Magyar fantasy 2020 írói szemmel - John J. Sherwood (Molnár B. Gábor) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 08. 20. - 15:19
John J Sherwood

Novellistaként már 2006/2007-ben kipróbálta magát szélesebb publikum előtt, hiszen részt vett az Erato és a Hetvenhét c. antológiában, majd a Bíborgyöngyök "trilógiában". A portfóliót egyéb kötetek egészítették ki, immár Ynev világához kapcsolódva: Hallgat az ég a Fekete Toronynál, a Gro-Ugon farkasai a Tuannál, majd a Végzet masinériái a Delta Vision gondozásában. Azon maroknyi szerző egyike, aki a m.a.g.u.s. története során legalább négy kiadó égisze alatt jegyez elbeszélést. A Hőseposz c. regénye az Inominál (2004), az Abbitkirálynő a Tuannál (2005) lát napvilágot - utóbbiról egy olvasó azt nyilatkozza "az egyik legjobb regény, a historikus fantasy felől ragadja meg Ynevet". Ynevi írói munkássága töretlen, további három antológiában szerepel, de éppúgy biztos helye van a GABO kiadó égisze alatt futó az "Év magyar science fiction és fantasynovellái" 2018-as és 2019-es kiadványokban is. "Mindig döbbenettel figyelem, hogy Molnár miként keveri a házmesteri abszurdot a tiszta zsánerrel, hogy abból valami kerek egész, valami működő és olykor egyenesen remek szülessen" -írja egyik elbeszéléséről Szabó Dominik. Olyan szerző, "aki tud bánni a magyar nyelvvel és az atmoszférával" - jegyzi meg róla Uzseka Norbert. Munkássága többeket érdekel, így pl. 2019-ben felkérést kapott a ViTa-est-re a Próza Nostra szervezésében. 

>>>>A heti hírblokk napi szinten frissül, lapozz lejjebb, hogy elérd! A villáminterjúk mostantól véletlenszerű sorrendben következnek.<<<<

Hozzászólási lehetőség, kérések, javasolt linkek a molyos karcnál + Az írók válaszai összesítve ]

Fantasy könyvek piaca... Hogy látod a mostani helyzetet? (pl.: Olvasói szokások, lehetőségek és kihívások íróként)

Sok évre eltávolodtam a közegtől, és csak mostanság kapaszkodom visszafelé, ezért egyedül az írói kihívásokról írhatok: a magyar olvasóközönség talán minden korábbinál fogékonyabb az ilyen művekre, miközben a léc egyszerre került magasabbra és alacsonyabbra. A két véglet talán George R. R. Martin és a Marvel-franchise. Mindkettőt szeretem, de azért lássuk be...

A Százháború c. regényemmel már megpróbáltam valahogy belépni a kettő közé, könyvnek brutálisan fókuszált, forgatókönyvnek pedig egy kicsit bő lére van eresztve, olyan világépítő tartalommal, hogy jellemzően épp a kifejtést hiányolták belőle az olvasók. A gyereket látva mégis azt érzem, hogy abban az átmeneti korban, ami az offline-ból a hétköznapi virtuális világba vezet, valami ilyesmivel jobban el lehet érni az olvasókat, mint féltégla-könyvekkel.

Sherwood kötetei

Milyen terveidet szeretnéd megvalósítani a következő években? (A lezáratlan projektek éppúgy érdekesek számunkra, mint az éppen aktuális, vagy a nyilvánosságot még nem kapott elképzelések).

Tíz-egynéhány év alatt összegyűlt egy rövidebb kötetre való M.A.G.U.S. írásom, egy kisregény és néhány novella; ezek akár még idén megjelenhetnek, ha a csillagok is úgy akarják.

Aztán van egy olyan futó közös projektünk is az írógárdával, erről viszont ennél többet szerintem még nem szabad mondanom. Az biztos, hogy ha kész lesz, akkor jó lesz. Ezeken túlra egyelőre nem látok, mert minden évben minden másként alakul, mint tervezem.

Van olyan író a zsánerben, aki manapság megkülönböztetett figyelmet kap tőled? (Magyar és külföldi példát is mondj, ha lehetséges.)

Magyarokról elvből nem nyilatkozom, a külföldi szerzőkkel pedig még jobban le vagyok maradva. Régóta tudom, hogy az a fajta vagyok, aki vagy olvas, vagy ír, az utóbbi években pedig ezekhez a "vagy melózik, vagy családdal van" is csatlakozott, és jobb híján az olvasás került az utolsó helyre.

Bármilyen egyéb gondolat, amit szívesen megosztanál velünk és az olvasóiddal.

Fantasztikus irodalmat olvasni jó. Húsz éve az akkori negyvenesek sokszor furán néztek az emberre, ha így gondolkodott, mára ez nagyot változott. Íróként ezt jó lenne kihasználnunk.

Köszönöm szépen a válaszokat! :)
Aldyr

Érdekességek

Könyvkritikák