RETRO: Allen Newman - Interregnum - Celsior kritikája

Írta: Aldyr - 2011. 06. 27. - 09:54

Amikor Radomir király gyermektelenül távozik az élők sorából, vele kihal az uralkodóház, és a sötétség kora köszönt a Pers Királyságra. A bárók felosztják egymás között az országot, és kiskirályokként uralkodnak birtokaik fölött. Az elárvult és hatalom nélküli trónért a szomszédos birodalmak uralkodói, mint leányági örökösök szállnak harcba.
Viszály és széthúzás sújtja a királyságot, és khamedi nomádok serege dúlja. Nyomukban halál és pusztulás jár.
Egyvalaki száll szembe a végzettel: egy alakváltó, akit megidéztek. Kardja erejével akarja egyesíteni Persiont, hogy megküzdjön a Káosz erőivel. Azonban egy démoni síkról érkezett alakváltó képességei és ereje is kevésnek tűnik egy olyan országban, ahol nincsenek barátok, csak ellenségek.

A fantasy irodalom fogalma  meglehetősen tág. A klasszikus „high” és „low fantasy” felosztás mellett (előbbiek klasszikus mintája Tolkien, utóbbira a Warhammer világ) számos helyénvaló és kevésbé találó kategória született. Hallani azóta misztikus, mesés, horror- akció-  dark - díszlet- és nem utolsó sorban „lakodalmas” fantasyról is. Egyik vagy másik stílusirányzat hívei fanyar sznobériával avagy habzó szájjal tagadhatják meg egymástól a „valódi fantasy irodalom” jelzőt, holott úgy gondolom leginkább kétféle fantasy van: jó és rossz.

A magyar fantasy-irodalom piaci helyzete. A "Nagy Fantasy-kérdőív" országos kutatás eredményei - Felvezetés

Írta: Aldyr - 2011. 06. 24. - 16:43

Az elmúlt években néhányan már megkísérelték a hazai fantasy-piac mélyebb (nagymintás, azaz gyakorlati léptékben legalább 500 vagy 1000 fős) feltérképezését - igen kevés eredménnyel. A tisztánlátás pedig mindenkinek - kiadóknak és olvasóknak feltétlenül - érdeke. Időközönként életbevágó felmérni az olvasói igényeket, ténylegeset és látenset éppúgy, számszerűsíteni a trendeket. Ha már a statisztikánál tartunk: az utóbbi 5-8 év jelenségeit (például a drasztikus kiadványszám-csökkenést) szemlélve nagyon is sürgető volt egy átfogó felmérés lebonyolítása.

A piac meghatározó szereplői bíztak meg bennünket azzal 2009 végén, hogy nonprofit jelleggel (azaz elhivatottságból) készítsük el ezt a kutatást, elemezzük az adatokat, hogy aztán az eredmények nyilvánosságot kapva támogassák a döntéshozókat. Nos, örömmel jelentjük be, hogy ez a hiánypótló kutatás végre lezárásra kerül. Nem szégyen bevallani, hogy büszkék vagyunk rá: ilyen átfogó és ennyire részletes felmérés sohasem készült még a hazai piacon! Eredményei joggal érdekelhetnek bárkit, aki részese ennek a műfajnak, bármely oldalon tartózkodjon is (olvasó, kiadó, vagy akár kereskedő). Summázata a következő 5-10 évre nézve meghatározó lehet a kiadói tervekre, a fejlesztési/szűkítési irányvonalakra egyaránt.

Dan Abnett - Végső parancs (Warhammer 40k)

Írta: Aldyr - 2011. 06. 24. - 09:25

Domor gépi szemei a füstködben is kiválóan működtek, és olyan hőmintákat is érzékeltek, amiket az emberi szem nem lett volna képes felfogni.
- Visszavonulás! – adta ki a parancsot az ezredes, de a hangját elnyomta Domor üvöltése.
- Vissza! Most! Most!
A sziklagerincről botladozva igyekeztek mihamarabb lejutni a katonák, és szitkozódva kerülgették a kilőtt, lángoló tankokat. Az egész Nyolcvanegy-Egyes arcvonala pánikszerű visszavonulásba kezdett, s alig egy percre rá, amikor az emberek még félúton sem jártak, vadászgépek robbantak ki a füstből.
A hajtóműveik dübörgése messze megelőzte őket, s a huszonöt, sárga-barna mintázatú Keselyű szinte fejmagasságban húzott el fölöttük. Wilder még a szisszenő hangot is hallotta, ahogy az első rakéta útjára indult, s a következő pillanatban a hegygerinc eltűnt a lángtengerben…

Két évvel a gereoni misszió után Ibram Gauntnak sikerül kijutnia az ellenséges hátország poklából. A dogok azonban megváltoztak közben, s míg őt halottnak hitték, a Tanithi Egyest, a Birodalmi Gárda legveszélyesebb könnyűgyalogos alakulatát, egy másik seregbe olvasztották.
S miközben Gaunt megpróbálja holtukból feltámasztani a Szellemeket, egy olyan titok nyomára bukkan, ami az egész Hadjárat sorsát megváltoztathatja…

Sötételf - Vérkövek nyereményjáték - eredmények

Írta: Aldyr - 2011. 06. 21. - 11:42

Nyereményjáték!! A jelölések és beérkezett levelek alapján íme az eredmények:

2 db dedikált Sötételf - Vérkövek kötet

Nyertesek:
Krasznai Zoltán, Körtvélyes Ákos

1 db dedikált Sötét Angyalok kötet kiegészítve színes HQ Ammerúnia-térképpel
Gergály Gábor

3 db HQ poszter (A2 méret) a Sötételf borítófestményből, amely Pozsgay Gyula Galaktika-díjas művész alkotása.
Králik Dávid, Süle Vilmos, Lécz Ildikó

A nyerteseknek szívből gratulálunk, és kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot, hogy küldhessük a nyereményeket!! Címünk: ammerunia@gmail.com

Dan Abnett: A démon átka (Warhammer)

Írta: Aldyr - 2011. 06. 21. - 11:00

A Szukits kiadó új Warhammer fantasy sorozatának nyitókötete a gonosz és kegyetlen sötét elfek világába vezeti az olvasót. Sötétpenge Malus – ennek a gyűlölt és megvetett népnek a gyermeke – aljasság és ravaszság tekintetében még saját fajtársai közül is kiemelkedik. Keserűséggel és bosszúvággyal csordultig telve rablóhadjáratra indul a rettegett hírű Káoszpusztákra, ám egy régi szentély mélyén megszállja őt Tz’arkan, az ősöreg démon. Szörnyű feladatot ruháznak rá: egyetlen év leforgása alatt meg kell találnia öt, rettentő varázserőkkel felruházott tárgyat, máskülönben a lelke mindörökre elvész…

Predator - Betondzsungel

Írta: Aldyr - 2011. 06. 21. - 10:40

Újra Visszatérnek A Ragadozók!

Index.hu cikkrészlet: "Az első, Alienek nélküli Predátor-folytatás, a 90-es Betondzsungel volt, ami szintén képregénynek indult, aztán a Prédához hasonlóan regényváltozat is készült belőle (nálunk mindkettő megjelent a Szukits kiadónál). A sztori itt a két mozifilm keveréke: a főszereplő az első rész kommandósának, Dutch Schaefernek az öccse, aki New York-i rendőrként kénytelen felvenni a harcot a Földre kiránduló csillagközi hobbivadásszal.

