A 34-ik hét is itt van: Angus Watson, Sanderson, Vadak ura és mások

Írta: Aldyr - 2020. 08. 24. - 11:20

Magyar fantasy 2020 írói szemmel - Indira Myles (S. Kolozsvári Zsófia) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 08. 22. - 11:00

Zsáneres karrierje az Inominál veszi kezdetét a Sorsvető c. regénnyel 2004-ben. "Az Inomi korszak nagyon kevés emlékezetes alkotásának egyike. Szokatlan stílusú kalandozós regény, jól elkapja a kalandor varázstudók – sajnos ritkán középpontba helyezett – figuráját." - írja róla Noro. 2006-ban novellát ír a Hetvenhét c. antológiába, 2008 pedig különösen termékeny év a számára: m.a.g.u.s. fronton A hit városa és a Bíborgyöngyök projektben egyaránt részt vállal. 2009-ben a Delta Vision kísérletet tesz lapozgatós kötetek kiadásával Ynevhez, ennek a sorozatnak első kötetét ő írja (A Viharfaló titka), illetve szerkeszti a további két alkotást (Kalandorkrónikák). Korrektúrát, lektorálást, szerkesztést egyaránt végzett és végez, újabban például Marcin Batylda - The Witcher/Vaják: A vaják világa c. kötete esetében, de a PlayOn által gondozott Vaják sorozatnál éppúgy. Ő fordítja a Szukits kiadónál a Vaják képregényeket. Annak idején az Erioni Harsonát gondozta, ami 6 lapszámot ért meg: "A Harsona volt az első félig hivatalos M.A.G.U.S. online fanzin, amit az INOMI főszerkesztője, Kolozsvári Zsófia hozott tető alá, és több más hasonló kezdeményezésnek is előfutára volt" - írják róla. Se vas, se tűz c. kötete a legutóbbi önálló megjelenése, illetve a 2045-ben a Titok c. írás. Család és munka mellett időt szán az olvasásra, túrázásra: életeseményei a blogján követhetők. 

Magyar fantasy 2020 írói szemmel - John J. Sherwood (Molnár B. Gábor) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 08. 20. - 15:19

Novellistaként már 2006/2007-ben kipróbálta magát szélesebb publikum előtt, hiszen részt vett az Erato és a Hetvenhét c. antológiában, majd a Bíborgyöngyök "trilógiában". A portfóliót egyéb kötetek egészítették ki, immár Ynev világához kapcsolódva: Hallgat az ég a Fekete Toronynál, a Gro-Ugon farkasai a Tuannál, majd a Végzet masinériái a Delta Vision gondozásában. Azon maroknyi szerző egyike, aki a m.a.g.u.s. története során legalább négy kiadó égisze alatt jegyez elbeszélést. A Hőseposz c. regénye az Inominál (2004), az Abbitkirálynő a Tuannál (2005) lát napvilágot - utóbbiról egy olvasó azt nyilatkozza "az egyik legjobb regény, a historikus fantasy felől ragadja meg Ynevet". Ynevi írói munkássága töretlen, további három antológiában szerepel, de éppúgy biztos helye van a GABO kiadó égisze alatt futó az "Év magyar science fiction és fantasynovellái" 2018-as és 2019-es kiadványokban is. "Mindig döbbenettel figyelem, hogy Molnár miként keveri a házmesteri abszurdot a tiszta zsánerrel, hogy abból valami kerek egész, valami működő és olykor egyenesen remek szülessen" -írja egyik elbeszéléséről Szabó Dominik. Olyan szerző, "aki tud bánni a magyar nyelvvel és az atmoszférával" - jegyzi meg róla Uzseka Norbert. Munkássága többeket érdekel, így pl. 2019-ben felkérést kapott a ViTa-est-re a Próza Nostra szervezésében. 

