AGAVE - Várható megjelenések 2013 második felében

Írta: Aldyr - 2013. 07. 02. - 20:18

2013. július 1., Budapest – Régi visszatérők, kedvenc sorozatok és közkedvelt szerzőink életműveinek a
folytatása várható az év második felében.
Július 18-án megjelenik John Scalzitól Az utolsó gyarmat, ami a nagy sikerű Vének háborúja-sorozat
harmadik része lesz már, és a rajongók örülhetnek, ugyanis az első két könyv szálai itt összeérnek.
Az első részben bemutatkozó John Perry és a második részből ismert Jane Sagan ezúttal már boldog
házasságban élnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk,
Zoë. A múlt azonban nem kerüli el őket sem, és csakhamar azon kapják magukat, hogy egy maréknyi
telepest vezetve vágnak neki az univerzum egyik ismeretlen szegletének, hogy egy új gyarmatot
létesítsenek. A feladat koránt sem veszélytelen, és Perryék gyorsan rájönnek, hogy nem az új otthonul
szolgáló bolygón őshonos szörnyetegek jelentik a legnagyobb problémát a gyarmatuk alapítása során.

Augusztusban folytatjuk Georges Simenon magyar nyelven még kiadatlan életművének a gondozását,
és kiadunk egy Maigret-, illetve egy roman dur-regényt is a szerzőtől. Chicagói gengszterek zavarják
meg az 1950-es évek Párizsának nyugalmát az augusztus 8-án Maigret és a gengszterek címmel
megjelenő kötetben, és természetesen ki más lehetne rátermettebb a kézen kerítésükben, mint a párizsi
rendőrség felügyelője. A hónap második felében, augusztus 22-én megjelenő Az elátkozott hajó egy
újabb klasszikus pszichológiai krimi Simenontól, amiben egy hajóúton rejtélyes balesetek és gyilkosságok történnek, és a hajó norvég kapitányának kell elkapnia a gyilkost, ám azt eleinte még ő sem tudja, hogy a legénység, vagy az utasok közt keresse-e. Simenon két regénye könnyed olvasmány lehet az augusztusi hőségben, ezért a gyűjtők mellett kifejezetten ajánljuk azoknak is, akik szeretnének valami vékony, de élvezetes könyvet magukkal vinni a nyaralásukra.

Szeptemberben többek közt két sikerszezőnktől is kiadunk újdonságokat. Be fogjuk fejezni Dan
Simmons Hyperion Cantosát
, a hónapban jelenik meg a negyedik kötet, az Endymion felemelkedése.
Nagy célja és álma teljesül ezzel a kiadónak: három évvel ezelőtt, a Hyperion megjelenésekor gondolni
sem mertük volna, hogy Simmons epikus hőstörténete ekkora rajongói táborral fog rendelkezni,
mindazonáltal pont az ilyen sikerek jelzik, hogy a hazai sci-fi olvasók nem csak a klasszikus, de a
hipermodern irányzatra is rendkívül kiváncsiak, aminek a megteremtéséből Simmons jócskán kivette a
részét ezzel a sorozattal. Emellett szintén szeptemberben érkezik John le Carré új regénye, a Törékeny
igazság. A könyv a májusi nemzetközi megjelenése óta hangos kritikai sikert aratott, az Egy tökéletes
kém, a Suszter, szabó, baka, kém és A kém, aki bejött a hidegről rajongói biztosan nem fognak csalódni
benne. John le Carréra más vonatkozásban is érdemes lesz figyelni a közeljövőben: november végén
debütál a mozikban Az üldözött filmváltozata, amit Anton Corbijn rendezett, a főszereplők közt pedig
olyan nagy nevek találhatóak, mint Willem Dafoe és Philip Seymour Hoffman.

Az év végén is sok kedvenc visszatérőtől várhatóak még könyvek. Például folytatjuk Christopher
Moore
regényeinek a kiadását, októberben érkezik Te szent kék! címmel egy újabb képtelen történet
tőle, főszerepben egy pékkel, aki Henri Toulouse-Lautrec-kel alkot nyomozópárost, hogy kiderítsék a
rejtélyét Vincent van Gogh állítólagos “öngyilkosságának”. Befejezzük Laurell K. Hamilton Merry Gentrysorozatát, a záró, nyolcadik rész címe: Isteni vétkek. S szintén sokak örömére az év végén érkezik Dennis Lehane Kenzie-Gennaro-sorozatának az ötödik része, az Ima az esőért.