választék, hogy az (a kicsi...) olvasótábor is ezerfelé töredezett - és ami véleményem szerint a legrosszabb: egyre csökken. A fiatalabb generáció már egészen más tartalomra vágyik, mint a könyv - és itt az üdítő (még olvasó) kivetélek csak erősítik a szabályt. Hogy ez kihívás? A Youtube, Netflix, Tik-tok, Insta generációval? Bizonnyal. Sőt. Csak én ebben a kihívásban már nem akarok részt venni. A legtöbben maximum Twitter-poszt hosszúságú írást tartják befogadhatónak: akkor írjunk ilyen rövidségben regényt? Vagy hogy? Én elfogadtam már, hogy elmúlt az olvasás. Jött helyette más tartalom. Nem tudom és nem is akarom visszarángatni az embereket olvasni. És nem látom (hallom), hogy a hangoskönyv a kapukat ostromolná. Azt hittük, hogy egyszer fogja... de inkább visszavonult a (saját) határai mögé.
Lehet, hogy valaki még látja a fényt (az alagút végén), de én letettem a tollat, billentyűzetet. Nincs megjelenés, alig van olvasó, bevétel belőle semmi, beleölt munkaóra rengeteg (amit a családtól, a pihenéstől veszel el, így duplán számít) - látható, hogy miért is érdemes csinálni. :-P Persze, elhivatottan lehet írni. "Elhivatottan." Írjanak így a lánglelkű (van még olyan...?) ifjak, és váltsák meg a Világot. A magamfajta középkorú vénemberek pedig húzódjanak vissza a borzvárukba, és morgolódva prüszköljenek kifelé. "Mint mikor én! A "Vasmacska fantomja"...! Én! Mikor én..."
Milyen terveidet szeretnéd megvalósítani a következő években? (A lezáratlan projektek éppúgy érdekesek számunkra, mint az éppen aktuális, vagy a nyilvánosságot még nem kapott elképzelések).
Kellene csinálni egy kertajtót. De mindig csak halogatom... :-) Ám igyekszem a megjelenni vágyó kreatív energiámat is kiélni: és a helyi újságba írogatok. Negyedévente megjelenik a faluban, elolvassa 50-60 ember, kibeszéljük, megdicsérjük, lefikázzuk, ahogy kell. Aztán tervezzük a következő számot. Pénz itt sincs, az olvasó kevés, vannak ellendrukkerek - de legalább időről-időre megjelenik. De akik szeretik - szeretjük -, azok szívesen csinálják, olvassák. Nekem tetszik ez a gyors és direkt visszacsatolás az író és olvasó között. Lezáratlan projektem van. Szerintem, marad is lezáratlan. Értelmét nem látom abba ölni az időmet és az energiámat.
Van olyan író a zsánerben, aki manapság megkülönböztetett figyelmet kap tőled? (Magyar és külföldi példát is mondj, ha lehetséges.)
Régen volt - most nincs. Hogy kik voltak? David Gemmell, Robert E. Howard, George R. R. Martin, Greg Egan, China Miéville, Dan Simmons.
Bármilyen egyéb gondolat, amit szívesen megosztanál velünk és az olvasóiddal.
Olvasók! Vagytok még?
Emelje fel a kezét mindenki! Látni szeretném, mennyien vagyunk... Egy, kettő, három... összesen kilenc. Mi a csoda történt itt?! Tavaly még tíz volt! Hol van a Tizedik? Hja, vagy úgy... hogy elhunyt... mert már 99 éves volt, értem... Szép kort ért meg. Akkor igazoltan távol. És? Nem született senki a helyére? Gyerekek? Ifjak? Újak...?! Senki... Hogy... mit csinálnak?! Tik-tak?! Én még ilyet az életbe'... hagyjuk. És akkor most mi lesz velünk? Mert lassan, de biztosan romlik a látásunk, egyre szenilisebbek vagyunk... én legalábbis biztosan... és egyre nehezebb egy-egy JÓ, egy-egy IGAZÁN REMEK könyvhalat kifogni a tengerből.
Vagy csak mi lettünk válogatósabbak. Mint Anton Ego. Pedig mennyi, de mennyi új könyv van! Ugye?! De minek... ugye... A könyv szerintem olyan, mint a Tudás Fáján az alma - de ha nem fogja meg és nem szakítja le senki, akkor a szárán fog megrothadni, érintetlenül. Nem várhatom el tőletek, Kilencektől, hogy minden könyvet ti olvassatok el. És a Nyolcas is állandóan kettőt lapoz, láttam ám... Most akkor vagy szerzünk még olvasót... legalább egyet, hogy újra tízen legyünk... vagy. Mittudomén... írunk a Twitterre. Vagy szólunk a Fókuszcsoportnak, Puzsérnak, vagy Dancsónak, hogy olvassanak fel a csatornájukon.
Valahogy el kellene érni a Fiatalokat! Az Újakat...! Nem...?! Vagy nem, persze. Mindenki menjen haza, és hozzon még egy embert! ...úh... de rossz íze van ennek... Mondjuk, a szalagos magnóm is a lecsóba van már, magnókazettáim ki tudja hol... azt mondják, hogy a bakelitlemez újra fénykorát éli! Meg a papirusz tekercsek olvasása is, hamarosan... bizonnyal. Azt mondták, hogy a CD örök életű lesz! Aztán most nézd meg...
De "A HANGOT" az emberek továbbra is hallgatják, ugye?! Változott a hordozó közeg - de a Hang, a Dal eljut a Hallgatókhoz. Talán kéne váltani az Írott Szónak is, nem...?! A palatábla, a kőobeliszk, a papirusztekercs is mind-mind hordozták az Írott Szót. És ugye... Talán a könyv is eljutott... vagy hamarosan el fog jutni ide... ki tudja...
Szóval, én azt mondom: menjünk haza, Olvasók. Olvassunk, amíg a szemünk világa bírja... amíg az agyunk felfogóképessége megvan (hogy én mit összekínlódok David Foster Wallace-szal... lehet, hogy lejjebb kellene adnom... a Bogyó és Babóca egész jól érthetőnek tűnik... olykor-olykor... oké, azért annyira az sem :-) ), és amíg... bele nem fáradunk.
"Visszanézett még egyszer a ködös, messze náderdőbe, s most úgy érezte: nem hagy itt semmit, sem jót, sem rosszat, mert csak a szemét kell behunynia, és megzendül körülötte életének az az ideje, amelyben megsimogatta a napsugár, elöntötte a szenvedély, szélesen nevetett, és összetörten, sírva gyötrődött, miközben hol simogatta, hol szöges ostorral verte a szívét, de a férfiak útjára terelte: a téli berek." Fekete István
Köszönöm szépen a válaszokat, Tibi! :)
Aldyr
Érdekességek
- Iomioricordo - Szántó Tibor filmes blogja
- Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Benjamin Rascal (Szántó Tibor). 2014 baratno.com
- Prológus Fantasy világok az írók szempontjából
Könyvkritikák
- Amikor a jégork szól (Fagyföld 2). kritika lfg.hu
- Lélektánc antológia kritika, lfg, Rorimack
- Mytheronból szeretettel értékelés, ekultura, Dominik
- Orkháború 2 kritikák
- Konyak a barbár kritikák
- John Caldwell – Garry Hamilton – Benjamin Rascal: Tök Káosz kritika, Razor
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges