A rettegett faj – drow-k

Az alábbi cikk elsősorban azoknak íródott, akik még csak most ismerkednek az Elfeledett Birodalmak kontinensével és annak népeivel, illetve a világban játszódó regényekkel. Elsődleges célom, hogy bepillantást nyújtsak Faerűn sötételfjeinek mindennapjaiba, említést teszek fontosabb városaikról és isteneikről, valamint megpróbálok átfogó képet adni a drow faj jellegzetes tulajdonságairól, mind a külsőt, mind pedig a belsőt illetően.
Kis hazánkban viszonylag sok Forgotten Realms regény jelent már meg (több mint 70 db), melyeknek megközelítőleg a fele drow-kkal foglalkozik. E könyvek jelentős részét R. A. Salvatore írta, aki nagy segítségére volt Ed Greenwoodnak (Faerűn megalkotója) a drow faj elmélyítésében. Híres/hírhedt regényfolyama, mely Drizzt Do’Urden, a renegát sötételf vándor életútját regéli el részletes és alaposan kidolgozott világot tár elénk, különösen a Sötételf-trilógia, illetve a Drow öröksége széria. Ezeken kívül említést érdemel még a hat különböző szerző által írt Pókkirálynő Háborúja sorozat és Lisa Smedman Vezeklő Papnő trilógiája, mely az előbbi regényciklus közvetlen folytatása. A „szakmabeliek” azt mondják erre a kilenc könyvre, hogy „drow-mélyvíz” a javából, és hogy előtte mindenképpen ajánlott túlesni Salvatore Sötételf-trilógiáján. Én magam nem osztom ezt a vélekedést, szerintem a Pókkirálynő Háborúja önmagában is kiválóan megállja a helyét, és a felfedezés izgalma csak még érdekesebbé teszi a sorozat olvasását.

Akad egy kevésbé ismert, de sok szempontból figyelemreméltóbb drow hőse a Birodalmaknak, mint Drizzt. Ő pedig nem más, mint Liriel Baenre, aki egy matriarchális, papnők által irányított társadalomban apja nyomdokaiba lépve a varázslók ősvényét választja, útja pedig egyenesen a felszínre vezet Mélysötét csillagtalan éjszakájából.

Ebből is kitűnik, hogy a sötételf népre komoly hangsúlyt fektettek a világ megalkotói, mivel valóban egyedi ízt kölcsönöznek a kontinens hangulatának. Sőt, sokan a nagybetűs Faerűn-hangulatot egyenesen velük azonosítják, s bár a Birodalmak egyedibbé tételében elvitathatatlan érdemeik vannak, a Forgotten Realms messze nem csak róluk szól.

Az igazi drow-láz Salvatore regényeinek sikere után hágott a tetőfokára (ekkor kezdtek megjelenni más írok tollából is sötételf-könyvek), műveinek népszerűsége pedig mindmáig töretlen. Így valószínű, hogy a Wizards a jövőben további sötételfekről szóló regénysorozatokat fog megjelentetni.

Az alább következőkben igyekszem mellőzni a regények cselekményének ismertetését, mivel nincs szándékomban elrontani a potenciális FR-érdeklődők olvasmányélményét.


Az istenek Birodalmai

Még mielőtt rátérnénk a drow-kra, érdemes megismerni a Faerűnön végbemenő folyamatok, illetve a világformáló események legfőbb mozgatóit, magukat az isteneket, illetve az ő elmaradhatatlan bajnokaikat és kiválasztottaikat.

Istenek ugye minden valamire való fantasy rpg-világban vannak, a kérdés csak az, hogy mennyire avatkoznak be aktívan a halandók ügyes-bajos dolgaiba, mennyire emberközeliek, vagy épp elérhetetlen éteri entitások. Az FR istenei sok szempontból más viselkedési sémát, természetet mutatnak, mint például Warhammer-beli rokonaik, akik hatalmukat halandó képviselőiken keresztül nyilvánítják ki, de személyesen ritkán avatkoznak bele a világ ügyeibe, az pedig, hogy akár személyesen testet öltsenek, jóformán elképzelhetetlen. A Birodalmakban viszont nem az. Mindennapos, jóformán természetes jelenség, ha egy isten avatárja járja a különböző királyságok földjeit, városállamok utcáit vagy a mélyvilág végtelen barlangrendszereit. A D&D korábbi és aktuális kampánykiadásaiban is rengeteg esemény kapcsolódott az istenek megtestesüléséhez, halálához, vagy épp halandó kalandozók istenné válásához. Faerűn régmúltjában is találunk erre precedenst bőven, elég csak Karsus esetét említenünk, aki hajdan Netheril, a valaha létezett leghatalmasabb emberi birodalom kiemelkedő ősmágusa volt, és sikerült önerőből elérnie az isteni létet, még ha csak néhány pillanatra is, nem mellékesen ezzel egész népe és civilizációja vesztét okozva.

De mit jelent Faerűnön istennek lenni? – merülhet fel a kérdés. Mitől többek ők egy átlagos halandónál, milyen problémák, vágyak mozgatják döntéseiket és cselekedeteiket? Nos, tulajdonképpen egészen emberiek. Ebből a szempontból leginkább a görög istenekhez foghatók; ugyanúgy civakodnak, vetélkednek, egymásba szeretnek, szövögetik terveiket, mint az ókori Hellasz halhatatlanai. Néha egész istencsaládok állnak egymással háborúban, példának okáért az elf és drow panteon között már korok óta tart a háború, ráadásul az utóbbit belső konfliktusok is megosztják természetesen, de erre majd még később kitérek.

Az istenek alapvetően a Faerűn Elsődleges Anyagi Síkját körülölelő Alsóbb és Felsőbb Síkokon, saját mennyei vagy épp pokoli birodalmaikban élnek. Viszont mint azt már fent is említettem sokszor megesik, hogy húsvér alakot öltve a Birodalmak földjét járják, hol saját akaratukból, hol pedig egy náluk is magasabb hatalom szeszélyéből, akit csak Lord Ao-ként ismernek a halandók - bár létezése sokáig titok volt előttük. Mibenlétük természetét tekintve a halhatatlanokat csupán annyi különbözteti meg a közönséges emberektől, hogy hatalmi sémákkal rendelkeznek. Ezek az élet és halál fogalma között bármiben testet ölthetnek, vagy épp meg is haladhatják azokat. A különböző hatalmi sémák határozzák meg, hogy egy isten, mit is testesít meg a halandók szemében, gondolok itt olyan hétköznapi princípiumokra, mint a szerelem, fény, halál, bosszú, természet, tudás, vagy akár kimondottan fantasy aspektusokra; mágia, élőhalottak, kígyó- és macskalények feletti uralom, de igazából felesleges és némileg hiábavaló is lenne felsorolni… Ugyanis ha van olyan kategória, melyben a Forgotten Realms az rpg-világok között rekordernek számít, akkor az az istenek meglehetősen nagy száma, mivel a D&D 3. kiadása idején több, mint száz különböző istenség (példának okáért a megcsonkított egyiptomi istencsalád is helyett kapott a világban Mulhorandi Panteon néven) szolgálatába szegődhetett vakbuzgó pap, lovag, vándor stb. karakterünk.

Az új, negyedik kiadással viszont jócskán lecsökkent a számuk, sok halhatatlant megöltek, összeolvasztottak, egybemostak, vagy csak egyszerűen kiírtak a játékból és így a világból is. Jelen cikk viszont a V.sz. 1372-es állapotot veszi alapul (D&D 3.), amikor még tobzódhattunk az istenek sokféleségében.

A fentiekből az is kiderül, hogy az istenek elpusztíthatók, akár halandó keze által is. Gyakorlatilag erről szól az egész Forgotten Realms; kalandozóként érj el isteni hatalmat, legyél egy közülük, uralkodj, zsarnokoskodj vagy légy könyörületes. Persze ez nyilván sarkítás. Azt még véletlenül sem állítanám, hogy az istenlét mindenki számára elérhető, de mivel Faerűnön jóval emberközelibbek és megfoghatóbbak, mint mondjuk a Warhammerben, ezért az élelmes kalandozók elorozhatják egy halhatatlan hatalmai sémáit, istenné válva ezzel. Ebből következik, hogy sok istennek nincs is örökérvényű jelleme, mint ahogy a görög isteneknek megvoltak a főbb jellegzetességeik, azon kívül, hogy a halhatatlanság mely aspektusát képviselték. Ezt hosszasan lehetne még boncolgatni, de ez a cikk nem az istenekről szól.

Összegezve az eddigieket fontos látnunk, hogy Faerűnön a legnagyobb hatalmat az istenek, isteni származékok (lásd Blazious Baldur`s Gate írásait + őt is)  az ő kiválasztottaik és a halhatatlanok helyére pályázó szerencsevadászok képviselik és a legtöbb regény, kalandmodul fontosabb világformáló esemény az ő konfliktusukra épül. Paul S. Kemp-nek hála „az istennek lenni jó, még ha az árát meg is kell fizetnünk” koncepció jóval árnyaltabbá és kevésbé kecsegtetővé vált. Könyveiben egész megrendítően ábrázolja az isteni szolgálattal járó kiváltságokat és önmagában az istenlét hiábavalóságát és lélekromboló következményeinek sokaságát. Salvatore e szempontból is sok különbséget mutat a többi szerzőhöz képest. Ugyan nála is fontos szerepet kapnak a halhatatlanok kegyeltjei, de regényeiben igyekszik ember… pontosabban „drow-közeli” témákat boncolgatni.
És ha már drow-k, akkor most következzenek ők!

Drow-k!

Az eredetileg is sötét bőrű illythiir-i elfek leszármazottai, akik patrónusistenüknek Lolth-t, a Pókkirálynőt választották - a drow panteon fejét, aki már időtlen idők óta szemben áll a felszíni elfek isteneit tömörítő Seldarine-nal. A Pókkirálynőt követve száműzetésük során eljutottak a Faerűnt behálózó végtelen barlangrendszerekbe, amit csak Mélysötét néven emlegetnek, s itt létrehozták első teokratikus városállamaikat, élükön a Lolth szolgálatában álló papnőkkel.

Külsejüket tekintve rendkívül egzotikusak, vonásaik sok esetben egy klasszikus értelemben vett tünde és egy humanizált feketeözvegy leszármazottjának vonásait tükrözik; bőrük fényes obszidián, tejfehér szemeik pedig oly fakók, hogy első ránézésre egy vak benyomását keltik, azonban alaposabb vizsgálat után felfedezhető bennük vörös, sárga, kék vagy akár bíbor árnyalat is. Testalkatuk nyúlánk, szálkás, végtagjaik sok esetben rovarszerűen vékonyak, ám megtévesztő, ha ebből próbálnánk testi erejükre következtetni. Magasságuk viszont a felszíni elfekétől némileg elmarad.

Megbélyegzett faj, akiket sok esetben jogos előítéletektől fűtőt gyűlölet fogad a felszínen. Csúnya általánosítás lenne azonban gonosznak, kegyetlennek, szadistának, elmebetegnek és embertelennek bélyegezni őket – holott nem is emberek. Évezredek óta elszeparálódott civilizációban élnek egy szörnyisten szolgálatában, kinek rituáléi és vallásának „rendezett rendezetlensége” a sötételf faj mindennapjainak részévé vált. A gyilkosság, erőszak, bosszú, ármánykodás tulajdonképpen az emberi és elf társadalmat tükrözi felnagyítva és morbid módon kiparodizálva azt. A sötételfeknél a változás örök, hisz magát a Káoszt ölelték keblükre a Pókkirálynő képében, viszont ez a fajta káosz nem jár szabadsággal és felvilágosult világszemlélettel. E szempontból kimondottan hasonlítanak felszíni rokonaikhoz; a megszokás és a hagyományok útját járják szüntelenül, jóformán képtelenül bármiféle megújulásra – bár az erre való törekvésés, akarat létezik a drow fajnál, pontosabban egy kisebb csoportjuk esetében, akik Eilistraee-t, Lolth kitagadott lányát követve a felszínre egy új vallást alapítottak, melynek célja a Pókkirálynő hálójából szabadulni vágyók megmentése. Róluk még részletesebben is fogok értekezni.

Szintén egy másik frakciót képviselnek Vhaeraun, az Álarcos Úr követői, akik nagyrészt férfiak és szemben állnak mind Eilistraee, mind pedig Lolth híveivel, legfőbb céljuk pedig, hogy a sötételfek újra birtokba vehessék a felszínt, s ennek elérésért komoly harcokat vívnak az Elf Udvar nap- és holdelf seregeivel.

A Pókkirálynő városa és híveinek egyik legnagyobb központja a Salvatore regényeiből is jól ismert Menzoberranzan, ami tökéletes kivonatát adja a drow társadalom működésének. Az író Otthon című regénye, valamint a már korábban is említett Pókkirálynő Háborúja behatóan foglalkozik a város hatalmasságainak küzdelmével és az ott zajló élet emberek számára idegen és sok esetben megrázó voltával.

A drow faj sajátossága, hogy egyedeik született mágikus képességekkel rendelkeznek; ilyen a levitáció, sötétséggömbök illetve tündértűz idézése, emellett kiválóan látnak a sötétben és más népekhez viszonyítva kiemelkedő a mágikus behatásokkal szembeni ellenállásuk. Viszont megvan a magul gyengéje is; érzékenyek a túl erős fényre és a hirtelen villanásokra – harc esetén ellenfeleik ebből könnyen előnyt kovácsolhatnak.

Kedvelt kasztjaik férfiak esetében a varázsló és a harcos, nőknél pedig a pap.

A sötételf istenek

Lolth (Pókkirálynő, a Démonhálós Vermek Úrnője): Kegyetlen és szeszélyes istennő, aki sokan őrültnek hisznek, mivel híveit folyamatos egymás elleni vetélkedésre, cselszövésre és harcra buzdítja. Minden létező iránt rosszindulattal viseltet, számára nem létezik megbocsájtás, együttérzés és a gondoskodó pókanya szerepét is csak addig ölti fel, míg nyájas, behízelgő módon magához nem édesgeti aktuális áldozatát vagy szövetségesét (e kettő sok esetben lehet egy és ugyanaz), hogy aztán a legmélyebb pokolba taszítsa az illetőt, legyen az halandó vagy akár istenség. Kevés olyan entitás létezik a D&D multiverzumában, aki számítóbb és hidegebb lenne, mint a Pókkirálynő, kinek terveit még saját hívei sem tudják kikövetkeztetni. Bár egyesek szerint maga Lolth sincs tisztában azzal, mit cselekszik, hanem minden csak úgy megtörténik körülötte, átadva magát a káosz áramlatainak, csábító suttogásának. Egyszerre lenne tudatos és ösztönös lény? Igen, és ebből adódóan ellentmondásos, így pedig véletlenül sem nevezhető gonosznak. Egy skizofrén, őrült személyt az emberi társadalom sem tart gonosznak, legfeljebb betegnek.

Egyháza a Pókkirálynő felsőbbrendűségét hirdeti minden más teremtett és kezdetektől fogva létező felett. Papnői egyszerre félik, tisztelik és gyűlölik őt, csak az általa közvetített mágikus hatalomért vagy puszta elvakultságból szolgálják, nem találván önmaguk számára felemelőbb életcélt.

A sötételfek hierarchikus társadalma is Lolth szeszélye alapján formálódott; városait a papnők irányítják, akik mindemellett saját nemesi házuk matrónái, illetve azok leányai és nővérei. Ők tartják fenn a rendet - a rendet, melynek szabályai kiismerhetetlenek – uralkodnak, bíráskodnak és ítélnek, ha kell, méghozzá azonnal, és az ítélet csupán az esetek elenyésző részében egyelő a kegyes halállal: sokakat újra és újra feltámasztanak, hogy a lehető legtovább nyújtsák el szenvedésüket megismertetve velük az elmúlás legkülönfélébb módozatait.

Beteges ceremóniáik alakalmával sor kerülhet véráldozat bemutatására is, ilyenkor (általában havonta) felszíni elfeket áldoznak fel Lolth örök szomját csillapítandó, mindezt pedig holdtölte alkalmával teszik, hogy ezzel is Holdíjas Sehanine istennőt bosszantsák, aki mellesleg a Pókkirálynő ősi riválisának számít. Gyakori rituálé még Lolth egy komornájának, az úgynevezett yochlolnak a megidézése, akitől a papnők információkat szerezhetnek, vagy akár harcba is hívhatják valamelyikük oldalán az épp aktuális konkurenssel szemben. Léteznek persze egyéb rendezvények is, melyek során démon szolgákat szólítanak el az Abyss különböző bugyraiból a lehető legkülönfélébb célzattal – e rituálékról a férfiakat általában kitiltják.

Lolth-t valaha Araushnee-ként tisztelték. Ő volt Corellon Larethian, az elf főisten szerelme, gyermekeik pedig Eilistraee és Vhaeraun. Ám egy nap felhasználva Gruumsh-t, az ork panteon vezérét férje életére tört. Corellon végül győzedelmeskedett ősellensége felett, fél szemét véve annak. Később aztán kitudódott, hogy Araushnee állt a merénylet hátterében, Corellon pedig száműzte őt egy pókdémon formájában gyermekeivel együtt - azóta folyamatos a háború Lolth és a Seldarine között. Alkalmi szövetségesként a Pókkirálynő maga mellett tudhatja Selvetarm félistent, Loviatart, aki a szenvedésben leli örömét, valamint Malart, a vadak urát. Az elf isteneken kívül olthatatlan gyűlöletet táplál még saját lánya iránt, jeles ellenségei továbbá Ghaunadaur, a kocsonyalények és az elemi gonoszság ősi entitása, illetve Gruumsh, akit hajdan rászedett.

Eilistraee (Sötét Szűz, a Táncok Úrnője): Nagyon másnak hiszi magát, mint az anyja, pedig az ő papnőinél is a matriarchális berendezkedés dívik, a férfiak ugyanúgy másodhegedűsök, mint a Pókkirálynő birodalmában, beleszólásuk a közösség életébe a fajfenntartáson és a katonáskodáson kívül nem nagyon van. Eilistraee követői végeláthatatlan harcot vívnak Lolth kegyencei ellen, annak érdekében, hogy kivezessék őket a holdfényben fürdő felszínre, ahol aztán a testvéri szeretetben egyesülve önfeledten táncolhatnak és részt vehetnek az istennő szent rituáléinak számító nagy vadászatokon, ahol egy erdei állatot kell elejteniük. Hitük legfőbb vezetője Qilué Veladorn, a Hét Nővér egyike. Mindenekfelett álló céljának tekinti, hogy a drow fajt visszavezesse a felszínre, ahol aztán Eilistraee védelmét élvezve új és harmonikus életet kezdhetnek, megpróbálva elfogadtatni magukat az ott élő többi fajjal, ami nem megy túl könnyen. Módszerei azonban nem éppen kifinomultak, egyházának szervezete meglehetősen militáns, követői közül pedig kevesen tudják levetkőzni régi énjüket - az agresszió és gyilkolási vágy ugyanúgy lételemük, mint Lolth híveinek, csak ezt ők áhítattal, énekléssel és hangszereken való játékkal próbálják palástolni.

Eilistraee a többi drow istennel lett száműzve egy félreértés miatt, ám apja azóta sem bocsájtott meg neki. Anyjával és fivérével folyamatosak a pengeváltások, tehát szegény lány családi háttere nem túl kiegyensúlyozott - sajnos ez meg is látszik rajta, illetve egyházának beállítottságán. Önmagát és papnőit igyekszik egyfajta extázisba hajszolni a táncok és ének által, így próbálva felejteni és valahogy bekerülni egy álomvilágba, ahol aztán elhiheti, hogy népének igenis helye van a felszíni elfek színes családjában, neki pedig a Seldarine békés, tündérországot idéző rengetegében.

Legfontosabb szövetségese Selűne, az emberek holdistennője (bár más fajok képviselői is tisztelik) és Mystra, a Mágia Úrnője.

Vhaeraun (az Álarcos Úr): A sötételf zsoldosok, tolvajok és felvilági szerencsevadászaik patrónusa. Egyházát főleg férfiak alkotják, míg a nőket jóformán csak tenyészállatként kezelik, akik közül nem is mindenki drow származású – számtalan ember és elf női rabszolgát ejtenek portyáik során, így soraikat nem kevés félvér gazdagítja.

Vhaeraun a cselszövés, tolvajlás és megtévesztés mestere, fűti a bosszúvágy szinte mindenki ellen, de talán legjobban ő is a kedves családját gyűlöli, és ez a heves indulat dolgozik minden hívében, akik romba akarják dönteni a Pókkirálynő világát, és az elfek felszíni királyságait egyaránt.

Selvetarm: Félisten, az eszményi drow harcos megtestesítője és Lolth démonikus birodalmának legfőbb őre – ő, a pók testű, nyolckarú gyilkológép.

Igazából kevés híve akad, tisztelői főleg olyan férfiak, akik fegyvermesterként elsősorban a Pókkirálynő szolgálatában állnak. Néhány renegát drider, az aranea faj számos képviselője, és a pókszuka városaiból menekült drow harcosok bizonyos csoportjai szintén őt tarja patrónusuknak.

Ghaunadaur: Egy rendkívül ősi entitás, kinek személyében az elemi sötétség és gonoszság testesül meg – legalábbis a Faerűn hitvilágával foglalkozó bölcsek ezt tarják a nyálkák, zselék és drow faj legalját képviselők istenéről. Egy dolog azonban tény: ha Lolth elmebeteg, akkor Ghaunadaur hatványozottan az, feltéve ha lehet bármiféle tudata egy óriásira nőt zselékockának.

Viszonylag kisszámú híve akad, akik látszólag értelmetlen harcokban öldösik egymást halomra. Ha pedig épp jobb napjuk van, a drow panteon egyéb isteneiknek követőit zaklatják és sok esetben el is emésztik őket.

Kiaransalee: A drow élőholtak úrnője.

A fenti istenekről, bajnokaikról és örök küzdelmükről a Pókkirálynő Háborúja, a Vezeklő Papnő, illetve Fény és Árnyék sorozatban olvashatnak részleteibe menően a kedves érdeklődök.

A sötételfek otthonai

Menzoberranzan (metropolisz, lakossága kb. 32 ezer fő): A Mélysötét észak-keleti részén található klasszikus értelemben vett drow barlangváros Salvatore műveiben nyerte el végső formáját. Innen menekült a legendás hős, Drizzt Do’Urden; itt található a minden hájjal megkent Jarlaxle hírhedt zsoldos bandája, a Bregan D’Aerthe főhadiszállása; és itt él a Narbondel nevezetű sztalagmit fényóra örökké éber őrzője, Gromph Baenre, aki a város leghatalmasabb ősmágusa, és annak igazi ura, még ha ezt nem is hajlandó beismerni. Márpedig úr ő a nők által irányított Menzoberranzanban, aki többet tett otthona megvédelmezéséért és fennmaradásért, mint például anyja, a vén Baenre, vagy bármely más őt megelőző és majd követő matróna.

Hivatalosan azonban ez a Pókkirálynő szent városa, ahol minden az ő kénye kedve szerint történik, az uralmat pedig az első nyolc nemesi ház papnői gyakorolják, az általuk létrehozott kormányzó tanács képében.

A város népességének csupán egyharmada drow, a többit humanoid rabszolgák (ork, goblin, kobold, minotaurusz, bugbear stb.), illetve az ideérkező kufárok alkotják. A helyiek leginkább mérgekkel, a környező barlangokban termesztett gombával, forrásvízzel, borral, varázstekercsekkel és mágikus eszközökkel, valamint hátasként használt óriásgyíkokkal kereskednek.

Menzoberranzan három legjelentősebb intézménye a Melee Magthere, ahol a harcosokat képzik; a Sorcere, mely a drow varázslók tornya, ura pedig nem más, mint Gromph Baenre; végül, de nem utolsó sorban pedig a papnők lelki fejlődését elősegítő, leánykollégiumnak is beillő Arach-Tinilith. További érdekesség, hogy a város épületeinek döntő többsége gigászi függő, álló és oszlop cseppkövek átalakításával (és mágia segítségével) készült.

Ched Nasad: A Csillámló Hálók Városa tulajdonképpen Menzoberranzan vazallusa. A hatalmi berendezkedés a nagyobb testvér mintáját követi, tehát itt is a papnők állnak a hierarchia csúcsán.

A város különlegessége, hogy egy hatalmas barlangba épült, amit varázslat által életre keltett kolosszális pókfonalak hálóznak be, melyeken maguk az épületek is helyet kapnak.
Fontos szerepet játszik a Pókkirálynő Háborúja sorozatban.

Sshamath (metropolisz, lakossága 45 ezer fő): Némileg kilóg a sorból Sshamath sötételf varázslók által kormányzott városa. Ugyan Lolth panői itt is megtalálhatóak, ám messze nem rendelkeznek, akkora jelentőséggel, mint Menzoberranzanban.

A Mélysötét északi részén elő közösség a varázstárgyak kiemelkedő piacának számít Faerűn-szerte. Más városok pont ezért erős gazdasági riválist látnak benne, így a város falait speciálisan képzett harcos-varázsló alakulatok őrzik.

Az itt élő drow férfiak nemzedékeken keresztül emelkedtek hatalomra; egy idő után sokkal több fiú született, mint lány, és végül ez a klasszikus matriarchális berendezkedés hátérbe szorulását eredményezte. Ráadásul az itt élő varázslók szakterületük mestereinek számítanak, mindegyikőjük specializálódott a mágia valamely válfajára, amelyben ő a legjobb (nekromancia, idézés, jövendölés stb.).

Sshamath városának utcáit örökké égő tündértűz világítja meg, mely segít a felszínről érkezetteknek könnyebben tájékozódni. A rabszolgák a népesség negyedét adják megközelítőleg, míg a más birodalmakból érkezők, az élőhalott szolgák, valamint az idézett lények száma 16 ezerre tehető. Részletesebben a Vezeklő Papnő trilógiában olvashattok róla.

Sschindylryn (nagyváros, lakossága 15 ezer fő): Ez a főként utazással és térmágiával, na meg halászattal foglalkozó drow kereskedőváros Cormyr királysága alatt terül el. Korábban, kihasználva professzionális kapunyitó képességüket intenzív rajtaütéseket hajtottak végre a környező felszíni és mélyvilági településeket szemelve ki célpontként. Erről aztán egy nagyobb vereség szoktatta le őket Menzoberranzaban. Jelenleg a kalmárkodás és a halászat, na meg az algatermesztés köti le a figyelmük javát.

A város egy kuo-toa romra épült, ami páratlan építészeti látképet kölcsönöz számára, mivel a házak többsége a víz alatt is rendelkezik lakószintekkel.

Sötételf közösségek élnek még Cormanthor területén – ők főleg Vhaeraun hívei, valamint a Calmishan birodalmától keletre nyújtózó Mir-erdőben. További városállamok találhatóak Mélysötétben is, például az első drow településként emlegetett Ust Natha, melyről Blazious Baldur’s Gate cikkében részletesen is olvashattatok.

Akad még egy érdekes birodalom Faerűn déli partjainál, ez pedig nem más, mint Dambrath, melynek ember népe felett drow félvérek uralkodnak, és a nemzet hivatalos istensége (Lolth mellett természetesen) Loviatar, a szenvedések megtestesítője.

Akit esetleg behatóbban is érdekelnek az Elfeledett Birodalmak népei, vallásai, szervezeti, azok látogassanak el a Delta Vision kiadó FR topicjába.

http://www.deltavision.hu/forum/viewforum.php?id=3

Itt már most bőségesen találnak olvasnivalót, de terveim szerint a nyár folyamán további anyagokkal bővül majd a topic.

Írta: Konstantin

További cikkek sötételfekhez:

Drow, sötételf, darkelf V.: Sötételfek Ammerúnia világán - A megmérgezett tartomány

Drow, sötételf, darkelf I.: Elfeledett Birodalmakban jártunk… Pc-n.

Drow, sötételf, darkelf II. - Baldur`s Gate I.

Drow, sötételf, darkelf III.: Baldur’s Gate 2: Shadows of Amn

• Drow, sötételf, darkelf VI.: Neverwinter Nights-

  Drow, sötételf, darkelf VII.: Sötételfek a Warhammer és a Lineage világán -

"Sötételf" nyereményjáték + író-olvasó találkozó!

Linkajánlat:

Wizards galéria

Jelen cikk a Magyar Fantasycentrum exkluzív anyaga!

Teljes terjedelemben történő átvétele kizárólag a szerző és a honlap szerkesztőinek engedélyével lehetséges.