Schaefer nyomozó több folytatásban is felbukkan: a Jég és vérben Szibériában hajszolja a Ragadozókat (ez képregényben és könyvben is megjelent itthon), a Nagy játszmában pedig egy navajo indián származású katonával kommandózik Új-Mexikóban"

New York. Forró nyár a betondzsungelben. Emelkedő hő- és bűnözési hullám. Schaefer és Rasche nyomozóknak azonban nem ez a legnagyobb gondja. Mennyezetekről lelógó, megnyúzott testek jelzik az utóbbi évek legbrutálisabb gyilkosának útját, és ők kétlik, hogy közönséges sorozatgyilkos rejlik az esetek mögött.

Schaefer felidézi mindazt, amit évekkel azelőtt öccse egy földön kívüli Vadászról és az ügy kormány általi eltussolásáról mesélt, s érzi, hogy a történet még korántsem ért véget.

Andrzej Sapkowski: A vaják (The Witcher) - kardok és ördöngősség egyedi stílusban - kritikai összkép és saját véleményünk

Írta: Aldyr - 2011. 06. 19. - 11:05

A The Witcher 2. c . játék megjelenésével párhuzamosan boltokba került Andrzej Sapkowski: A vaják - Utolsó kívánság c. kötete, a Playon kiadásában. A "kultikus könyvsorozatnak" ez egyébként - amennyiben az eredeti lengyel kiadásokat vesszük alapul - a második része. Az általa készített "Witcher sorozat" összesen három novellás gyűjteményt és öt regényt foglal magában.

A Gamechannel kritikusával értünk egyet, aki ezt írja: "Aki ismeri és szereti a The Witcher videojátékot, annak egyértelműen kötelező, aki pedig egy a szokásos kliséktől eltérő, remek fantasy regényt szeretne a gyűjteményében tudni, annak erősen ajánlott vétel."

A főhős Ríviai Geralt karakteréről a Kultnapló szerzője így nyilatkozik: "...meglehetősen egyedi főszereplő. Célzott beavatkozásokkal kiváló harcossá, szörnyvadásszá tett mutáns egy olyan világban, ahol egymás közelében élnek ugyan emberek, elfek, törpök és egy elejtett mondat szerint még félszerzetek is előfordulnak, de a legkevésbé sem szívlelhetik egymást - az emberek különösen utálják általában a "másfajúakat" (és Geraltunk sem tekinthető egészen embernek), akik hasonló lenézéssel és sértő magatartással reagálnak legtöbbször. Bizonyos helyeken tisztelik, máshol félnek tőle vagy belekötnek, ráadásul egyre kevésbé van szükség a magafajtákra: az elmúlt évszázadok során a legtöbb valamirevaló szörnyet kipusztították az emberek közelében.

Ian Russel: Egyezség

Írta: Aldyr - 2011. 06. 17. - 20:54

A Délvidék lángokban áll, Amhe-Ramun hordái tomboló homokviharként pusztítanak. Az eddig egymást fojtogató hatalmak összefognak, hogy együtt hárítsák el a Mélysivatagból érkező veszedelmet. Ám a kényszer szülte szövetségesek gyanakodva figyelik egymást is, és amikor fülükbe jut, hogy a nomádok lakta pusztákon túl, a világ végét jelentő hegyvidéken egy lar-dori magiszter mire bukkant,  kinyújtják vaskesztyűs kezüket.

Nevyll Athranisnak, a lar-dori adeptusnak sejtelme sincs erről. A Déli-határhegység világtól elzárt völgyében azon dolgozik, hogy helyrehozza a magiszter által meggondolatlanul szélesre tárt démoni kaput, melynek túloldalán – meglehet – a Démonikus Óbirodalom Császári Palotája rejtőzik.

A Fogadalom szerzőjének legújabb regénye két érdekcsoport viszályán és sajátos szövetségén át visz minket messze az ismert világtól. A kalandos utazás során megismerhetjük a rejtélyes khál nép és a Démonikus Óbirodalom történetét. A birodalomét, mely kilencezer esztendővel ezelőtt majdnem uralma alá hajtotta a Délvidéket, és amely sokkal élőbb annál, mint ahogy azt a legmerészebb historikusok is gondolták volna.