A 33-ik hét is beköszön: Tidbeck, Le Guin, Lovecraft és mások

Írta: Aldyr - 2020. 08. 18. - 11:13

A 32-ik héten is fantasy - Sullivan, Wexler Bán Mór és Gemmell

Írta: Aldyr - 2020. 08. 10. - 18:38
  • Dominik_Blasir - David Gemmell: A Vaskezű lánya "Huszonpár Gemmell-regény után már nem nagyon számítottam arra, hogy meglepetés ér: eddig ugyanis mindig elkapott a stílusa és teljesen belemerültem a történetébe, karaktereinek világába."
  • FélszipókásŐsmoly - Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje "A könyv csúcspontja a varázslók bankettje, zseniális az egész ábrázolása, minden mondata arany."
  • Jövőre 30 éves a CHERUBION. Az apropó ugyan nem ez, de most szombaton összeül Budapesten a kiadó "törzs"írói gárdájának java része, azok, akik meg tudják oldani a személyes jelenlétet. Aztán "akármi is történhet", a terveket, jövő évi új megjelenéseket illetően. :) ... Ide kívánkozik, hogy rövidesen nyitólapra kerül egy exkluzív anyag a Káosz Világához, Mazák Károly, Elegos (talán kijelenthetjük nyugodt szívvel, hogy a kiadó hozzáértő és beavatott "krónikásának") összefoglalásában. 
  • "Számos írónk alkot évek, akár évtizedek óta ezekben a kategóriákban, de egyesek – vagy a korai műveik – a hazai olvasóközönség előtt kevésbé ismertek, mint a külföldiek. Ha szeretnél nosztalgiázni, vagy ezeket a műveket nem ismered, de érdekelnek a fantasy és sci-fi történetek, itt a helyed. :)" Olvassunk magyar fantasy és sci-fi könyveket a 90-es évekből kihívás a molyon
  • gamekapocs: inygenes lesz a Quake III + jól halad a DIABLO IV + Assassins Creed Valhalla soundtrack
  • Raised by Wolf - előzetes a sorozathoz.
  • Molyos kihívás olvassunk magyar fantasytTavernakönyvtár -010- | Ryan Hawkwood: Farkasének | Találkozzunk Torozonnál!
  • Voorhees- Abercrombie: Half a King – Az uralkodó, moly
  • Darth_Revan - Bán Mór: A Hadak Villáma (történelmi)
  • bartok_brigitta - David Gemmell: Viharlovas, moly "Nagyon kedvelem Gemmell történetvezetését, ahogy több kisebb, nagyobb karakteren keresztül mutatja be a körülményeket."
  • ViveEe - Michael J. Sullivan: Mítoszok kora, moly
  • Nevox- Django Wexler: A birodalom ágyúi, moly
  • Zanbar - Bán Mór: A Hadak Ura, moly
  • A_Nagy_Levin - David Gemmell: A Vaskezű lánya, moly
  • Ezen a héten akadozni fog a frissítés - érkezik majd John J. SherwoodIndira Myles és Norbert Winney. A lap biztosan frissülni fog augusztus 16-17-én. 

Magyar fantasy 2020 írói szemmel - Malcolm J. Hunt (Szép Árpád) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 08. 06. - 13:15

Malcolm J. Hunt a Legendák és Enigmák sorozatban tűnt fel, 2007-ben még a Fekete Torony által jegyzett "Hallgat az ég" c. m.a.g.u.s. antológiában (Istentelenek), majd 2008-ban már a Delta Vision gondozásában kiadott "A hit városa" c. kötetben (Ellenségem ellensége; Tárgyalások). Ynev világa a kezdetektől meghatározza látható írói munkásságát, és saját bevallása alapján magabiztosan mozog ebben a kitalált univerzumban. A "világrendszerhez jól illeszkedő, vérbeli" alkotásnak minősítik a műveit. A fikciós írás egyfajta kikapcsolódás is a számára. A vele készített interjúban szívesen nyilatkozik Neil Gaiman-ről, George RR Martin-ról vagy épp Terry Pratchett-ről. Úgy érzi, a "M.A.G.U.S.-ban még vannak lehetőségek, még akkor is, ha a '90-es években jellemző népszerűségét valószínűleg már sosem fogja elérni." A kiadó által tervezett szerepjáték mindenesetre felerősítheti az érdeklődést az irodalmi alkotások irányába is. Azt írják legutóbbi művéről (Szörnyek családja): "érthető és érdekes lehet azok számára is, akik most hallanak először a M.A.G.U.S.-ról." Szerepelt a Kornya Zsolt által elindított Bíborgyöngyök trilógiában, és jelenleg három önálló regényt jegyez. 

