Tehetségkutató pályázat 2009 – Értékelés

A pályázat eredménye a Delta Vision honlapján

Nem értékelés az olyan, ami nem igazodik a formaságokhoz, essünk hát túl rajtuk mi is: a zsűri nehéz helyzetben volt.
Nagyon sok pályamű érkezett, zömük terjedelme alig maradt el a kiírásban megszabott maximumtól... a nyár folyamán bőven volt tehát olvasnivalónk. Az élmény természetesen csak akkor az igazi, ha megosztható, és a szerzők munkája is csak úgy válik befejezetté, ha művük eljut az olvasókhoz – utóbbiak elismerése az alkotó ember igazi diadala, mely minden más jutalomnál előbbre való.
És most lássuk a lényeget.

Farkasölő (díjnyertes orosz fantasy-film)

Farkasölő honlap

Farkasölő szüleit és falujának összes lakóját lemészárolták, amikor még gyerek volt. Felnőttként a Szürke Kutyák klánjának utolsó tagját egyetlen cél vezérli: el akarja pusztítani Vérszomjast, a kegyetlen gyilkost, aki mindezért felelős. A célig hosszú út vezet, és az út során titokzatos események történnek vele és új barátaival, amíg kiderül, hogyan végződik hőseink utazása.

Fantasycentrum: élvezetes összemosása a Vadak ura, a Conan a barbár és a Gyűrűk ura filmek hangulati- és látvány elemeinek. Bár nem kiemelkedő alkotás, alapvetően jó rendezés. Összességében feltétlenül érdemes megnézni, és a mai felhozatalt tekintve az otthoni gyűjteménynek is értékes darabja lehet.

Trailer: Farkasölő

PORT.hu

Fagyföld I. (shared-world antológia)

Van egy drén mondás: „Aki a Fagyföldet uralja, Dréniát uralja”. De mi történik, ha a Fagyföldet bekebelezni próbáló de Frekhanser-család nagy hirtelen pusztulni kezd? Ha sorra elesnek fiai és lányait elvágott torokkal találják? Az exarcha megvénült, fél lábbal már a sírban van, egyetlen testvére halálos beteg. Kié lesz Drénia Jégtrónja, amikor a jelenleg regnáló Első „Félpárevezős” Alek király sorsa megpecsételődik? Hogy kerül a képbe a lunnai Morigan de Leroux és Corinna Mendda, vagy Codric, a Dergán Farkas? Mire készülnek Dréniában és Nordesben azok a sötét hatalmak – döberki vámpírok? – akik ott lapulnak mindenhol, a legdrámaibb események mögött?

A kétkötetes Fagyföld shared-world első részében két regény és hét novella alkot összefüggő egészet, izgalmasan, meglepő fordulatokkal felvezetve egy a Káosz Világát megrázó sokk történéseit.

Vakulya Norbert honlapja

Nobert Winney honlapja
Első agyszüleményeim 1990-91 táján jelentek meg nyomtatásban. Hogy a szépemlékű Commodore Világ első évkönyve, a Hahota utolsó száma, vagy egy rövid életű városi diákújság biztosított teret elsőként szárnyaim próbálgatására, már nem emlékszem pontosan, mert nagyjából egyszerre támadtam sikeresen mindhárom fronton. Az ezt követő években számtalan újság és kiadvány hasábjain oszthattam meg az olvasókkal elborult elmém termékeit, melyek többsége, legyen szó rövid történetről, képregényről vagy illusztrációról, egy sarokponton megegyezett: erősen megfűszereztem őket humorral...

Ettől az agylövésemtől azóta sem sikerült eltanácsolnia senkinek – igaz, nem is sokan próbálták. Szerencsémre jóval többen voltak, akik jókedvvel falták a kreálmányaimat, mint azok, akik neheztelve tekintettek rájuk. (Vagy csak utóbbiak bölcsen csendben maradtak?)

Vihar Ibara felett - írói-olvasói kerekasztal

Vihar Ibara felett találkozó

Minden kedves érdeklődőt találkozóra hívunk augusztus 31-én este hat órára a budapesti Sárkánytűz boltba, ahol a Vihar Ibara felett írói – a M.A.G.U.S. világának legnevesebb szerzői és ifjú tehetségei – mesélnek a manifesztációs háború eseményeit elbeszélő könyvsorozatról és sok minden egyébről. A kötetlen író-olvasó találkozó során dedikáltatásra is nyílik lehetőség.

A találkozó ideje alatt a Delta Vision kiadó valamennyi M.A.G.U.S.-kiadványa jelentős kedvezménnyel vásárolható meg.

Dragonlance: Margaret Weis - Borostyán és hamvak

Írta: Aldyr - 2009. 08. 06. - 15:13

 

Dragonlance: Margaret Weis - Borostyán és hamvak
A lelkek háborúja véget ért Krynn világán, Mina pedig eltemette a halandóvá lett Takhisist, a Sötétség Királynőjét, s vele saját lelkének egy darabját is. A lány azonban rövidesen új hitre tér, amikor beleszeret Chemoshba, a halál jóképű, vonzó istenébe, és a követőjévé válik.

Majd egy gonosz vámpírszekta élére áll, a vérivók ördögi kultusza pedig valósággal végigsöpör Krynnen. Feltűnik azonban két hős, két halandó – egy harcos szerzetes, aki fogadalmat tett a tenger gonosz istennőjének, és egy surranó, aki képes beszélni a halottak lelkével. Nekik kettejüknek kell megtalálniuk Minát, megtörniük a halál istenének tett esküjét, és megállítaniuk a sötét tanítványokat.

M.A.G.U.S. - Vihar Ibara felett (antológia)

Írta: Aldyr - 2009. 08. 05. - 12:36

Vihar Ibara felett (antológia)
A letűnt korok fajháborúiban megtizedelt amundok egyetlen megmaradt istensége – a tulajdon családtagjait sem kímélő Amhe-Ramun – ezredévek óta szunnyad Sonion titkos városában, ahol a halhatatlanok Paktumának kijátszásáról, visszatérésről és bosszúról álmodik.

A Pyarron szerinti 3690. esztendő Sötét Együttállása idején manifesztációja végül megébred – így veszi kezdetét az ynevi hetedkor legnagyobb háborúja, az ember és a vele szövetséges népek élethalálharca az amundokkal. E küzdelem drámai nyitánya elevenedik meg kötetünk lapjain. 

Ár: 2490 Ft

Megjelenik 2009 augusztusában!

George R. R. Martin (szerk.): Jack Vance - Songs of the Dying Earth (antológia)

Írta: Aldyr - 2009. 08. 04. - 08:42

Songs of the Dying Earth
Edited by George R. R. Martin and Gardner Dozois

Illustrated by Tom Kidd.

Jack Vance was a seminal figure in the development of modern fantasy, so much so that it’s nearly impossible to imagine the genre as we know it today existing without him. In the course of his more than fifty-year career, he has published dozens of major novels, as well as collections filled with marvelously crafted stories, winning the Hugo Award, the Nebula Award, the Edgar Award, the Grand Master Award from the Science Fiction Writers of America, and several World Fantasy Awards, including the prestigious Lifetime Achievement Award. Vance’s masterpiece, The Dying Earth, may be the most influential fantasy novel of the Twentieth Century, surpassed only by J.R.R. Tolkien’s Lord of the Rings trilogy; it has not only inspired several generations of fantasy writers, from Gene Wolfe and Michael Moorcock to Neil Gaiman and George R.R. Martin, but its influence has reached deep into the realms of graphic novels, comics, fantasy role-playing games such as Dungeons & Dragons, and even computer gaming.

Terry Pratchett: Gördülő kövek

Írta: Aldyr - 2009. 08. 04. - 08:34

Pratchett Gördülő kövek (már kapható)

MÍG A TÖBBI GYEREK XILOFONNAL JÁTSZOTT, ZSUZSA EGYSZERŰEN CSAK MEGKÉRTE A NAGYAPJÁT, HOGY VEGYE LE AZ INGÉT.

Igen. Halál a családban.

Nem könnyű annak beilleszkednie a többiek közé, akinek a nagyapja fehér lovon ülve kaszát lóbál – különösen, ha az illetŐnek hirtelen be kell szállnia a családi üzletbe is, és ennek kapcsán keverni kezdik a fogtündérrel.