Bán Mór - Hunyadi II - Az üstökös lángja

Írta: Aldyr - 2009. 04. 13. - 18:33

1431. Miközben a Magyar Királyságot északon a huszita seregek dúlják, sorra megfutamítva Zsigmond király hadait, délen pedig a török terjeszkedése a Bizánci Császárság végóráit vetíti előre, Hunyadi János uralkodója kíséretében előbb Nürnbergbe, majd Milánóba kénytelen utazni. Zsigmond karnyújtásnyira került áhított céljától, a Német-római Birodalom császári koronájának megszerzésétől, és a birodalmi politikai játszmák részeként a milánói Visconti herceg rendelkezésére bocsátja Hunyadit és csapatát a Velence ellen vívott háborúban. Az ifjú hadvezér Lombardiában is dicsőséget szerez királyának, hamarosan csak Il Cavaliere Nero – a Fekete Lovag – néven emlegetik Itália-szerte. Hunyadi mégsem nyugodt: imádott felesége, Szi­lágyi Erzsébet a távollétében szüli meg fiukat, Lászlót, és miután Zsigmond Havaselve fejedelmévé teszi a Sárkányos Lovagrend egyik új tagját, Vlad Tepest, egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek Hunyadvárról...

Ár: 2999 Ft
384 oldal
Megjelenés éve (magyarul): 2009
1. magyar kiadás

Megjegyzés:
Részlet a regényből:

12.

– Mi az?
Erzsébet arra riadt, hogy fülsértőn vonít egy farkas a közelben. A hang oly rémisztő volt, hogy még a kis Lackó is abbahagyta panaszos nyöszörgését. Egész éjjel ordított, alig pár perce kezdett lankadni.
Farkasüvöltés?
Erzsébet hallgatózni kezdett.
A lakótorony alsó részének ablaka sem volt – ki tudja, tán még a tatár időkből maradt itt az építmény…
Farkasüvöltés megint!
Ezúttal közelebbről!
Erzsébet szíve hevesebben kezdett kalapálni. Anyai ösztöne azt súgta, vész közeleg. Mióta Hunyadra került, mást se hallott a várnépektől, a cselédlányoktól, a komornáktól, a jobbágyoktól, mint hogy mikor jő el éjjel a Csort, a lidérc, a vérfarkas, a vérszívó ember, ki éjszaka jár-kél az erdőben, s eltévedt gyermekek vérit szíjja.
A magányos évek alatt a zord babonák gyökeret eresztettek Erzsébet lelkében, s egyre inkább hitte maga is, hogy amikor farkas vonít éjjel a balauri-erdőben, ott sztrigoj oson az avarban, ártó lélek suhan a deres fák közt a holdvilágban.
Újabb farkasvonítás….
Erzsébet megrázkódott. Még szerencse az, hogy nem a hegytetőn, abban a kísértetjárta romvárban éjszakáztak, ahogy Iván először tanácsolta. Kolcvár hírhedett volt a lidérceiről és élőholtjairól. A malomvízi oláhok például hetente vittek fel a leomlott várkapuba szárított húst és tejet, hogy az ártó lelkek, kik éjjelente a romok közt zokognak, ne jöjjenek le a faluba gyermeket rabolni.
Farkasvonítás…
Ebből elég!
Erzsébet felkapta a medvebundákról Lackót, s lebotorkált vele a templom elé, a tornácra. A küszöbön csaknem átesett Ivánon, ki összekuporodva szunyókált. A legények, a hunyadi lándzsások kissé távolabb húzták a lóbőrt. Alattuk a falu terült el a völgy alján, középütt a Sebes patak csörgedezett kísérteties zajjal keresztül a falun.
– Iván! Iván! – kezdte rázogatni a fiút. – Ébredj, Iván!
– Mi baj? Mi történt, néném?
– Kelj már fel! Valami közeleg a falu felé!
De erre már Iván szemei úgy kipattantak, mintha belécsíptek volna az alsó fertályába. A holdfényben kardpenge villant.
– Gyorsan! A templomba!
– Nem! – Erzsébet összehúzta a vékony gyolcsot a nyöszörgő Lackó testén. – Hozd a lovakat! Az erdőszélre mindenki! Indulj már!
Iván elrohant.
Farkasüvöltés megint…
Most már sokkal közelebbről. Erzsébet dermedten bámulta a hegyoldalt. A sötét fenyveseken lángfolyam hömpölygött alá a magasból.

Teljes részlet:

Rpg.hu cikke