És itt a 31-hét benne Gemmell, Walton, Bán Mór és mások

Írta: Aldyr - 2020. 08. 03. - 10:47

Magyar fantasy 2020 írói szemmel - Benjamin Rascal (Szántó Tibor) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 07. 30. - 08:50

"...Ha egy novellámon valaki már egyszer is felnevetett, akkor már megérte." Szántó Tibor, alias Benjamin Rascal, alapvetően novellistának tartja magát: 1998-ban mindjárt három elbeszéléssel nyitott a Cherubion kiadónál (Zűrös egy éjszaka; A nagy csapat; A vér nem válik vízzé). A hazai zsáner-irodalomban több olyan szerzőt találunk, akinél a humor visszatérő, tudatos építőelem az elbeszélésekben. Benjamin Rascal esetében biztosan kijelenthetjük, hogy a nyelvi humor (kiemelten is a párbeszédek), a helyzetkomikum alapvető varázskomponensek: a szerző láthatóan ebben az "alzsánerben" mozog otthonosan, érzi jól magát. Conan a barbárt kiparodizáló regényei (közös szerzemények Nemes Istvánnal), vagy az ötkötetes Star Wars paródia-sorozat (Sztárt Wársz) szintúgy ezt a vezérvonalat mélyítik tovább. Jelent meg kis példányszámú exkluzív anyaga, Robert E. Howard előtti tisztelgése (Conan él!), és nagyívű "orkos" kötete a Káosz-ciklushoz (Orkháború I-II), talán ez utóbbira a legbüszkébb. Merthogy az orkok szinte a kezdetektől fémjelzik munkásságát, talán egyfajta "védjeggyé" is váltak a Worluk regény-multiverzumban. "Az orkokat a standard fantasyben általában a buta, legyakandó ellenfélként tartják számon." írja Razor. Tibor írásaiban nagyon is színes a kép: ötletgazdag, változatos megközelítésben olvashatunk erről a fajról. Mai fejjel egyaránt próbál "szórakoztatni, nevettetni – és elgondolkoztatni, megindítani." Legújabb kisregénye a Hét tenger hétpróbás orkjai várhatóan idén kerül boltokba.

Magyar fantasy 2020 írói szemmel - Douglas Rowland (Tölgyesi László) válaszol

Írta: Aldyr - 2020. 07. 30. - 08:41

"Üdvözlöm. Gáspár András vagyok, a kézirata miatt keresem." Douglas Rowland (Tölgyesi László) Gáspár Andrásnak küldte el első önálló regényét a 90-es évek derekán (Pajzsvilág), aki jó véleménnyel volt róla, biztatta is a publikálásra. Végül majdnem betöltötte a 30-at, amikor a második generációs kortársakkal megkezdte a műhelymunkát: első novellája (Kankalin) 2001-ben jelent meg a Romok úrnője c. Cherubion Fantasy Exkluzív antológiában, és ugyanebben az évben első regénye szintúgy boltokba került. Fiatal kamaszként nagy hatással volt rá Tolkien A hobbit című regénye, ez inspirálta, hogy tollat ragadjon. "Habár viszonylag későn csatlakozott a Cherubion gárdájához, hamar a kiadó egyik legnépszerűbb alkotójává nőtte ki magát." - írják róla. Alzsáneren belül a témaválasztása kifejezetten gazdag: írt ő tündérmesét, dark fantasyt (A Sötét Isten - társszerző Allen Newman), horrorba hajló dark fantasyt (A Halál színháza; Rastith szeme - Rastith démonvilág projekt; Zsoldosbecsület - Ammerúnia Árnyelf kötet), kiváló törpös sztorit (Az érc fiai), de otthonosan mozog a klasszikus kard és boszorkányság területén (Worlukos írásaival, pl. Az idő vasfoga), és éppúgy a Jeffrey Stone által megálmodott Cherubion világában; utóbbiban önálló sorozatot jegyez Cherubion Alkonya címmel, amelynek záró (ötödik) kötetén épp dolgozik.

A 31-ik hét fantasy-fronton: Erikson, Morgenstern, Kleinheincz, Moskát, Salvatore és mások

Írta: Aldyr - 2020. 07. 27. - 08:33