Robin Hobb: Az orgyilkos küldetése

Írta: Aldyr - 2011. 06. 14. - 22:42

Az orgyilkos küldetése (borítófestmény: Tikos Péter)

Elmés király halott, fia, Pompa herceg ölte meg. Mint ahogy Fitzet is – legalábbis annak ellenségei és barátai így hiszik. Szövetségesei és Ösztön-bűbája segítségével azonban feltámad sírjából, noha testét-lelkét súlyos sérülések gyötrik. A királyság a pusztulás felé hanyatlik: Pompa kifosztotta és elhagyta a fővárost, miközben a jog szerinti trónörökös, Igazság herceg elveszett őrült küldetése során, és talán meg is halt. Csak Igazság – vagy a hercegnője szíve alatt hordott gyermek – visszatérése mentheti meg a Hat Hercegséget...

"Robin Hobb csupán egy írói álnév. Életrajzát interjúkból, apróbb információmorzsákból lehet összeállítani, ezért teljes bizonyossággal kevés dolog mondható el róla.
  Margaret Ogden 1952-ben született Kaliforniában, a Denveri Egyetem Kommunikációs szakán végzett, bár élete nagy részét Alaszkában és Seattle mellett töltötte. Korábban Megan Lindholm néven publikált több önálló regényt és két sorozatot (Lindholm a leánykori neve), majd Robin Hobb néven debütált a Látnok trilógia első darabjával, az Orgyilkos tanítványával.
   Mostanság férjével és két fiával Seattle mellett él és alkot, Megan Lindholmként olykor novellákat publikál, Robin Hobbként új trilógiájának első kötete 2001. novemberében (Anglia, Ausztrália) illetve 2002. februárjában (USA)jelenik meg. Magyarul eddig a Látnok trilógia jelent meg öt kötetben." Forrás: Magyar Robin Hobb oldal

Drow, sötételf, darkelf VII.: Sötételfek a Warhammer és a Lineage világán

Írta: Aldyr - 2011. 06. 10. - 08:30

Sötételfekkel foglalkozó cikksorozatunkat ezzel az összefoglalóval zárjuk (bár egy kisebb bónusz anyag azért még várható holnap reggel). Ténylegesen meglepetést okozott a számunkra, hogy gyakorlatilag a Forgotten Realms és a Warhammer világán kívül nincs értelme sötételfekről beszélni... Ehhez a kettőshöz persze még hozzátehet újdonságot a hazai fantasy-világ - Ammerúnia - írói stábja, az első kötet fogadtatása mindenesetre az előzetes elvárások felett teljesít. Nos, nézzük a Warhammer és a Lineage sötét elfjeit! (+ bónusz anyag holnap)

"Rideg szívvel és éles pengékkel fogjuk levágni az ellenségeinket. A gyengék azért vesznek el, hogy az erősek élhessenek, ezért senkinek sem kegyelmezünk. Ekkor és csakis ekkor fogják az ellenségeink tudni, hogy valójában mint is jelent a rettegés." - Malekith, Naggaroth Boszorkánymestere.

Warhammer „sötét és kemény” háttér világáról ismert, mely kultúráját a reneszánsz Németország és Tolkien Középföldjének keresztezéséhez lehetne hasonlítani - írják a Wikipédián.

Warhammer világának földrajza nagy vonalakban a Földünké, a középkori térképekkel mutat hasonlóságot.

Káosz a világ egyik központi eleme, a Káosz erői megállíthatatlanul megpróbálják szétszaggatni a halandó világot. Magát a világot számos különböző faj népesíti be, mint az emberek, nemes elfek és sötét elfek (tündékhez hasonlíthatóak), törpök, élőhalottak (undead), orkok, lizardmen, ogrék és sok más a többi fantasy világéhoz többé-kevésbé hasonló teremtmény. Forrás: (http://hu.wikipedia.org/wiki/Warhammer)

Kornya Zsolt így ír a világról: